Gyógyulás harmadik része

1 0 0
                                    

Meg tört a varázs, úgy döntöttem adok a dolognak még egy esélyt. Pontosabban Barninak kellett új esélyt adnia nekem. Kaptam új esélyt. Mintha teljesen ki cseréltek volna. Mindent máshogy tettem és láttam, ezt tényleg nem szerettem volna el szúrni. Mindent bele adtam amit csak tudtam és  a mostani percig is bele adok mindent. Voltunk még strandon is a nyáron, hihetetlenül jó volt, bár ott is volt egy kisebb vitánk, de megoldódott. Haza fele túlontúl is hosszú volt az út, de haza értünk. Sok közös programunk volt már. És egy nagyon emlékezetes el akadásunk az autóval, de arról majd máskor. Rengeteg minden van már betervezve. Sokkal boldogabb vagyok mellette, mint az előző barátom mellett. Olyan aranyos, tudja, hogy szeretem a gyümölcsleveket és ha rossz dolog törtrénik velem kissé megnyugtat és ezért vett nekem múltkor. Meg kaptam egy védelmező macit is, nem mostani még talán hat vagy hét évesen horgászta egy gépből. Kaptam pár ékszert is, igaz én választottam ki, de akkor is hatalmas nagy öröm volt számomra és mindig hordom, hisz így úgy érzem, hogy mindig mellettem van. Sajnos nem lehetek mellette a nap 24 órájában, főleg amikor beteg vagyok. De múltkor akkor is meg látogatott, hozott nekem csokit is. Hát itt tartunk most, vannak kis viták és nézeteltérések, de meg vagyunk és remélem minnél tovább tart. És még a mai napig a gyógyulás fojamatában vagyok, de Barni mellett ez sikerülni fog, hisz rengeteget segít. 

You've reached the end of published parts.

⏰ Last updated: Oct 03 ⏰

Add this story to your Library to get notified about new parts!

Tanulj!Élj!Remélj!Where stories live. Discover now