Örökké Riválisok

3. fejezet

-Semmi értelme sem lenne, hogy ti ketten részt vegyetek az edzőmeccseken, mert kár lenne tagadni, sokkal magasabb szinten álltok, mint a többiek.
-Oké. Még mindig nem értem.- vakarta meg a tarkóját Aomine, én azonban már kezdtem sejteni.
-Az erősítő edzéseken nyilván ti is részt vehettek -folytatta-, viszont az Iskolák Közöttin és a Téli Kupán, pláne a Téli Kupán lejátszott meccs nagy része körülöttetek forgott. Így, ha most beállnátok játszani, kétlem, hogy olyan sokat lenne a többieknél a labda, ergo nem fejlődnének annyira, amennyire kéne egy edzőtábor során.
-Jó, és mit csináljunk helyette?- kérdezte meg Aomine.
-Odaadjuk nektek a kettes számú tornaterem kulcsát.- vette át a szót Harasawa-san, Riko pedig át is nyújtotta nekem a kulcsot, rajta a kettes számú bilétával. -Nincs meghatározva, hogy és miképp eddzetek, egyszerűen csak kosarazzatok, hisz úgyis megtaláljátok a módját, hogyan erősítsétek a másikat.
-Előtte viszont alaposan melegítsetek be, utána pedig figyelmesen nyújtsatok le. Majd bemegyünk hozzátok, ha itt végzünk.- tette még hozzá Riko, majd el is fordultak a többi játékos felé, ezzel is jelezve, hogy ideje indulnunk.
És bármennyire se volt ehhez kedvem, azért mégis elindultam a kijárat felé, az oldalamon az enyhén ledöbbent Aominével. Hát, én se nézhettem ki másképp.

-Most mondanám, hogy üss meg, hátha ez egy rossz álom, de nem akarok neked ekkora örömet okozni.- lépett ki az ajtón és a világért se tartotta volna meg, hogy ne akarjon becsapódni előttem.
-Hidd el, nem te vagy az egyetlen, akinek ehhez semmi kedve. De végülis mindegy. Nem hagyom, hogy nyerj.
-Csak várd ki a végét, nagyfiú.- vigyorgott rám azzal a tipikus öntelt vigyorával, amikor már a kulcsot a zárba helyeztem, majd ki is nyitottam azt. Látszott rajta, hogy nemrég építették, hiszen hatalmas volt a beltere, frissen festett csíkokkal és karcolás nélküli kosárpalánkokkal.
-Baszki, de kibaszott meleg van.
Na igen. Nem vagyunk egyformák.

-Kibírjuk, max később nyitunk ablakot.- vontam vállat, a táskámat pedig sietve ledobtam a fal mellett elhelyezkedő padok egyikére. -Akkor, hogy legyen? Egy-egy ellen?
-Még jó. Alig várom, hogy lemossalak a pályáról.- dobta le a táskáját az enyém mellé, mire én csak szemet forgatva kibújtam a Seirines pulóveremből és a kezembe véve egy labdát, elindultam a túlsó oldalon lévő palánk felé. A pulóverét sietve ledobva csatlakozott hozzám és most már szembetűnőbbé vált, hogy valóban izmosodott. Ha nem is nagyon, egy minimálisat biztosan.

A megbeszéltekhez híven az egész délutánt átkosaraztuk, végig 1-1 ellenit játszva, mígnem körülbelül a tizennegyedik tíz pontos játék után le nem vetettem magam a palánk aljába.
-Na mi van, csak ennyit bírtál szusszal?- nézett rám lihegve, mire válaszként felé hajítottam a labdát.
-Fogd be, hülyegyerek.- nyögtem fel kínomban. -Te is alig állsz már a lábadon.
-Legalább én még talpon vagyok.- sétált oda a táskájához és kotorta elő a kulacsát, amit ha tippelnem kéne, a feléig egyből kiivott.
-Nem akarsz megdobni az enyémmel?
-Gyere ide érte, ha annyira hiányzik.- ült le a padra, véletlenül se kutatva a kulacsom után. Ennyit arról, hogy ő még talpon van.
-Mondtam már, hogy egy orbitális nagy seggfej vagy?- tápászkodtam fel és ültem le mellé, a vízzel teli tárgyat sikeresen előhalászva a táskámból. Persze, hogy a legaljára raktam.

-Mondtam már, hogy ez a védjegyem?
-Ugyan, tudsz te kedves is lenni, ha akarsz.
-És ezt ki mondta helyetted?- tapintott rá egyből a lényegre egy kis mosolyt megeresztve.
-Kuroko, még indulás előtt.
-Gondoltam. Te, amúgy hányat is játszottunk?
-Asszem 14-et.
-És abból mennyit is nyertem?- kérte számon vigyorogva, tökéletesen tisztában léve az eredményekkel, mire összehúzva a szemöldökeim kinyögtem a fájdalmas igazságot.
-11-et, hogy rohadnál meg.
-Ó, nem szeretnéd te, hogy megrohadjak.
-Ohooo, dehogyisnem. Egyetlen egy olyan nap volt, amikor nem kívántam ezt.
-Neked volt ilyen?
-Baszódj meg!- ütöttem meg a vállát, mire sietve arrébb csusszant, nehogy újabb támadás érje.
-Na, de komolyan, melyik volt az a bizonyos nap?- váltott át a tekintete érdeklődővé, én pedig egyből rávágtam a választ.
-A Jabberwock elleni meccsünk napján.
-Ja, az egy eléggé emlékezetes dátum maradt. Mellesleg a fene se gondolta volna, hogy valaha is egy csapatban fogunk játszani.
-Pláne, hogy együtt visszük be az utolsó dobást.
-Várj, te is ott voltál? Nekem az rémlik, mintha a végén egyedül remekeltem volna.
-Na, elmész te a picsába!- csaptam felé a törülközőmmel nevetve, mire már ő is elnevette magát. Még egyszer sem hallottam nevetni. Pedig többet tehetné.
-Oké, azért be kell vallani, hogy tényleg nem volt semmi az a meccs.- halászta elő ő is a törülközőjét a táskájából, amit nyomban az izzadt nyakára terített. Nem. Tényleg nem volt semmi. Bár azóta is maradt olyan pillanat abból a napból, ami a viszonyunkat tekintve egyáltalán nem lett érthető számomra.