Örökké Riválisok

12. fejezet

Az eső ütemes kopogására ébredtem meg, ami mintha csak be akart volna törni a hatalmas ablakokon, a város sötét látképét teljes homályba vonva előttem. Kellett pár másodperc, hogy realizáljam hol is vagyok, viszont amint megvilágosodtam, már nem estem kétségbe. Idejét nem tudom mikor lettünk mi ilyen jóban, de a nyugodtság pillanatok alatt elfutott és egy mélyet szippantottam a fehér ágyneműhuzatból, ami Aomine illatát hordozta. Lehet elment a józan eszem. De már nem érdekelt.

Az eső mellett szépen-lassan bár, de egy másik hang is megütötte a fülem és egy kicsit feljebb tornászva magam láttam, hogy a kékség éppen egy közelgő kosármeccset néz, ahol a csapatok abban a pillanatban vonultak pályára.

A lakásban félhomály uralkodott, a sarokban árválkodó állólámpa volt az egyetlen fényforrás és csupán a kék haj kandikált ki a szürke kanapé mögül, tulajdonosa bizonyára már rég kényelembe helyezte magát. A képernyőre vezettem a tekintetem, hogy kiderítsem, kik is játszanak ma, a veríték pedig egyből levert.

-Ne idegesíts, hogy ma van a Chicago Bulls és a Cleveland meccs!
A kékség egy pillanatra összerezzent, majd feljebb tornászva magát, egyik karját lazán átdobva a háttámlán nézett a szemeimbe.
-Sikerült kipihenned magad?
-Túlságosan is. Nem vagyok hozzászokva ennyi alváshoz.- tápászkodtam fel álló helyzetbe, és ekkor jutott csak eszembe, hogy egy alsón kívül továbbra sincs rajtam semmi. Igyekeztem nem pánikba esni, de Aomine vizslató szemei, ahogy tetőtől talpig komótosan végigmért, elég okot adott rá, hogy elgondolkodjak a futás lehetőségén. Vagy süllyedésen. A talajba. De jó mélyre.

-Visszakaphatnám a ruháimat?- köszörültem meg a torkom, a kékség pedig ugyanolyan lassan vezette tekintetét az enyémekbe, mint ahogy az előbb végigmért.
-Vázolom a szituációt, Bakagami. A ruháidat, mint tudod, kimostam, ergo még csak most száradnak, az eső úgy esik kint, mintha dézsából öntenék, szóval ha ennyire szöknél haza, nekem aztán oly mindegy, de ilyen megjelenéssel azért nem ajánlom, hogy kimenj az utcára. Van minden a szekrényben, vegyél ki amit akarsz, de ha a héten nem juttatod vissza hozzám, esküszöm kitekerem a nyakad. Mi van még? Ja, igen, írtam Tetsunak a helyzetről, szóval a csapatod valószínüleg már lenyugodott, és igen, a Bulls játszik a Cleveland ellen és marha jó lenne, ha eldöntenéd, hogy nézed velem és maradsz, vagy elmész, mert akkor egy adag popcornt csinálok a kettő helyett. Egyéb kérdés?- nézett rám várakozón.

Ha az agyam helyén monitor lenne, őrülten nagy betűkkel villogna most ott az ERROR felirat.

-Miért vagy félmeztelen?- nyögtem ki az egyetlen olyan dolgot, ami ránézve eszembe jutott, a kérdés pedig apró mosolyt csalt az arcára.
-Tudod te, milyen átkozott meleg van itt bent?
-Ne nyavalyogj, a fűtést te szabályzod.- fordultam a szekrénye felé, hogy az egyik nagy ajtót elhúzva keressek magamnak egy felsőt, azonban a következő mondata után már nagyon megmozdulni sem mertem.

-Mikor lehűlt kint a levegő elkezdtél vacogni, persze, hogy feltekertem.

Egy mondat. Egyetlen egy mondat elég hozzá a tábor óta, hogy kiszakítson a megszokott gondolataimból és még mindig nem szoktam hozzá. Egyszerűen nem lehet.

-Na, akkor mész vagy maradsz? Nem akarok pazarolni, jó lenne, ha döntenél.- pattant fel a kanapéról, én pedig azzal egyetemben kihalásztam egy egyszerű fehér pólót és sietve magamra kaptam. Megfordulva Aomine már előttem állt nem is olyan messze, tekintete pedig észrevétlenül bár, de a lábaim felé siklott, a térdeim pedig szinte beleremegtek a tekintetébe.

-Így is sokat dekkoltam már nálad.
-Ez nem válasz, Kagami.- lépett egyet észrevétlenül közelebb, mire élesen beszívtam a levegőt.
-Nem maradhatok itt.- hagyta el egy újabb mondat a számat, amit előtte még csak át sem gondoltam. De igaznak éreztem.
-Miért ne maradhatnál?- vágott értetlen fejet, a nyelvem pedig megeredt, egyszerre zúdítva rá minden kétséget, hisz tini létemre Aomine lakásán hiányos öltözetben nem egy gondolat futott át az agyamon. És tetszettek. Ez pedig nem volt helyes.