in LOVE and WAR (18+)

MOM

1916. december, Oak Park, USA

*

- Odanézz, Gil! - nyomta Teo az orrát örömködve a kisház ablakához. - Havazik!
- Remek, akkor mehetek összesöpörni a járdáról, meg a kerti útról - morgolódott barátja még a paplan melege alól.
- Majd én megcsinálom, még alig esett, nem nehéz! Nem kell lapát hozzá - lelkesedett fel Teo, és már kanyarította is a sálját a nyakába.
- Korán reggel van, Teo, az egész város alszik - dünnyögte a párnába Gil. - Te miért vagy ilyen lelkes?

Teo megállt a mozdulatban, és harapdálni kezdte a száját. Soha nem hazudott Gilnek, most mégsem akart neki válaszolni. De Gil túlságosan is jól ismerte őt.
- Ahá, John úrfi ma jön haza a téli szünetre.
- Megyek söpörni - jelentette ki Teo afféle válaszként. - Te meg, morgós macska, keljél felfelé, mert kell tűzifa Mrs. Brownnak a reggeli elkészítéséhez - pirított azért rá a még az ágyban kuckózó fiúra. Majd lelkesen sapkát nyomott a fejébe, és kibicegett a ház elé, hogy a porcukor havat összetakarítsa.

Szerette csinálni, még az árvaházban is önként vállalkozott erre a feladatra. Természetesen csak akkor, mikor nem volt túl vastag a hótakaró. A lapáttal már nehezebben birkózott, egy lábra terhelni fájdalmas volt neki. De amíg seprűvel el lehetett intézni a huncut pelyhecskéket, addig szívesen töltötte az idejét a társaságukban. Szerette nézni az ártatlan szépségüket.

Igazán akkorra világosodott ki az ég alja, mikorra a járdát befejezte. Persze a nap most nehezen talált utat a testes, szürke fellegeken keresztül, csak szórt borongást hozott a városra, hiába jártak már a reggelben rendesen.
Teo a kerti utakon folytatta a munkáját, kipirult arccal fújta maga elé a párafoltokat. Gil ekkora szedte össze magát, és épp a fáskamrába sietett egy kosárnyi tűzifát gyűjteni a szakácsnőnek.
Nyikordult a nagy ház bejárati ajtaja, magas alak lépett ki rajta. Mr. Jung-Cook fázósan húzta össze magán a drága irhakabátját, miközben az automobil felé sietett.

- Jó reggelt, Mr. Jung-Cook! - köszönt rá Teo, és udvariasan fejet hajtott a kenyéradójának
- Á, szervusz Teo. Micsoda farkasordító hideg van - túlzott Mr. Jung-Cook. - Indulok John elé a pályaudvarra. Nem is értem, minek akart ezzel a hajnali vonattal jönni - dohogott tovább, de azért beült az automobilba és beröffentette azt. Teo szájharapdálva nézte a távolodó gépkocsit, majd gyorsan tovább sepregette a már teljesen hómentes járdát, hogy a fizikai munkával csillapítsa a testében szétáradó bizsergést, ami valamiért John nevének megemlítésekor elindult benne.
- Teo! - hallotta meg Gil hangját a konyhaajtóból. - Kész a reggeli!
Teónak egyáltalán nem volt kedve reggelizni, ő szíve szerint várta volna az automobil visszatértét, de se Gilnek, sem pedig Mariah-nak nem akart csalódást okozni.

- Gyertek, fiúk - intett Mariah a kipirult arcú Teo felé, ahogy az belépett az ajtón. - Forró kakaó, az kell az ilyen reggeleken.
Teo gyorsan letelepedett a konyhaasztal mellé, nagyot kortyolt a forró italból, picit meg is égette a nyelvét, majd jókorát harapott rá a szelet odakészített vajaskenyérből. Gil mértékletesebben látott neki a reggelinek, úgy tűnt, hogy ő jobban ráért ma reggel. A fiúk csendesen fogyasztották a reggelit, egészen addig, míg elegáns cipő koppanásait nem hallották meg az idevezető lépcsőn.
- Jó reggelt, asszonyom! - köszöntötték a belépő Mrs. Jung-Cookot kórusban.
- Jó reggelt, Mariah, jó reggelt fiúk! Teo, hogy te milyen szorgos vagy! - dicsérte meg a ház asszonya a pironkodó fiút. - Ah, Mariah, gyötör a migrén, csinálj nekem kérlek egy jó erős feketekávét. Szerintem egy aszpirint is be kell vennem.
- Igen, asszonyom - látott neki az ital elkészítéséhez a szakácsnő a kérésnek megfelelően. - Na, megin' rázendített - jegyezte meg Mariah kipillantva az ablakon.
- Teo, oda a szorgos munkád.
- Nem baj, Mrs. Jung-Cook, szeretem a telet. Lehet, hogy azért, mert én is akkor születtem - mosolygott Teo.