Két teljesen különböző világból jöttek: Sofia hányatott sorsú, sosem volt igazi otthona. Fiatalkora ellenére már hétszer költözött, édesapja elhagyta, édesanyja lemondott róla. Új, önálló életet próbál magának felépíteni, hogy soha többé ne kelljen...
Miután a fiúk elmentek dobtam egy üzit Lizinek, hogy hozzon nekem pár dolgot, hisz nincs mibe felöltöznöm és valószínűleg szükségem lesz pár plusz dologra a ,,kiruccanásomhoz" is. A terveim ismertetése után az elkövetkező hétre először teljesen lesokkolódott, de biztosított, hogy támogat minden döntésemben, hisz mire valók a legjobb barátok, ha nem arra, hogy minden őrült ötleted támogassák? Főleg, hogy szereztem neki egy ferraris sapit az összes pilóta aláírásával, amit nem mellesleg Charles még nem olyan régen a fején viselt.
- Nem mondod komolyan, hogy ez a sapka hozzáért Charles Kicseszett Leclerc hajához!! - sikította toporzékolva a barátnőm Carlos hotelszobája közepén. - Te jó ég Lizi, halkabban! Mindjárt visszaér Carlos, teljesen őrültnek fog nézni! - csitítottam őt nevetve, mikor meghallottam, hogy nyitódik a hotelszoba ajtaja, amin nem sokkal később Carlos lépett be. - Hoztam pár dolgot az útra - hallottam meg hangját a folyosó felől - van itt üdítő, nasi és két pohár kávé - ért be a nappaliba, ahol meglátott engem és a barátnőmet aki totális transzban volt a férfi láttán. - Ez a pasi tényleg kibaszott dögös! - kiáltotta el magát mire én azonnal vállon csaptam őt. Hála az égnek magyarul mondta mindezt, tehát Carlos csak értetlenül mosolygott ránk. - Carlos, ő itt a barátnőm, Lizi - toltam oda az említett lányt. - Szia Lizi, örülök hogy megismerhetlek személyesen is - rázta meg a kezét. - Oh, helló, szintén nagyon örülök - vigyorgott rá - szeretném én is megköszönni, amit a barátnőmért tettél az éjjel. Örülök, hogy ott voltál - váltott kicsit összeszedettebb hangnemre Lizi. - Nincs mit köszönnöd, azt tettem, amit tennem kellett - mosolygott a férfi, amitől melegség öntötte el a szívem. - Na már most, hogy így az udvariasságokon túlvagyunk, azt is szeretném leszögezni, hogy ha csak egy szavaddal is bántod a legjobb barátnőm én kicsin... - kezdett volna el fenyegetőzni Lizi, mire a szája elé kaptam a kezem. - Lizi! Hagyd abba! - Ugyan, semmi baj, megértem - nevetett Carlos - én is hasonlóképpen védenélek téged - mosolygott rám, én pedig totálisan elolvadtam. - Na jó, ez cuki volt, áldásom rátok - paskolta meg Carlos vállát - Nem is tartalak fent titeket tovább, vigyázzatok magatokra és érezzétek jól magatokat! - ölelt át - Ja, és védekezzetek!- ezt már csak nekem súgta oda, reagálni szinte időm sem volt, mert Lizi elnyomva egy gyors sziasztokot már kint is volt a szobából így csak kettesben maradtunk Carlossal.
Esetlenül pillantottam le kezeimre, túl természetes ez a meghittség ami körbeleng minket. Carlos mintha megérezte volna, azonnal közelebb lépett hozzám megfova kezeim, majd egy gyors puszit nyomott ar arcomra.
- Ezt miért kaptam? - mosolyogtam fel rá. - Úgy láttam, szükséged van rá - pásztázta szemeim - megint elgondolkoztál, tehát úgy döntöttem megakadályozom, hogy túlgondolás legyen a vége.
Mosolygott a szívem, szinte hihetetlen volt, hogy ennyire figyelt ilyen apró dolgokra is. Túl tökéletes. Hirtelen jött ötlettől vezérelve kicsit felágaskodva én is egy puszit nyomtam az ő arcára. Nem kellettek ide szavak, szemeink mindent alárultak, homlokát az enyémnek döntve mosolyogtunk egymásra.
- Elintéznék pár hívást, aztán lassan indulhatunk, ha elkészültél - lépett el tőlem, bennem pedig szinte azonnal hiányérzet támadt.
- Rendben, szerintem húsz perc múlva indulhatunk is - néztem utána majd a Lizi által hozott táskámmal a szoba felé vettem az irányt.
Alsónemű, nyári ruhák, szandál, bikini, óvszer... óvszer?! És egy leheletvékony csipke body? Nekem ilyenem nem is volt! Lizi mit gondol, szextúrára megyek? Éreztem, ahogy elvörösödik az arcom, ahogy feltartottam az átlátszó anyagot. Carlos pedig éppen ezt a pillanatot választotta, hogy belépjen a szobába. Sietve gyűrtem vissza a ruhadarabot a táskámba, de már késő volt. Carlos látta.
- Azt nekem tartogatod? - bökött a táska felé mosolyogva.
- Ööö, nem! Vagyis igen! - temettem kezeimbe az arcom, amire Carlos csak egy jóízűt felnevetett.
- Mi angelito inocente! Milyen aranyos vagy, amikor zavarban vagy! - sétált közelebb hozzám, majd a derekamra fektette tenyereit, hogy maga felé fordítson - Indulhatunk?
- Igen, mehetünk.
Oops! Questa immagine non segue le nostre linee guida sui contenuti. Per continuare la pubblicazione, provare a rimuoverlo o caricare un altro.
