A reggel friss és hűvös volt, ahogy az őszi nap sugarai lágyan törtek át a felhők között. A levegő csípős, de tiszta, a tájban pedig csend honolt, mintha maga az erdő is várakozásban lenne. A tegnapi túra fáradalma még érezhető volt a fiatalokban, de a reggelnek valami nyugtalanító hangulata is volt. Az éjszaka eseményei - a rendőrségi lezárás és a keresztre felfeszített holttest - továbbra is lebegtek a gondolatokban.
Ábel egyedül ült a konyhában, amikor Kinga lépett be, akinek arca sápadt volt, bár mosoly próbálta elfedni a fáradtságát. Az asztalnál ülve csendesen szürcsölte a kávéját, miközben a többiek lassan szállingóztak be a közös reggelihez. Helga még mindig ideges volt az előző napi események miatt, míg Gergő a megszokott lendülettel próbálta tartani a társaság hangulatát, mintha semmi különös nem történt volna.
- Mi a terv mára? – Kérdezte Gergő, miközben Márton tétován állt a szoba közepén, láthatóan keresve valami választ. De Márton csendben maradt, csak egy zavart pillantást vetett a fiatalokra, majd eltűnt a ház egyik hátsó helyiségébe. Senki sem tudta, hová mehetett, de ebben a pillanatban senki nem is kérdezte meg. Kinga amilyen boldog volt tegnap, olyan visszafogott volt ma. Ábel észrevette, hogy valami nincs rendben, de nem akarta faggatni őt.
A nap lassan telt, a csapat nem nagyon tudott mit kezdeni magával. Helga elkezdett néhány régi képet nézegetni a telefonján, Gergő egy könyvet vett elő, de láthatóan nem tudott rá koncentrálni. Botond pedig, ahogy szokta, inkább csendben maradt, és egy sarokban ült, figyelve a többieket.
Délutánra valami nyugtalanító érzés terjedt el a levegőben. Kinga már egy jó ideje eltűnt. Először senki sem tulajdonított ennek különösebb jelentőséget, – Talán kiment sétálni, talán egy kis magányra vágyott. - De ahogy órák teltek el nélküle, a nyugtalanság csak fokozódott. Ábel először vette észre, hogy valami nincs rendben. Amikor visszatért a konyhába, ahol Kinga kávéscsészéje érintetlenül állt, mintha csak percek óta lett volna ott, mégis hűvös volt a tartalma.
- Valaki látta Kingát? – Nézett fel telefonjáról Helga, és a többiek egymásra néztek. Gergő azonnal felállt, körbejárta a házat, de sehol sem találta. - Lehet, hogy csak kiment a mellettünk lévő erdőbe. Nézzünk körül.
Az erdő hirtelen sötétebbnek tűnt, mint korábban. A levelek zizegtek a szélben, mintha valami rejtélyes erő lenne jelen. A csoport halkan beszélgetve haladt előre, időnként Kingát szólongatva, de válasz nem érkezett. Ábelnek egyre furcsább érzése volt. Valami történt, de nem tudta pontosan megfogalmazni, mi is az.
- Tudod, lehet, hogy ez is csak egy trükk. Márton biztosan szervezett valami rémisztőt, hogy ijesztgessen minket. – Próbálta Gergő nyugtatni a többieket, de a saját hangja is bizonytalanul csengett.
- Szerintem kérdezzük meg Mártont. - Ajánlotta fel a társaságnak Helga. A többiek csak bólintottak, majd visszafordultak. Amikor visszatértek a házhoz, Kinga továbbra sem volt sehol. Ábel, akit a bűntudat kezdett gyötörni, hogy talán jobban kellett volna figyelnie Kingára, egyre nyugtalanabb lett. Estére, miközben a nap utolsó sugarai eltűntek a fák mögött, a feszültség elérte a tetőpontját.
- Nem hagyhatjuk ezt annyiban" – mondta Helga. - Valami nincs rendben, és ez az egész már túllépett a szórakozáson.
A csoport hallgatott. Helga erre kivíharzott az udvarra. Pár perc múlva beordított a többieknek. Helga észrevette a ház mögötti kis ösvényt, amely a fák közé vezetett. Az ösvény elhagyatott volt, de a lábnyomok egyértelműen látszottak a poros úton. Kevés tétovázással, de megindultak. Lassan egy kis tisztásra értek. A tisztáson, a fák között, egy régi, fából készült kereszt állt. Körülötte azonban nem volt senki.
