Vanya fel sem emelte a fejét, amikor börtöncellájának ajtaja megnyikordult. Néhány napja még izgatottan leste az ajtót, hátha valaki a megmentésére siet, de kivétel nélkül mindig Damon lépett be a súlyos vasajtón és tőle a lány nem számíthatott kegyelemre.
Kegyelem...
A szó, ami már egyet jelentett számára a megváltással, de hogy élettel vagy halállal jön-e el ez a kettő, még ő maga sem tudta. Nem számított megváltásra. Minden egyes alkalommal, amikor Damon belépett az ajtón várta, mikor mondja ki a halálos ítéletet, mikor kísérik az főtérre, hogy aztán kivégezzék.
De eddig a férfi sosem beszélt halálról. Mintha félt volna megtenni ezt az egyértelmű lépést. Mintha félt volna kimondani azokat a súlyos szavakat, hogy azzal végleg véget vessen kettejük viharos kapcsolatának. Mintha valamilyen érthetetlen okból még mindig szeretné a lányt.
Pedig Vanya bűnös volt.
Mégis, amikor felpillantott a belépő Damonre, a férfi szemében őszinte sajnálatot látott. A helyzetért, a büntetésért, ami kétségtelenül jár neki és az elmúlt napokért is. Hiszen megkínozta. Sokszor. Könyörtelenül. De még abban a könyörtelenségben is volt valami megmagyarázhatatlan gyöngédség, amit Vanya nem tudott hová tenni és egyáltalán nem érdemelte meg.
Amikor még hónapokkal azelőtt találkozgattak. Amikor a réten csókokat loptak az éjszakában és egyetlen tanújuk a Hold volt, ami gyér fényével megvilágította a virágba borult mezőt. Amikor ígéretet tettek egymásnak, hogy haláluk napjáig együtt lesznek, hogy békét teremtenek egy háború dúlta világban, hogy soha nem árulják el egymást. Akkor Vanya még nem sejtette, hogy a halála napja ilyen közel van és pont az fogja elhozni, akivel a békéről álmodoztak.
Ahogy felnézett Damonra, arcát akaratlanul is elöntötte a szégyenpír. Gyenge volt. Esetlen. Sebzett. A hátát borító sebek, amik még olykor-olykor vérezni kezdtek, egy örök emlékeztető volt arra, amit tett.
Fájt visszagondolni az emlékekre. A rétre, ahol aznap éjjel ezernyi meg ezernyi virág lobbant lángra és égett hamuvá, Damon mérhetetlen haragjától. A királyra, aki meg akarta ölni, mert szerelembe esett. A királyra, aki holtan csuklott össze előtte, mikor elvágta a torkát. A férfi csalódott tekintetére, arra a megtört pillantásra, amikor rájött, szerelme okozta az apja halálát.
Vanya nem volt büszke rá. Sőt, borzasztóan szégyellte magát, de a múlton már nem változtathatott.
– Itt az idő. – szólalt meg Damon, és a sajnálat helyét ugyanaz az üres tekintet vette át, ami azon az éjszakán. Az az egyértelmű csalódás íriszei legmélyén, miközben egy maszkon keresztül figyeli az eseményeket. És ennek a halott arcnak Vanya volt az okozója.
A férfinak mégsem kellet kimondania a halál szót, hogy Vanya értse, eljött a kivégzés napja. A megváltásé a börtön hideg és nyirkos falai, a mindennapos kínzások, az önhibáztatás után.
A katonák erőszakosan ragadták meg a karját, majd talpra állították és járásra kényszerítették. Szédelgett. Minden lépés nehezére esett.
A börtönből kiérve a fény szinte megvakította, és percek teltek el, mire újra tisztán látott. Egy erkélyen álltak, lent pedig a város szinte összes lakosa. Vanya láttán mindannyian éljenzésben törtek ki.
Mindenki holtan akarta látni.
