Ahogy a csoport szétszóródott a házban, a levegőben lévő feszültség egyre fokozódott. A recsegő léptek és a nyikorgó padló mindenkit megőrjített. A gyilkos jelenléte mindent átitatott, mint valami szellem, amely sosem tűnik el teljesen.
Helga a folyosón próbált menedéket találni. A falak szinte összenyomták, ahogy a sötét ablakok előtt elsurrant. Keze remegett, amikor a zsebébe nyúlt, hogy elővegye a telefonját. A képernyő világítása kék fényt vetett az arcára, és próbálta elérni a rendőrséget, de a kijelzőn csak egy „Nincs térerő" felirat jelent meg. Frusztráltan elhajította a telefont a földre, és megpróbált összeszedetten gondolkodni.
- Ne pánikolj. – Motyogta magának halkan, miközben hátát a falnak vetette. - Csak találnunk kell egy kiutat.
Közben Gergő és Ábel a padlásra értek. A hely poros volt, és a falakra árnyékokat vetett a réseken beáramló holdfény. Gergő lihegve támaszkodott az egyik gerendának, de a szemében egyre növekvő harag tükröződött.
- Ez az egész nem normális. – Morogta, miközben idegesen végigsimított a haján. - Valaki játszik velünk.
Ábel némán bólintott. Ő is érezte, hogy valami nem stimmel. A gyilkos szinte élvezte a macska-egér játékot. De miért? Mit akart valójában?
- Botond, - Mondta hirtelen Gergő, és Ábelre nézett, szemében sötét árnyakkal. - Ő benne van. Érezted te is, nem? Túl csendes. Túl... nyugodt.
Ábel tétovázott, de nem tudott egyetérteni Gergővel. Bár Botond valóban furcsán viselkedett, valahogy nem illett bele a gyilkos képébe. Valami más volt ott, érezte.
- Nem vagyok biztos benne, - Mondta végül Ábel, miközben tovább nézelődött a padláson. - Tudom, hogy gyanús, de nem lehet, hogy csak ő is ugyanolyan rémült, mint mi?"
- Nem hiszem, - Felelte Gergő halkan. - Valami nem stimmel vele. És ha igazam van, akkor veszélyes.
Ekkor halk hang hallatszott a padlás túloldaláról. Ábel és Gergő egyszerre kapták fel a fejüket. Az árnyékok közül egy lassú lépés hallatszott, mintha valaki lopakodna feléjük.
- Mi a...? – kezdte Ábel, de nem fejezte be a mondatot.
A gyilkos hirtelen előtűnt a sötétből, mozdulatai gyorsak és szinte természetellenesek voltak. Gergő először mozdult meg, de a gyilkos egyetlen gyors mozdulattal félrelökte. Ábel próbált kitérni, de a gyilkos keze már ott volt a nyakánál, szorítása hideg és kegyetlen.
- Mindent előre elterveztem, - Suttogta a gyilkos hidegen, miközben a szorítása erősödött. - Ti csak bábok vagytok.
Ábel zihálva próbált szabadulni, de a gyilkos ereje megbénította. A gondolatai zavarosan kavarogtak. Valahogy tudta, hogy itt most vége lehet, de a gyilkos szavai tovább zúgtak a fejében. Miért ők? Miért ők lettek a kiválasztottak ebben a szörnyű játékban?
Ekkor hirtelen egy hangos csattanás hallatszott. Helga jelent meg a padlás tetején, kezében egy régi, rozsdás szerszámot szorongatva. Teljes erőből rácsapott a gyilkos karjára, ami elég volt ahhoz, hogy Ábelt elengedje. A gyilkos hátratántorodott, de nem esett el. Az arca sötét, vészjósló mosolyba fordult, miközben Helgára nézett.
- Rossz lépés, - Sziszegte a gyilkos, majd hirtelen eltűnt a padlás árnyai között.
A csoport néhány pillanatig mozdulatlanul állt, lélegzet-visszafojtva. A gyilkos távozott, de a fenyegetés ott lebegett a levegőben.
- Ez nem fog itt véget érni, - Mondta Gergő fojtott hangon, miközben felhúzta Ábelt a földről. - Valahogy meg kell állítanunk őt.
- De hogyan? - Kérdezte Helga, miközben remegve eresztette le a szerszámot. - Ő mindent előre eltervezett. Ő irányít mindent.
