Küzdj meg érte!

12.rész

Tristan

Nem akartam beleélni magam a holnapi találkozónkba Alinaval, de titkon nagyon vártam már. Szerettem volna megcsókolni, megölelni, közel húzni magamhoz, ha csak egy pillanatra is. Jó lett volna érezni az illatát. Valami olyan szinten vonz ehhez a nőhöz, de fogalmam sincs mi az, de kifogom deríteni. Mikor visszaértem az asztalhoz, Beverly telefonon beszélt valakivel, amint meglátott, lerakta a telefont.
-Miattam nem kellett volna leraknod, megvártam volna amíg végzel.-csak legyintett rá.
-Nem gond, amúgy is befejeztem. Na, sikerült beszélned vele?-rá mosolygok.
-Igen, szerencsére meghallgatott. Azt gondolta, hogy a barátnőm vagy?-felnevetek.-Elhiszed ezt? Jó, nyilván fogalma sincs milyen kapcsolat is van köztünk, de akkor is...
-Szerinted ez annyira elképzelhetetlen lenne?-várj, mi van? A mosoly az arcomra fagy, nem értem amit mond.
-Mit akarsz ezzel mondani? Olyan vagy számomra mint ha a húgom lennél.-sose volt ez máshogy.
-Mert azt hittem nem akarsz kapcsolatot. Mindig azt hajtogattad, hogy a versenyre kell koncentrálnod. A győzelem a fontos.-bólogatok, mert ez így is van. De soha nem mondtam, hogy nem akarok kapcsolatot. Maximum az apja mondott ilyet. Attól hallhatta ezt.
-Amikor ide jöttem, nem az volt a fő szempont, hogy barátnőt keressek magamnak. Egy idegen városba jöttem, magam mögött hagytam a családom. Nem ismertem itt senkit szinte. Tom befogadott, szállást keresett nekem és ami a legfontosabb, ő volt az edzőm, a támaszom. Apám helyett, apám volt. Te pedig az ő lánya vagy.-azt már nem teszem hozzá, hogy sose vonzódtam hozzá és sose néztem rá úgy, mint egy nőre. Ez fel se merült bennem.
-Komolyan azt mondod nekem, hogy soha semmit nem vettél észre a másfél év alatt?-teljesen letaglóz amit mond. Ennyire vak lettem volna? Azt se tudom mit mondjak?!
-Múlt karácsonykor, mikor nálunk voltál, megcsókoltalak, még a szobádba is átmentem az éjszaka. Ezt már el is felejtetted?
-Részeg voltál, azt hittem csak az alkohol miatt tetted. Azt mondtad magányos vagy. Aznap éjjel vihar volt. Mikor átjöttél hozzám, azt mondtad nem szeretnél egyedül aludni.-ahogy kimondom hangosan akkor esik le!
Az a sok kis apró jel és beszólás...Bassza meg. A rohadt életbe. Egyiket se vettem komolyan. Ezek szerint kellett volna.
-Sose mondtam ki nyíltan, hogy tetszel, ez igaz. Arra vártam, hogy ha vége lesz a szezonnak, akkor majd beszélek veled és elmondok mindent.-lesüti a szemét, de így is látom, ahogy potyognak a könnyei. Rossz ezt látni, főleg mert miattam van. Még meg vigasztalni se tudom. Én nem érzek iránta így. Most ezt, hogy kéne megmondanom neki, anélkül, hogy megbántanám?!
-Nézd, Beverly. Nagyon fontos vagy nekem. Rád mindig számíthattam és mindent elmondhattam neked, de én....-fogalmam sincs, hogy kéne folytatnom. De ő megteszi helyettem.
-Nem érzed ugyanezt. Felfogtam. Nem vagyok hülye. Hamar kiderült ez, hiszen azért hívtál ide, hogy egy másik nőről beszélj nekem. Túl teszem magam rajta. Nagy lány vagyok már, ne aggódj. Azt nem ígérem, hogy már holnapra minden rendben lesz. De fontos nekem a barátságod, azt semmiképpen se szeretném elveszíteni.-ezt én se szeretném. Túl fontos ő nekem ahhoz. Megfogom a kezét és megszorítom.
-Köszönöm. Én se akarom azt, hogy megszakadjon köztünk a kapcsolat. Hogy tudnék segíteni?-lehet hülye kérdés, de ha bármi van amit megtehetek, hogy ő jobban érezze magát, megteszem.
-Talán jobb lenne ha egy kicsit nem találkoznánk. Vagy nem is tudom. Ha mégis beszélünk, ne említsd ezt a lányt, és ne is hozd magaddal. Ezt megtehetnéd értem.-bólintok. Bármit megteszek.
-Most jobb ha megyek. Apa már biztos aggódik. Majd kereslek.-feláll az asztaltól. Nem mozdul. Felsóhajt, de végül lehajol hozzám és még puszilja az arcom.
-Vigyázz magadra Beverly.-azzal el is megy.

Fogalmam sincs mennyit ülhetek még ott, az asztalnál. A gondolataimba merültem. Próbálom fel idézni a jeleket és van egy-kettő ami beugrik, de sose nyilvánítottam neki nagy jelentőséget. Pedig kellett volna. Vajon túl tud ezen lépni? Bízom benne, hogy igen. Az asztalon a telefonom üzenetet jelez. Mikor meglátom a kijelzőn Alina nevét, azonnal elmosolyodom. Mikor elváltunk az előbb, még akkor írtam neki. Nagy dolgot nem írtam. Az állt az üzenetben, hogy várom a holnapot és ne higgye azt, hogy nem hajtom be rajta az elmaradt csókunkat. Megnyitom az alkalmazást.

Alina: Miből gondolod, hogy én akarom azt a csókot? Beszélgetésről volt szó, nem nyelvgyakorlatról!

Felnevetek. A szomszédos asztalnál felém is néznek. Már írom is a választ.

Én: Tudom, hogy akarod! Oh, beszélgetni fogunk, ez csak egy kis plusz a szünetekre. Arra az időre mikor az ember már nem tud mit mondani a másiknak.

Alina: Nagy a szád, nem gondolod?

Én: De még mennyire, holnap közelebbről is megnézheted!

Várok és várok, de nem jön válasz. Ideje hazamennem nekem is. Hosszú volt a nap és van pár dolog amit át kell gondolnom, és meg kell emésztenem.