énatied.com

01. | A jelölt

— Tehát először is beírjuk, hogy huszonnégy éves vagy.

Az étkezőasztalnál ülve figyeltük mindketten Charity laptopját, amin már egy ideje megvolt nyitva az énatied adatlapom, kitöltésre várva. A lánnyal eleinte csupán munkatársak voltunk a helyi kávézóban, viszont később én albérletet kerestem, ő meg éppen lakótársat, mivel a lány, akivel addig együtt lakott végzett az egyetemen és már nem volt szüksége a lakhatásra. Így laktunk mi hárman együtt már lassan másfél éve. A harmadik természetesen Jerry volt, a macskám. Igen, szándékosan nem a Tom nevet kapta.

— Még csak huszonhárom vagyok, azért ne öregíts! — szóltam rá azonnal.

Oldalra döntött fejjel nézett rám.

— Ugye tudod, hogy az utazás alatt töltöd a huszonnégyet? Képben kell lenniük az esetleges jelölteknek, kivel állnak szemben. Inkább mondd a hobbijaidat! Szereted a rafting túrákat? — sürgetett tovább, miközben a lehetséges hobbifajtákat böngészte.

— Mi most egy hétre vagy egy életre keresünk párt nekem? Amúgy pont rafting? Még sosem voltam olyanon. — húztam el a számat. — Ha már mindenképpen kell valamilyen hobbi, akkor olvasás, evés, sorozatnézés. — soroltam a számomra legkedvesebb időtöltéseket.

Charity színpadiasan egy hatalmasat ásított.

— U — nal — mas! De oké, nem szólok bele. Talán csak egy kicsit feljavítom. — mondta az utolsó mondatot egy fokkal halkabban, én azonban még így is hallottam, de inkább nem szóltam semmi. — Tessék, írd meg a bemutatkozásodat! — fordította felém a laptopot pár pillanattal később.

A billentyűzetre téve kezeimet nem is gondolkodtam, csak egyből pötyögtem be, ami a fejemben volt. Amikor végeztem, elégedetten dőltem hátra a székemben, mint aki jól végezte dolgát, Charity pedig előre hajolt és összébb húzta szemeit, hogy lássa a szöveget. Végül hangosan felolvasta.

— Jó színészi képességekkel rendelkező férfiú kerestetik, aki hajlandó lenne eltölteni velem egy hetet ingyen és bérmentve Dominikán, hogy a barátaim azt hihessék együtt vagyunk. Magamról: barna szemmel és hajjal rendelkezem, normál testalkattal, 165 cm magassággal. Dobj egy üzenetet, ha úgy gondolod bevállalnád ezt a szívességet!

Charity elnevette magát. Én pedig csak néztem, néztem még akkor is, amikor már a földön fetrengett a röhögéstől, könnyeit törölgetve.

— Bocsi, de mégis mi ez a "magamról" rész? Mint aki egy biciklit árul, "normál testalkat, 165 cm magasság". Az ingyen és bérmentve részt szerintem szedjük ki, a végén még mindenféle ingyenélő fog csak rád írni.

— Oké, akkor mégis mit javasolsz? — fordítottam felé az elektronikai eszközt, ő pedig bele vetette magát a szövegem "szépítésébe".

[...]

— Van már valami? — kiáltott ki Charity a mosdóból, mire én a spagetti szószt készítve oldalra néztem a pulton heverő laptop kijelzőjére.

— Nincs. — feleltem csüggedten. — Úgy látszik itt mindenkinek olyan drága az élete, hogy nem szívesen töltene el egy hetet együtt egy vadidegennel. Mondjuk megértem, őszintén szólva én se szívesen tenném, ha nem muszáj. Ki tudja ki lehet a chat másik végén.

Igazából nem is bántam. Még mindig nem tartottam annyira jó ötletnek ezt az egészet. Egyszerűbb lett volna bevallani, hogy én és Daniel szakítottunk. Még csak a nevét se tudták. Ráadásul már három napja volt annak, hogy megcsináltuk a profilomat és még mindig nem történt semmi.

— Ne aggódj, majd lesz! Van még időd bőven.

Ja, kábé két napom volt mindenre. Inkább nem is foglalkoztam vele, hanem arrébb raktam a tűzről a szószt és elindultam megetetni Jerryt.