Akatsuki x pszichopata squad: A szökött ninják

6. Haza...

Haru POV:

Namida már lassan két hete van kómában ennyit életemben nem sírtam igazából csak akkor nem sírtam mikor itt voltak a mi kis társaságunk de most jelenleg egyedül vagyok egy kómában lévő Namidával és éppen azon gondolkodok vajon mennyi idő lesz mire felkel vagy most éppen álmod-e valamit mert néha neki áll nyöszörögni még este is amire mindig felkelek azzal a reménnyel hogy felkel de nem ez történik sajna de mindegy mostanában amúgy is keveset alszok vagy eszek egyszerűen nincs étvágyam meg nem tudok aludni de néha sikerül korán elaludnom és már két hete itt rohadok ebbe a szarba most infúzióra vagyok kötve meg transzfúzióra és csöpög le szépen lassan a vér. Most hozzák a vacsorám vagyis Sakura aki minden nap hozza a kajám neki is feltűnt hogy nincs velem Namida és mostanába teljesen más vagyok mint ami szoktam lenni meg beszokott számolni hogy mik történnek a csapatokba meg ilyenek aminek álltalába szoktam örülni de csak akkor ha van hozzá hangulatom ami most nincs úgy hogy lehet elküldöm gondoltam magamban majd bejött az említett személy.

-Szia - mondta majd leraktam mellém a tálcát.

-Szia - mondtam szomorkásan.

-Figyelj tudom hogy Nami hiánya megvisel de ennyire nem kéne régebben mindig bármennyit veszekedtetek nem vette el a kedved az élettől - mondta bele csapva a közepébe.

-Mi az hogy ennyire nem kéne te mit szólnál hozzá ha apád úgy verne meg téged meg Akanét hogy mind ketten kómába kerültök és még te előbb is felkelsz és imádkozol hogy keljen már fel vagy azért hogy kerülj inkább vissza te kómába hogy ő felkeljen és akkor még én ne forduljak magamba. - mondtam idegesen megpróbálni nem ráncigálni a kezem hogy nyugodtan tudjon a vér csöpögni.

-Engem is megviselne ez nyilván való de tudnám hogy vannak barátaim akik tudnák pótolni a helyét.- mondta még mindig nyugodtan Sakura.

-Pótolni te normális vagy egy ilyen embert soha nem lehet pótolni neked tényleg elvette az eszed Sasuke.- mondtam még mindig idegesen de őszintén.

-Igen pontosan mi van ha elvette ő mindig is többet fog jelenteni nekem mint te neki még a semmiért is oda adnám az életem de neked még most sem.- mondta és a hangjából is kilehetett venni hogy igazat mond.

-Takarodj!- mondtam idegesen majd szartam egy nagyot az infúziókra meg az ilyenekre fogtam és elkezdtem ráncigálni.-Nem halottad TAKARODJ!!!- üvöltöttem rá Sakurára.

-Ne ráncigáld.- mondta Sakura.

-Miért mi lesz?- mondtam majd még jobban elkezdtem ráncigálni majd az egyik ki is esett az egyik ami utána elkezdett vérezni a kezem.

-Na látod ezért.- mondta majd elkezdett felém jönni.

-Ne gyere ide ide ne gyere!- mondtam felkuporodva az ágy szélére és szorítottam a kezem hogy ne vérezzen.

-Vissza kell raknom mert az pont a transzfúzió és arra szükséged van túl sok vért vesztettél akkor és kell neked hogy ne légy rosszul a továbbiakba meg ilyenek.- mondta Sakura

-Ne rakd vissza megvagyok nélküle is - mondtam majd még jobban elkezdtem

-Ahogy te akarod - mondta majd kilépett a szobából tudtam hogy szükségem lesz az infúzióra de nem nagyon érdekelt most csak is az volt a a fontos hogy felkeljen a testvérem. Gondoltam magamban aztán újra elkezdtem gondolkozni hogy mi lesz ha felkel Namida lesz-e amnézia-ja vagy valamilye és ha lesz is akkor mennyi fog neki kiesni egy-két év vagy csak a baleset mint nekem de már tudom mi történt úgy hogy már mindegy. Megint ezt nem hiszem el megint elkezdett Nami mocorogni csak most annyi különbséggel hogy nyitva volt a szeme és egyből megugrottam kitéptem a kezemből mindent és oda mentem hozzá.

-Hol van Madara?- kérdezte a lélegeztető maszkon keresztül majd konkrétan a nyakába ugrottam.

-Sajnos a kérdésedre nem tudom a választ de örülök hogy felkeltél.- mondtam ki őszintén miközben szorítottam az életlen testvéremet.

-Figyelj engedj el mert ki kel innen mennem - mondta miközben leszedte magáról a lélegeztetőt és elkezdte volna kihúzni a kezéből azt a sok szart.

-Inkább én.- mondtam majd ránéztem a kicsit vérző kezemre.

-Oké - mondta majd oda mentem a másik oldalához és elkezdtem óvatosan kiszedni belőle a dolgokat hogy ne járjon úgy mint én ami sikerült is.

-És elárulnád hogy akarsz innen kimenni mikor engem már két hete itt tartanak?!- akadtam ki szokásomhoz híven de most konkrét olyan fekete karika volt a szemem alatt hogy azt még a holdról is látják.

-Képzeld hogy létezik egy olyan szó hogy ablak - mondta unottan mintha nem most kelt volna fel egy kómából.

-Jó oké csak várj egy kicsit - mondtam majd levettem a tartókról a vért és az infúziót majd elraktam egy táskába amit még Mei-ék hoztak be amiben benne volt egy könyv amit nem akarok részletezni hogy mi van benne mind a ketten szeretjük és ez legalább elveszi az unalmam.

-Megvagyok - mondtam majd tudom hogy nem kellet volna de felkaptam a vállamra Namidát.

-Tegyél le most! - mondta idegesen majd elkezdte csapkodni a hátam.

-Ne mozogj most keltél fel egy kómából nem szabad mozognod vagy is inkább azt mondom nem akarom hogy mozogj - mondtam ki őszintén mert nem kartam hogy még jobban bajod essen.

-Jólvan legyen - egyezett bele nagy nehezen majd szitkozódott egyet meg mormogott valamit amit nem értettem ezért elmosolyodtam majd elindultam.

-Hova menjünk?- kérdeztem majd hátra néztem egy kicsit.

-Haza - mondta halkan. Majd el is indultam az Uchiha birtokra azon belül is a házunkhoz majd bementünk és olyan látvány fogadott amit nem akartam de ez van erősnek kell lenünk ami nekem nem megy és a lábam legyökerezett a földbe és elejtettem pár könnycseppett és letettem Namidát akinek szintén sokkos arca volt de nem sírt inkább felmentem a szobámba Namidával együtt és lefeküdtünk az ágyamba szorosan magamhoz húztam Namidát és álomba sírtam magam.