Gyógyulás első része

1 0 0
                                    

Az előző részben le írtam ugye, hogy sebeket okozott az általam elsőre nagy szerelmemnek hitt személy. Azonban ha ugye sebet szerzünk, ahoz kell idő, hogy be gyógyuljon. A gyógyulásomnak három része van és ez volt az első. Egy évig kűzdöttem, hogy ebből a hamis kapcsolatból egy igazit csináljak, de már olyan fél év után el engedtem ezt a történetet és el kezdtem gyógyítani magam. A több dolog volt ami segített a gyógyulásomban. Az első a ene volt, biztos ti is ismertek olyan embereket akik ha tehetnék a nap 24 órályában zenét hallgatnának, hát abban az időszakban velem is ez volt. A második az edzés volt, hiszen bő másfél évnyi kihagyás után vissza tértem az atétikába hivatalosan is és nagyon jól tettem. A harmadik a baráti társaságom volt, igaz, hogy az a bizonyos fiú is benne volt és viszonylag sok időt töltöttem vele a gyógyulási időszakban is, mégis sokat segített. És ami a legtöbbet segített az a művészet, tudom a zene is művészet része, de én most a régi módibbra gondolok, az irodalom szépségére. Rengeteg verset, könyvet, regényt olvastam, de ami a legtöbbet segített az a színház volt. A színházba a legjobb barátommal és egy számomra kedves osztálytársammal mentem. Nem számítottam rá, hogy ott ismerem meg a mostmár életem szerelmének mondható fiút. 

Tanulj!Élj!Remélj!Where stories live. Discover now