Az éjszaka csendje egyre feszültebbé vált, ahogy a sötétség teljesen körülvette a házat. Ábel forgolódott az ágyában, a gondolatai között kavarogtak a kérdések. Kinga halála és Márton eltűnése még mindig elviselhetetlen nyomásként nehezedett a lelkére. A falak, amelyek egykor védelmet nyújtottak, most börtönné váltak.
Gergő ágyában ült, és a lámpa tompa fényénél nézte a telefonját, de a képernyőn lévő üzenetek már rég nem érdekelték. A rémálmai visszatértek, mindegyikben Kinga holtteste és a gyilkos elmosódó árnyéka szerepelt. Egyszer csak felugrott, és elindult a konyha felé, hogy egy pohár vizet töltsön. A hűtő zaja egy pillanatra elterelte a figyelmét, de a gondolat, hogy valaki közülük a gyilkos, ismét felmerült.
Miközben a konyhában állt és a csapból folyó víz csobogását hallgatta, Botond lépett be. Csendben állt a konyha ajtajában, figyelve Gergőt, aki a vízbe merülve próbálta elűzni a gondolatait.
- Jól vagy? - Kérdezte Botond, hirtelen megtörve a csendet.
Gergő felpillantott, és hirtelen feszültséggel teli hangon felelte:
- Miért vagy ennyire nyugodt? Mi van, ha te voltál. Botond.
A szavak hirtelen átváltoztak a levegőben, és a csend csak nőtt. Botond arca megfeszült, és a sötétben alig látszott, de az üres pillantása egyértelmű volt. - Nem tudom, mit akarsz tőlem. Én csak próbálom átvészelni ezt a helyzetet.
Gergő a vízcsapot elzárta, majd a pohárra nézett. - Miért nem mondtál többet arról, ami történt, amikor Márton eltűnt?
- Mert fogalmam sincs, mi történt. Azt hiszem, már túl sok a kérdés. Még a rendőrség sem tudja, mi zajlik itt. - Válaszolta kissé feszült, de mégis nyugodt hangon Botond.
Eközben Helga a másik szobában ült, és a telefonján böngészett. Kétségbeesetten próbálta megtalálni a választ az interneten. Az őrült gyilkossal kapcsolatos posztok egymás után jelentek meg, és mindegyik újabb aggasztó részletet tartalmazott. A képek, a hírek mind-mind csupán feszültséget keltettek benne. A telefonja rezdült, egy új üzenet érkezett. Helga elolvasta, és a szíve kihagyott egy ütemet. - A gyilkosnak köze lehet a napraforgókhoz. - Állt a szövegben.
A telefon lecsúszott a kezéből, és a padlóra esett. A hír még mindig zúgott a fülében. Felpattant, és sietve az ajtóhoz lépett, hogy megkeresse a többieket. - Gyertek! Itt valami furcsa történik!
Gergő és Botond azonnal a konyhából kirohantak, Helga aggodalommal teli arca egy pillanatra megállította őket. - Az interneten írják, hogy a gyilkos csak a napraforgók közelében támad!
Gergő szeme megcsillant. A napraforgók? Itt nincsenek napraforgók, ez a hely pedig tele van fákkal!
- Talán Márton tudott valamit, amit mi nem. - Mondta kérdően Botond.
Ábel, aki végig figyelte az eseményeket, most lépett be a szobába. - Mi van, ha Márton mégsem tűnt el? Mi van, ha ő az, aki mindenkit megöl? - A gondolat, hogy valaki, akiben bíznak, elárulja őket, egy újabb rémálom képként merült fel a fejében.
A csoport feszülten nézett egymásra, és a levegőben egy újabb szikra keletkezett. A gyanú egyre inkább terjedt, és a bizalmatlanság minden beszélgetést áthatott. A falak, amelyek egykor védelmet nyújtottak, most börtönné váltak és a gyilkos árnyéka egyre közelebb került hozzájuk.
Eközben a faluban egy másik figura rejtőzködött a sötétben. A gyilkos, akinek minden mozdulata, mintha véletlen lett volna, figyelte a fiatalokat. A napraforgókhoz való vonzalma nem csupán a növények szépsége miatt volt, hanem azért, mert a napraforgókat mindig a nap felé fordítják, mintha ezzel is megmutatnák, hogy ő irányítja az eseményeket. Egy új áldozatra vágyott, akinek a lelkét meg akarta kaparintani, hogy az örökké éljen a napfényben.
