Tanulság

1 0 0
                                    

Kicsit messzire nyúlok vissza. Több mint egy évvel ezelőtt ismertem meg egy fiút. Sok reményt fűztem hozzánk, de nem így lett. Eleinte nagyon nagy volt az a tipikus rózsaszín köd, ami miatt nem látjuk az igazi énjét a szerelmünknek, amikor minden hibályára csak annyit mundunk "biztos véletlen volt". Hát én se láttam ettől a nagy nagy pink felhőtől. 

Két hónap ismerkedés után jöttünk össze. Egy hónapig voltunk együtt, ez idő alatt be mutatott a családjának. én is be mutattam, anyáéknak, sokmindent csináltunk együtt. Azonban egyszer el jött az a mondat, hogy "beszélni szerenék veled", annyira szerelmes voltam, hogy meg se fordult a fejemben, hogy lehet itt vége lesz ennek. De az lett, el jött a nagy beszélgetés. Igazándiból nagyon jól kezeltem. Egy barátnőm társaságába menekültem, aki meg próbálta el terelni a gondolataimat rolla, egész jól sikerült neki. Sajnos mint minden ember, aki nagyon szerelmes én se tudtam el engedni. Beszélgettem is vele, én is és ő is kerestük a másik társaságát, ez volt az egyik leg nagyobb hiba. A másik nagy hiba amit többszörösen elkövettünk, hogy többször meg próbáltuk. Idővel mint ki derült, ő is el kezdett irántam érzelmeket táplálni. Én kis naív azt hittem lesz ebből még valami komoly és tartós. De nem baj, még egy tanulság, bár igaz egy év, rengeteg hiba és sírás kellett hozzá, hogy  rá jöjjek nem ő az igazi. 

Tanulj!Élj!Remélj!Where stories live. Discover now