A lány kétségbeesetten kereste a tömegben az öccsét. Azt remélte, eljön. Talán megpróbálja megmenteni, amilyen vad és hajthatatlan volt mindig is. De sehol sem látta.
Egészen amíg a tömeg közepén felállított emelvényre nem pillantott.
Nem sírt. Miközben a katonák elindultak vele az emelvény felé, az érzelmek legkisebb jelét sem mutatta. Nem adhatta meg ezt az örömöt a népnek. Sem Damonnak.
Pedig sikítani akart. Ordítani.
Már tudta, miért csillogott sajnálat a férfi szemében, amikor belépett a cellájába és mérhetetlen düh tombolt benne.
Az emelvényre érve elborzadt a látványtól. Hányingere támadt. De le kellett küzdenie, bármennyire is émelygett.
A katonák durván lökték a földre. Térdre zuhant és csak nagy erőfeszítések árán nem roskadt össze teljesen. Állát dacosan felszegte, úgy nézett szembe a tömeggel.
Amikor Damon az emelvényre lépett, mindenki elhallgatott. Lassú, kimért léptekkel sétált egészen Vanya elé, ahol letérdelt és szembefordult vele. Kezével végigsimított a lány állán, aki azonban elkapta a fejét. Nem akarta, hogy hozzáérjen. Nem akarta, hogy bármi köze legyen öccse gyilkosához.
– Utolsó szavak? – kérdezte a férfi, mintha bármit is számítana.
– Miért? – nyögte ki rekedten.
Damon kifejezéstelen arccal felemelkedett mellőle. Nem szólt semmit, csak arrébb lépett és a kezével intett a hóhérnak. Vanya lehajtotta a fejét és várt.
Egy lepke szállt elé, színpompás szárnyain megcsillantak a sárgás napsugarak. A lány elmosolyodott a helyzet iróniáján. A pillangó csupán karnyújtásnyira repkedett tőle. Hogyha nem lett volna megkötözve a keze, elérte volna. Megérinthette volna a szárnyát. És akkor nem tudott volna többé repülni.
Vanya is lepke volt. Legalábbis kisgyerekkorában mindenki annak hívta. Vörös fürtjein úgy csillogott a nap, akár a pillagnók szárnyain. Árva volt. És soha senki nem segíthetett neki, senki nem érhetett hozzá, mert kivétel nélkül mindig elillant.
Aztán hagyta, hogy hozzáérjenek.
És soha többé nem fog repülni...
Felriadt.
A szíve majd kiugrott a helyéről. Zihált. Mozdulni akart, de karok fonódtak a derekára. Nyakán érezte valaki leheletét.
Kétségtelenül Damon volt az.
És fogalma sem volt, hogy az apja gyilkosát tartja gyengéden a karjában.
✺✺✺✺✺✺✺✺✺✺✺✺✺✺✺✺✺✺✺✺✺✺✺
Nem éppen egy tökéletes és szokványos novella, sőt tulajdonképpen mindkettőtől mérföldekkel messze van, de életem első novellájaként azt kell mondanom, hogy egészen büszke vagyok rá.
Amikor nekikezdtem, még csak egy apró mozzanat volt meg belőle és aköré kerekítettem végül egy egész érdekes történetet, miután átrágtam magam vagy hat cikken a novellaírással kapcsolatban. Így a végére megfogalmazódott a fejemben az az elengedhetetlen csattanó is, ami persze talán kicsit átlagos, de közben úgy érzem, illik a végére.
Nagyon, nagyon, nagyon töredezett, de valahogy nekem őszintén tetszett így. Nekem megadja azt a hangulatot, amit el szerettem volna érni, hogy megjelenítsek benne.
Szerintetek milyen? Hideg-meleg jöhet, már nem lehet nagyon megbántani az erős kritikával sem, tényleg, szóval ha valaki véleményez, akkor csak őszintén <33
✺✺✺✺✺✺✺✺✺✺✺✺✺✺✺✺✺✺✺✺✺✺✺
