énatied.com

00. | Bevezető

A párkapcsolatok nem nekem valók.

Ezt már akkor tudtam, amikor húsz évesen ott álltam, hogy nulla tapasztalattal a férfiak terén mindenki azzal nyaggatott, hogy mégis mikor óhajtok végre hazavinni valakit. Azt válaszoltam soha, nem kell párkapcsolat az életembe ahhoz, hogy boldog legyek, jól elvagyok én egyedül is. Teljesen meg voltam a saját kis világomban, kötöttségek nélkül.

Aztán pár évvel később jött ő... Daniel. Vele mindent másként láttam. Megtanított rá, hogy bármennyire is szerethetünk valakit, végül a legnagyobb csalódást is ő fogja tudni ezáltal okozni nekünk. Két hete szakítottunk, én pedig azóta javuló tendenciát mutattam a szomorúság skálán. Csakhogy volt egy kis bökkenő... az egy hetes nyaralásunk egyik résztvevője nagyon csúnyán lebetegedett. Gondolom nem kell ecsetelnem, hogy az így felszabadult helyet be kellett valakinek töltenie, én pedig mivel még nem mutattam be Danielt senkinek, de már éppen esedékes lett volna, örömmel dobtam be az ötletet, hogy majd akkor én viszem a barátomat. Úgy néztek rám, mintha az év viccét mondtam volna.

Most pedig itt álltam, hogy mégis mit csináljak újfent szinglin, miközben már csak pár nap volt hátra az utazásig. Talán pont itt kezdődött minden.

— Valahonnan sürgősen szerezned kell valakit, mielőtt arra kárhoztatnál, hogy elkönyveljenek örök apácának. — húzta el a száját Charity, szeretett munkatársam, akivel bár a munkán kívül nemigen találkoztunk, eléggé bensőséges kapcsolatot ápoltam. Eleinte, aztán végül odáig fajult a dolog, hogy a megélhetés szempontjából lakótársak is lettünk.

— Éppen azon gondolkodtam, hogy mégis hogyan kéne elmondanom a többieknek, hogy mégsem viszek senkit, mert már nem aktuális. — doboltam ujjaimmal a pulton, miközben a kávézóban levő vendéget figyeltem.

Válaszul egy kisebb ütést kaptam a tarkómra.

— Te normális vagy Tamsyn? Mindenki a párjával megy, csak ti ketten lettetek volna egyedülállóak. Ráadásul tegnap mondtad, hogy az egyik lánynak is új kapcsolata lett közben.

Charity sötétkék szemeivel kérdőn nézett engem, miközben állára támaszkodva várta a válaszomat egyfajta mesedélutánként foglalkozva vele. Kicsit sem zavartatta magát, hogy vendége jött idő közben, így hát átvettem tőle és elkezdtem kiszolgálni.

— Ja igen, Maggie. Ő tipikusan az olyan emberek táborát képviseli, aki amint szakított az egyikkel, már jön is a másik. Amolyan kapcsolatfüggőnek mondanám. — vázoltam fel a helyzetet szőke kolleganőmnek, miközben az idős bácsi kávéját készítettem. — Esetleg kekszet vagy süteményt kér hozzá? — mosolyogtam kedvesen a vendégre.

— Egy munkáját rendesen végző kiszolgáló jó lenne. — dünnyögte az orra alatt, mire Charity össze húzott szemekkel figyelte és inkább arrébb sétált világosbarna kötényében, mielőtt még leállt volna veszekedni a kuncsafttal.

[...]

— Tehát ott tartottunk, hogy nyaralás. Valakit szereznünk kell neked és én már gondolkodtam is az ügy érdekében. Mivel egy potenciális jelölt sincs az ismerőseim között, aki bevállalna egy hetet veled, így bátorkodtam az internetet segítségül hívni.

Az öltözőben ülve majszoltam munkaidőnk lejárta után a müzli szeletemet, miközben vártam, hogy Charity végre bekösse a cipőfűzőjét és elindulhassunk.

— Nem tudom eldönteni, hogy ez most hízelgő rám nézve vagy sem. Elég unalmas személyiség lehetek, ha senki nem akar velem tölteni egy hetet ingyen és bérmentve. — fontam össze magam előtt a karomat durcásan.

Lakótársam gyorsan megigazította feje tetejére tűzött haját, mielőtt válaszolt volna. Mindig a hajával babrált, ha ideges volt.

— Nem úgy értettem! Csak tudod az összes férfi nemű ismerősöm vagy kapcsolatban van vagy nem érné el azt a színészi szintet, ami neked kell, úgyhogy... maradt az énatied. — vonta meg a vállát hanyagul.

— Én a mi? — kérdeztem vissza kérdőn, mint aki rosszul hall. Nem voltam benne biztos, hogy szeretném tudni miről volt szó éppen.

Charity semleges tekintettel meredt rám.

— Énatied. — mutatta fel előttem telefonja kijelzőjén a rózsaszín logós weboldalt. — Melyik világban élsz te T?

Bár nem érdekeltek az ilyesfajta dolgok, egyből felismertem miről van szó.

— Ja, egy társkereső oldal. Mégis miben segítene ez az én helyzetemen?

Charity, mint akit épp megbántottak, úgy nézett vissza rám.

— Ez nem egy társkereső, ez a társkereső. Manapság mindenki ezt használja, mert anélkül ismerhetsz meg embereket, hogy látnád valójában hogyan is néz ki. Előbb a belső, aztán a külső. Aszerint döntesz meg akarod — e ismerni a másikat, hogy mit írt ki magáról.

— És komolyan az a szlogenje, hogy "Én a tied, te az enyém"? — olvastam fel nevetve a felém tartott telefon kijelzőjén megjelenő feliratot.

— Már megint eltérsz a tárgytól! Arra gondoltam, hogy csinálhatnánk neked egy profilt, ahova kiírod, hogy kizárólag egy hétre keresel egy kamupasit, aki szívesen eljátszaná, hogy együtt vagytok.

Ha eddig nem nevettem, akkor ezúttal egyenesen folyt a könnyem a nevetéstől. A mosoly azonban viszonylag egész hamar lefagyott az arcomról, mikor láttam, hogy a lány ezzel szemben komoly fejjel néz rám.

— Ha bejezted, akkor otthon neki is láthatunk a terv első részének. — csapott a tenyerébe elszántan.

— Biztosan nem akarsz inkább te velem jönni? Jól ellennénk ketten. Kiparodizálhatnánk az embereket útközben. — próbálkoztam meg még egyszer utoljára, mert tudtam, hogy ha Charity egyszer a fejébe vesz valamit, akkor az úgy is van, nincs visszaút.

— Előbb ugrok anyaszült meztelenül a jéghideg tóba, minthogy elviseljem azokat az embereket! Egyszer már találkoztam velük és az nekem éppen elég is volt.

Első fejezet várható publikálása: 2024.08.30.