Örökké Riválisok

13. fejezet

A fent található👆 számot hallgattam a rész írása közben (pont jókor jött velem szembe a tiktokon :DD), és eléggé meg tudja adni a fejezet hangulatát, érdemes betenni ,,háttérzajnak" a rész olvasása közben.

-Na végre már Kagami, azt hittem lekésed a kezdést!- integetett Koganei már messziről és mutogatta a maga mellett fenntartott helyet, hogy üljek Kuroko és közé. Mivel nem utasíthattam vissza ezt a remek ajánlatot, így nyomban le is vágtam magam a helyemre, miközben Kawahara éppen akkor diskurált a csapattársunkkal, hogy a meccs egy másodpercét se lennék hajlandó kihagyni, hisz rólam van szó. Mondjuk arról már senkinek sem kell tudnia, hogy a Chicago Bulls vs. Cleveland meccsből perceket szalasztottam el Aomine miatt. Igaz, most pont Aomine játszik. Ebből tényleg nem halasztanék el semennyit sem.

-Kérdezhetek?- hallottam meg hirtelen a másik felemről Kuroko hangját, mire abban a pillanatban megugrottam.
-A francba veled, hogy ennyi idő után is így rám tudod hozni a frászt.- morogtam az orrom alatt.
-Akarom tudni mi történt köztetek az elmúlt két napban?
-Nem történt semmi.- halkítottam lejjebb a hangom, hogy a mellettem diskuráló Koganei és Kawahara ne halljanak semmit a beszélgetésünkből. -Riko már így is kikérdezett, és nem, nem csókolt meg. Segített ahol tudott, megismertem a szomszédját, ma pedig váltottunk pár szót a meccs előtt. Ennyi.

-Szomszédját?- nézett rám értetlenül.
-Ja, Akane-sant. Vágod, a sütis nénit.
-Sütis nénit?- pislogott továbbra is elveszetten, de mostmár én is így álltam a helyzet előtt.
-Na várj... neked nem is mesélt Akane-sanról? De hisz látszik rajta, hogy mennyire imádja azt a nőt. Mondjuk nem csodálom, egy igazi tünemény, pláne ha Aominét kell kibeszélni.
-Foggalmam sincs, hogy kiről beszélsz Kagami-kun.

Az meg hogy lehet? Pont Kurokonak ne mesélt volna róla?

-Attól még, hogy Aomine-kunnal újra jól kijövünk nem jelenti azt, hogy mindent megoszt velem, amit veled is. Úgy tűnik bízik benned és ez jó dolog.- mosolygott rám boldogan, és látszólag tényleg örült ennek a felfedezésnek, én azonban továbbra is értetlenül pislogtam. Nekem mesélne egy ilyen hozzá közel álló személyről, Kurokonak pedig nem?

Mindenesetre nem sokáig gondolkozhattam ezen, hisz nem telt bele sok időbe, a Tokushin Gimi után a Touou is bevonult, akik határozottan nagyobb üdvrivalgásnak örvendhettek. Egyből kiszúrtam a kékséget és szinte a lelátóról éreztem, hogy milyen határozottan lépdel a pályán. Pulóverét lekapva gondosan Momoi kezébe adta, miközben váltottak pár szót, a tekintetemet azonban továbbra is a kékség ejtette rabul. Eddig is ilyen jól állt neki ez a fekete szín? Tökéletes kontrasztban van a sötét bőrével és a hajával. Azzal az átkozottul puha hajával...

Amint rájöttem, hogy merre kalandozok egyből hátradőltem és megdörzsöltem az arcom. Nem vagyok normális.
-Semmi baj Kagami-kun.- paskolta meg megértően Kuroko a vállam, minek következtében nevetve tarkón legyintettem a csapattársam.
-Menj a francba. Jut eszembe, mi van Momoival?
-Szerintem a pályán van és éppen Aomine-kunnal diskurál.
-Ha ezt nem mondod, hülyén halok meg.
-Anélkül is, szóval mindegy.
-Véged van.- lendültem volna felé, azonban Hyuga-senpai hangja azonnal megállított.

-Na na na, srácok, normálisan, különben Riko kirugdos minket innen és semmit sem látunk a meccsből.
Egy nagy sóhajt megeresztve dőltem újra hátra és fordultam Kuroko felé, aki továbbra is halál nyugodtan nézte az éppen bemelegíteni készülő csapatokat. -Szóval? Mi van veled meg Momoival?
-Minden nagyon jól alakul.- mosolyodott el halványan, és őszintén, nem sokszor láttam ennyire kivirultnak a kis árnyékot.
-Örülök nektek. Tényleg.- nem szólt semmit, helyette inkább felém nyújtotta a gumicukros zacskóját, én pedig örömmel halásztam ki belőle egy darabot. Úgy tűnik nem mi voltunk az egyedüliek, akik kifosztották a büfét.