Rossz vér

5.fejezet

Egy újabb forgatás végén szinte összeesek a fáradságtól, ahogy beülök a kocsiba. A kormányra hajtom a fejem, de az az átkozott telefon természetesen megszólal. Azonban, ahogy a hívóra nézek elmosolyodok.

-Wat wil je, dwaas? - szólok bele nevetve.

-Ez váratlanul ért - kacag a túloldalon Max. - Nem gondoltam, hogy emlékszel erre.

-Tele vagyok meglepetéssel. Szóval, mit szeretnél bolond?

-Mennyire érsz rá a következő hétvégén?

-Mennyire érjek rá? - kérdezem félve.

-Szuper, ezt úgy veszem semmi dolgod nem volt, eddig. Jössz a spanyol nagydíjra!

-Hogy mondod? - vonom fel a szemöldököm.

-Intéztem neked jegyet a garázsba, szóval betarthatod az ígéreted.

-Max, most komolyan mondod? - csúszok lentebb az ülésbe, miközben a kezemmel eltakarom az arcom.

-A fogadás nem évül el, megkérdeztem.

-Kit?

-Magamat, természetesen.

-Most nem kedvellek, remélem tudod - nevetek.

-Oh Drágám, sokan vannak ezzel így.
Jövőhét pénteken találkozunk!

Elköszönés nélkül rámnyomja a telefont, ami miatt csak forgatom a szemem.

-Udvariasabb nem lettél - jegyzem meg.

Beindítom a motort, és elindulok haza.

Leparkolom az autót, majd a postaládához sétálok. Egy piros borítékot találok benne, elején a Ferrari logóval. Kíváncsian belepillantva belépőket találok, ami miatt elnevetem magam. Van mellé téve egy kézzel írt telefonszám, alatta egy aláírással.

Kinyitom a lakásajtót, és az ajtó melletti asztalra dobom a borítékot, majd elkezdem beütni a telefonszámot. Mintha csak egészen eddig a hívásomra várt volna, azonnal felvette.

-Igen.

-Hello, Charles!

A kanapére ülve kezdek jatszani a kis kártyával, amire leírta a mobilszámát.

-Nerea?

-Személyesen, Édesem.

-Örülök, hogy megkaptad a levelem. Mit mondasz?

-Mégis mire? Tudtommal nem történt meghívás?

Halkan felnevet, majd megköszörüli a torkát.

-Lenne kedved eljönni a spanyol versenyre? Egyenesen a garázsomból nézhetnéd a futamot.

-Igazán kedves gondolat, de tudod, jobb programom van.

-Mi lehetne jobb a társaságomnál? Megnyerem a versenyt, elviszlek vacsorázni, aztán a többit meglátjuk. Szerintem egy kifejezetten jó napnak hangzik.

-Tudod, szeretek a győztes oldalán állni. Javíts ki, ha tévedek, de az a Redbull.

-Tény, hogy a Redbull szárnyal. De az ottani pilótáknak nincs meg az a motivációja, ami nekem.

-Csak ugyan? És mi lenne az?

-Megkapni téged.

Nevetve döntöm hátra a fejem.

-Tudod mit? Ott leszek a szabadedzéseken, Max nevével ellátott pólóban. Ha megszerzed a pole-t, vasárnap a te garázsodban leszek.

-Mi van a ruhával?

-Majd, ha világbajnok leszel, visszatérünk rá.

-Alig várom Chèri.

-Szia, Charles! - nyomom ki a telefont nevetve.

A konyhába megyek, és a hűtőből előveszek egy üveg sört. Lepattintom a tetejét, majd felülök a pultra, és belekortyolok az italba.

A csend szinte bántja a fülem. Sóhajtva emelem újra a számhoz az üveget, és körülnézek. Itt élek, de nem az otthonom. Bármennyire is próbálkozom, egyszerűen a bennem lévő ürességet semmi nem tudja kitölteni. Hiába sorakoznak egymás mellett a szebbnél szebb designer darabok, gyönyörű növények borítják be virággal a teret, egyszerűen semmit nem vált ki belőlem semmit.

A fiókot kihúzom magam mellett, és előveszem a kis fém dobozt, amiben szinte kiált utánam a megtekert cigi. Ahogy elkezdem szívni, megjelenik az eltéveszthetetlen marihuána szag.

Ahogy lassan szívom a jointot, érzem, ahogy a füst betölti a tüdőmet, és a fejem kezd könnyebbnek tűnni. Egy pillanatra mintha elmosódna a valóság, de a bennem tomboló üresség továbbra is ott lapul a háttérben.

Ahogy a fű hatása lassan átjárja az elmém, egyre mélyebbre merülök az önmarcangoló gondolataimban. Charles flörtölése, Max bohókás üzenetei, mind csak egy színjáték részei. Bármennyire próbálok az a lány lenni, amilyennek Max lát, rég eltemettem azt a kislányt, akiből tisztességes nő lehetett volna.

A füst lassan kiszáll az orromon.
Felidézem Charles szavait, „Megnyerem a versenyt, elviszlek vacsorázni, aztán a többit meglátjuk.” Üres szavak. Úgy fejezi be a mondatot, mintha bármi lehetne abból a vacsorából. Holott pontosan tudom, hogy csam szexre kellenék neki. De nekem ő még arra se. Minek? Folyamatosan olyan férfiak érnek hozzám, akiket nem akarok, de cserébe rohadt sok pénzt kapok. Miért tenném ki ennek magam ingyen is?

Az ujjaim között lassan elég a joint, és én csak ülök ott, bámulva a halványan világító konyhai lámpát. A testem ellazul, de a lelkem ugyanúgy feszült marad. Kint sötét van, a város zaja távolinak tűnik, mintha egy másik világból szűrődne ide. Egy világ, amelyben én csak kívülálló vagyok, hiába is próbálok részévé válni.

Felnézek a mennyezetre, és halkan felsóhajtok. Az életem börtönné vált, és bár a kulcs ott van valahol a közelemben, képtelen vagyok kinyitni az ajtót. Azt, amit én magam zártam magamra. Nem számít, hányszor próbálom, mindig ugyanazok a falak vesznek körül, és a szabadság ígérete csak egy illúzió.

Egy utolsó kortyot húzok a sörből, majd lassan leugrom a pultról. A testem elnehezül, de a gondolataim egyre könnyedebbek. A fejemben visszhangzik egy kérdés, amitől képtelen vagyok szabadulni. Vajon valaha meg tudok szökni önmagam elől?

Ahogy az üres sörösüveget kidobom a kukába, a lakás üressége most már szinte fojtogató. Lassan elindulok a hálószoba felé. Tudom, hogy az álom sem fog menedéket nyújtani, de talán pár óra feledés mindent elviselhetőbbé tesz. Mert reggel újra felkel a nap, újra el kell játszanom a szerepem a világ előtt, miközben belül egyre jobban süllyedek a sötétségbe.