Akane Pov:
Amikor beszélgettem a drága testvéremmel egyszer csak annyira lettünk figyelmesek hogy kicsapódik az ajtó és belép rajta. Egy teljesen leharcolt Namida és kezében egy ájult Haru.
-Gyorsan segítsetek.- mondta alig halhatóan Namida és elájult. Haruval együtt a földön kötöttek ki.
-Tiéd Namida!- mondta Sakura és gyorsan felkapta Harut és vitte az ágyra ami volt a kór teremben. De lehetett látni hogy mindjárt sírva fakad.
Felkaptam gyorsan Namidát és leraktam egy ágyra. Túl sok vért vesztett lehetett érezni. Ahogy hozzá ért a chakrám a sebet elláttam a sebet de a vér vesztességgel nem tudtam mit kezdeni úgy hogy infúzióra kötöttem és mivel b-és vére van azt is rá kötöttem és szépen lassan folyt bele a vér sírtam mert nem tudtam mit kezdeni vele. Oda sétáltam sétáltam ahol Sakura gyógyította Harut sírt meg állás nélkül sírt.
-Hé minden rendben.- mondtam neki még mindig egy kicsit sírva.
-Nem semmi nincs rendben kómába van.- mondta alig érthetően a sírástól.
-Namida is.- mondtam neki majd mind a ketten még jobban sírva fakadtunk. Átöleltük egymást hiába ki nem állhatom kettő csapat társam kómába van.
-Nem jó nagyon nem jó most mi lesz hogy fognak menni küldetésre holnap.- mondtam a testvéremnek.
-Nem tudom fogalmam sincs de jelenteni kell a Hokagénak.- mondta még mindig sírva
Elindultunk a Hokage toronyhoz és berohantuk az irodába. Egyből ide kapták a fejüket a Tsunade és Shizune.
-Mi történt?- kérdezte Tsunade hát gondolom csak ránk kellett nézni. Kettő tini sírva rohan be az irodába.
-Akik holnap mentek volna küldetésre kómába vannak.- mondtuk egyszerre a testvéremmel.
-Namida és Haru mi történt velük?!- kérdezte kiakadva a kettő nő
-Azt pontosan nem tudjuk csak azt hogy nagyából két órája. Berontott a kórterembe ahol mi voltunk Namida Haruval a kezébe. Haru totál szét volt verve majdnem mindenhol vérzett. Namidán meg két hatalmas vágás és egy kés volt a hátába.- mondtam a sírástól alig érthetően de megértették.
-Nem tudni ki tette?-kérdezte Shizune
-Fogalmunk sincs.- mondta Sakura
-Hát ha így állunk jelenteni kéne ezt Madarának.- mondta teljes nyugodtsággal Tsunade. Bár azt nem tudom hogy de sikerült nyugodtnak maradnia.
El is indultunk az Uchiha birtokra azon belül is a házukhoz. A mikor oda értünk lehetett érezni egy erős vér szagot amikor be értünk annyit látunk hogy Madara kúszik a földön és próbál felállni. Minden hol vér és ütődés nyomok voltak szőrnyű volt látni ahogy ebből a gyönyörű házból ez lett. Amiben élt két csodálatos testvér és ezt miért úgy gondolom hogy meghaltak mert majdnem mind a ketten túl sok vért vesztettek és csoda hogy még élnek. Igaz lélegeztető gépen vannak és kómába de ezzel nem tudunk mit csinálni eldöntöttem hogy elmegyek Zikihez meg Meihez hogy tudják mi történt. De csak ki faggatás után.
-Mondja mi történt Madara.- mondta Tsunade
-Nem fogom dagadni meg vertem Harut.- mondta ki őszintén fájdalommal a hangjában.
-És mi történt Namidával?- kérdezte Shizune
-Ő meg felkapta a vizet mert meg vertem Harut és nekem támad én meg a késhez folyamodtam.- mondta úgy mintha nem érdekelné
-Elnézést de nekem mennem kell.- mondtam majd elszaladtam Meihez tudtam hogy Kurenai nem fog örülni de nem érdekelt.
Amikor oda értem elkezdtem dorombolni az ajtón.
-Mivan már.- szólt az unott hangján Mei
-Namida és Haru kórházban van kómában.- mondtam majd újabb könnyek csordultak le az arcomon de legnagyobb meglepetésemre nem csak nekem.
-Úristen!- mondta Mei miközben az arcán kördültek le a könny cseppek. Majd szorsan mágához húzott és sírt.
-Gyere még meg kell mondani Zikinek.- mondtam majd kihúztam a házból Meit
YOU ARE READING
Akatsuki x pszichopata squad: A szökött ninják
Fiksi PenggemarErős idegzetűeknek ajánlom!!!!