Istenháta

I. rész - Egyszer volt, hol nem volt

1. fejezet

Areteorisz meglepetten ült a földön, körülötte egy összetört kerámiakancsó darabjai. Nem tudta, vajon hol lehet, de nagyon fázott. Az utóbbi időben megszokta ezt is, pedig előtte évszázadokig nem volt része ilyesfajta emberi kellemetlenségekben, mint libabőr, éhség és sajgó tagok, a földön való landolás után.

Körülnézett a félhomályos helyiségben, aminek a döngölt földpadlóján ült. A falból kiálló szögeken kések lógtak - ezeket megismerte - és néhány olyan eszköz, amit még életében nem látott, pedig Areteorisz már jó ideje életben volt. Polcokat is felfedezett, és bár azokon is látott ismeretlen holmikat, a ruhába csomagolt kenyér nem tartozott ezek közé.

Areteorisz ekkor már egy ideje tudta, mi az az éhség, jóllehet, az előző évszázadok során csak a saját kedvtelésére evett, nem azért, mert szüksége volt rá. Azonban ez megváltozott, amikor összetűzésbe keveredett valakivel, akinek megvolt a hatalma hozzá, hogy emberi testbe átkozzon akár egy istent is.

Felállt és magához vette a kenyeret, majd fázósan toporogva nekilátott. Pontosabban nekiesett, mint aki napok óta nem evett.

Lehet, hogy napok, lehet, hogy hetek, de lehet, hogy évek, gondolta tele szájjal. Ki tudja, meddig voltam bezárva a kancsóba.

Utolsó emléke egy forró, nyári nap volt, amikor a térden állva könyörgött a tulajdon nővérének megbocsátásért, de Enhutet inkább beleátkozta egy kerámiakancsóba, mintha csak valamiféle dzsinn lett volna. Ezután már semmi emléke nem volt Areteorisznak, egészen pár perccel ezelőttig, amikor is valamilyen úton-módon összetört a kancsó és ő kigurult belőle.

Legalább egy szép kancsó volt, gondolta keserűen, a cserepeket nézegetve a beáradó kevés holdfényben. Nem tudta volna megmondani, apró kedvesség a kegyetlenségben, vagy csupán egy rossz vicc volt a nővére részéről, hogy a kerámiára az Areteoriszról szóló egyik történet jelenetei voltak felfestve. A Tűznyelő táncos, állapította meg. Ki nem állhatta, mert egy büdös szó nem volt belőle igaz, az egészet az emberek találták ki.

A plafonról csokrokban lógott valamiféle szárított növény, ami azért keltette fel a figyelmét, mert pont a feje mellett lengedezett és kifejezetten jó illata volt. Areteorisz egyik kezében még mindig nagy darab kenyérrel, leszakított egy bordó, csoffadt valamit és az orrához emelte. Emlékeztette az otthoni fűszerek illatára, ezért lelkesen nagyot harapott belőle.

A következő pillanatban felháborodottan köpte a földre, minden egyébbel együtt, ami a szájában volt. A kis rohadt keserű volt és még égette is a száját! Szerencsére, a kamrában volt egy-két teli üveg is és Areteorisz rögvest kipattintotta a dugót az egyikből és meghúzta.

Nem víz volt, ezt rögtön megérezte, de még jó néhány nagy kortyot lenyelt, mire rájött, hogy alkohol. Előző évszázadaiban nagyon is jól bírta az italt – kivéve, persze, a mérgezettet - de ma már máshogy állt a helyzet, ráadásul nem számított ilyen erősre. Kétrét görnyedve köhögött és próbált levegőhöz jutni.

Enhutet tényleg jól megátkozta. Még csak inni sem tudok egy jót!, átkozódott prüszkölve. Drága nővérem, muszáj volt halandót csinálnod belőlem? Talán egy csúszómászó kevésbé lenne megalázó... Mi jöhet még?

Jönni, a ház gazdája jött, egy seprűvel a kezében.

Nyeste sok mindent talált már a kamrájában: mókust, odatévedt madarat, egyszer egy kíváncsi rókát, és persze pókokat, dögivel. Férfit, azonban még egyszer sem, legalábbis úgy nem, hogy ne ő küldte volna előbb oda.

Amikor arra ébredt, hogy összetört valami, meg volt győződve róla, hogy a macska a ludas és nagyot sóhajtva a másik oldalára fordult. Majd reggel felseprem, gondolta félálomban. A feltételezett bűnös már bújt is dorombolva mellé a takaró alá, a lány mellkasához simulva.

– Te kis ördögfajzat – paskolta meg Nyeste a nemrég befogadott szőrgombóc fejét. Aztán meghallotta, hogy valaki éktelenül káromkodásba és köhögésbe kezd a házban és erre már felébredt teljesen. Nem ismerte a hangot, nem családtagé volt és nem is baráté, és egyébként is, egyedül élt a faluszéli kis házban.

A lány halkan kimászott az ágyból, felkapta az első keze ügyébe eső fegyverlehetőséget (gondolatban megszidta magát, hogy miért csak seprűt tart a sarokban és fejszét vagy fokost nem) és bekukucskált a kamrába.

A hajnali fényben úgy-ahogy szemügyre vette váratlan látogatóját, amíg amaz térdre rogyva köhögött. Férfi volt, de amilyen nemtelen vonásai voltak, lehetett volna nő is. Nem viselt mást, csak egy hosszabb, rongyos ágyékkötőt és mindkét csuklóján széles arany karperecet. A bőre sötétebb volt, mint a falubelieké és ahogy felemelte a fejét, Nyeste látta, hogy a szemét is olyan módon festette ki, ahogy errefelé nem volt szokás. Szép, vállig érő, fekete haja volt, mint a bíró fiának, aki tengerentúli olajjal ápolta azt és furcsa, kesernyés, de nem kellemetlen illatot húzott maga után az utcán. Ha tudtam volna, hogy ilyen könnyű férjet fogni, már előbb megpróbálom, gondolta Nyeste, hiszen előző vasárnap, a misén ugyan együtt imádkozott a többiekkel, magában a saját ékrését mondat el újra és újra.

"Add, Mindenek Teremtője, hogy ne legyen üres a szívem és ölelő karom örökké!"

No, tessék. Itt is van a jelölt. Nyeste jót mulatott ezen magában. No, persze, nem vagyok én félnótás, hogy elhiggyem! Éjszakai tolvaj ez, rongyos betörő! De mégiscsak látszik rajta, hogy nem ijedne meg egy seprűs vénlánytól, talán még le is győzné a kamrai csatában.

Nyeste meglátta a cserepeket a földön és megdühödött. A legszebb kancsóm!, gondolta. Alig egy hete vette egy errejáró árustól, aki ment tovább a halaskai vásárra. Megette a kenyeremet, megitta a pálinkámat, osztán még a kancsót is összetörte! Nem mész te sehova, éjlidérc! Azzal becsapta a kamra ajtaját és ráfordította a akulcsot. Bentről egy pillanatnyi csend után dörömbölés hallattszott.

– Ott maradsz, anyaszomorító! – kiáltotta, majd gyorsan felöltözött és elsietett a bíró házához, hogy szóljon, tolvajt fogott.

------------------------------------------------------------------------------------------

Szép napot Mindenkinek! Ugyan a Budapesti boszorkány feltöltése is folyamatban van még, amolyan előzetesként feltöltöttem egy másik munkámból is egy fejezetet. Valószínűleg nem olyan gyakorisággal (és rendszerességgel) fogom hozni hozzá a részeket, mint a Budapesti boszorkányt, de szépen, lassan publikálom ezt is. Jó olvasást minden érdeklődőnek!