A nap lassan kezdett alábukni a horizonton, a narancssárga fény beborította Konoha erdejét, ahogy Naruto, Yumi, Himari, Sai és Kakashi-sensei elindultak a küldetésük következő szakaszára. Miután Ramen Ryu vereséget szenvedett, és sikerült megmenteniük a titkos receptet, a csapat most egy kis faluba tartott, hogy azt biztonságban kézbesítsék az Ichiraku Ramen tulajdonosának távoli rokonához.
Naruto azonban, mintha valami nem hagyta volna nyugodni, folyamatosan hátrapillantott az út közben, mintha azt várná, hogy Ramen Ryu bármikor visszatérhet.
„Naruto, ne aggódj már, Ryu valószínűleg rég hazament," szólalt meg Yumi kissé türelmetlenül. „Ráadásul nem hiszem, hogy egy újabb ramen csapdába esnénk."
„Tudom, tudom!" – védekezett Naruto, miközben zsebre dugta a kezét. „Csak... olyan érzésem van, mintha valami... valaki követne minket."
Kakashi, aki az élen járt, fél szemmel hátrapillantott a könyve fölött. „Ez a küldetés nem tűnt különösebben veszélyesnek, de soha nem árt óvatosnak lenni."
„Lehet, hogy csak az éhség űz előre, Naruto" – jegyezte meg Himari mosolyogva.
Naruto a hasára pillantott, amely éppen akkor adott ki egy hatalmas, méltatlankodó korgást. „Most, hogy mondod... tényleg éhes vagyok!"
Yumi felsóhajtott, de mielőtt bármit is mondhatott volna, Sai váratlanul megállt. Tekintete összeszűkült, és a keze gyorsan a kardja markolatára csúszott. „Valami tényleg követ minket" – jelentette ki halkan.
A csapat azonnal megállt. Kakashi leeresztette a könyvét, és komolyan körbetekintett, míg Naruto és Yumi egymásra néztek, majd elkezdték vizsgálni a környezetüket. A fák sűrű lombjai között enyhe mozgás látszott, mintha valami vagy valaki figyelte volna őket.
„Ez nem Ryu..." – suttogta Yumi.
Mielőtt azonban bárki reagálhatott volna, a fák közül egy apró, sárgásbarna nyuszi ugrott elő, és az út közepére huppant. Mindannyian elhűlve nézték a semmiből érkező kis állatot.
„Tényleg?" – kérdezte Naruto csalódottan. „Egy nyúl?"
„Nem is akármilyen nyúl" – válaszolt Kakashi, miközben közelebb lépett az állathoz. „Ez a faluban jól ismert, messziről felismerik róla azokat, akik az Ichiraku családdal vannak kapcsolatban."
„Egy nyúl, mint... őrző?" – tűnődött Sai, kissé hitetlenkedve.
Yumi leguggolt a nyúlhoz, és óvatosan megsimogatta a fejét. A nyúl lelkesen csapott egyet a fülével, majd körbefutotta Yumi lábait, mintha jelezni akarta volna, hogy kövesse.
„Azt hiszem, útmutatást kaptunk" – mosolygott Yumi, majd felegyenesedett. „Valószínűleg az Ichiraku rokonokhoz vezet minket."
„Remélem, ez azt jelenti, hogy a küldetésünk végéhez közeledünk!" – mondta Naruto, miközben az éhség újabb jelet adott magáról.
A kis csapat követte a nyulat, amely meglepő fürgeséggel ugrándozott előre a sűrű növényzetben. Ahogy haladtak, a levegő egyre sűrűbbé vált, és furcsa, édeskés illat kezdett terjengeni körülöttük.
„Mi ez az illat?" – kérdezte Himari, az orrát szimatolva.
Naruto hirtelen megdermedt, és érezhetően mély levegőt vett. „Ez... ez az... a ramen!"
A következő pillanatban egy kis, eldugott faluba érkeztek, ahol az utcákon szinte mindenütt kisebb ramenárusok kínálták portékáikat. Az illat betöltötte a levegőt, a forró gőz és az ínycsiklandó leves szinte mindent beborított. A hely tele volt vidám emberekkel, akik nagy adagokat kanalaztak be a gőzölgő tésztából.
