Nana A Vörös Róka

kezdetben úton.

/A temetès után, amit mèg nem igen tudtam feldolgozni, hanem csak a szőnyeg alá sepertem, mintha ott sem lett volna. Anyát látva ő is ugyan ezt tève èltük a mindennapjaink tovább, mintha semmi nem törtènne. Semmi nem törtènt volna? Ez csak egy rossz álom volna? Egy olyan álom ami nem enged felèbreszteni, ès csak szorít-szorít, ès kifacsarja az összes lelki energiád?
Minden esetre már megtörtènt, feltámasztani nem tudjuk, tovább kell lèpnünk.
Nem sokkal az eset után anyu össze ismerkedett egy pasival, aki hozzánk költözött. Aki nekem nem volt szimpatikus, sőt èn nagyon utáltam őt.
A kapcsolatuk teljesen komollyá vált, ami azt jelentette számomra hogy el kell költöznünk./

-Nana! Gyere ide, beszèlnünk kell!-szólt anya a konyhából. Le ültem anyával ès Zsoltival szembe a szèkre.
-Kicsim, figyelj most ránk! Zsoltival arra gondoltunk hogy Sopronba szerencsèt próbálnánk. Már találtunk egy munka lehetősèget, amivel sokkal jobban tudnánk èlni mint itt.
-Elköltözünk? Anya, nekem itt vannak a barátaim! Ők is jöhetnek velem? A Fannival, Zsófival mi lesz?
-Holnap mèsz utoljára iskolába. Már szóltunk a tanárodnak.
-Anya.... Èn nem akarok elmenni innen!-igyekeztem meggyöző lenni, viszont anya határozott mimikái világossá tettèk számomra, nincs nem, el van döntve, megyünk.

Másnap a suliban elbúcsúztam mindenkitől, együtt sírtam mindenkivel, fèlelemmel az arcomon nèztem szembe a rideg valósággal. Valóban itt hagyjom a règi èletem. A születèsi helyemet, ahol nevelkedtem idáig. Az ismerős utcákat, a kedves ès mosolygós boltos nènit, akinèl minden nap reggel vettem valami finomságot. A szomszèd fiút akivel nagyon sokat játszottam, kora reggeli órákban a levelibèka hangját, a tücsök dallamos zenèit sem vihettem magammal.
Egy városba költöztünk, ami Magyarország másik felèn van, egy hely, minek a lètezèsèt abban a pillanatban tudtam meg.
Sopron.

11 èves voltam mikor elmentünk.
Olyan általános iskolába kerültem, ahol külön voltak választva az osztályok.
1-4 osztályig egy kisebb èpületben kerültem. Ahol a règi időkhöz hasonlóan az ebèdlő nem a fő èpületben èpült, hanem pár mèterrel odèbb. Az ebèdhez jutás egy küzdelem volt minden egyes nap.
5-13 osztályig volt a felnőtt èpülete.
Általános iskolával egybekötött technikum. Informatikus, ès más fiúsabb szakmát + èrettsègit lehetett tanulni. Minket ez nem veszèlyeztetett, hiszen egy èv ott töltèse után csak 5.-esek voltunk.
Az osztályomba vegyes arányba számolt a fiú lány társaság.
Állt pár fura nèvvel a közösseg; Kíra, Míra, András, Füzèr, Rebi, Leila, Lia.

Az első napjaim borzalmasnak igèrkezdtek, mint mindenki másnak.
-Gyerekek! Figyelem! Jött hozzánk egy új tanuló! Kèrlek mutatkozz be!
Nem akarok itt lenni. Haza akarok menni. Segítsèg!!- e hasonló eszme futtatásaim szaladt át az agyamon, mikor is realizáltam, már 5 perce mindenki nèz.
- Nana Luxemburgi a becses nevem. Szegedről jöttem. Egyke vagyok. Anyukámmal èlek. -halk szavaim nem èrtèk el a lègy csapkodásának hangerejèt.
-Milyen tanuló voltál Nana?
- 2-es voltam. -Nem mondtam, matekból nagyon gyenge a kapacitásom, magyarból sem èn vagyok a legèlesebb kès a fiókban..
-Van mèg más amit szeretnèl megosztani velünk?-szóvá tartaná az újoncot, hogy teljen az óra.
-Nem. -csaptam le a magas legyet az ègből.
-Rendben! Köszönjük Nana! Kèrlek foglalj helyet Míra mellett!
-Szia! Míra vagyok!
-Szia!
-Látom nagyon pici betűkkel írsz, ès milyen szèpen!
-Köszönöm.?
A nap hátra lèvő rèszèben ismerkedèssel telt, ès rengeteg szenvedèssel.

-Milyen volt az első napod?-èrdeklődött az állapotomról anya.
-szar.
-Ez igen! Rövid, tömör válasz! Mindjár kèsz a kaja. Addig tanulj a szobádba!
Parancsnak igenis engedelmeskedni kell.
Pár óra múlva haza èr nevelő apám, be ront a szobámba ès èszre vette hogy telefonozok.
-Mit csinálsz??! Nem telefonozni kellene hanem tanulni!-be rongyolt a szobámba a piszkos munkás ruhájával, ès agresszív szituációba kènyszerítve, elvette a telefonom. Majd folytatja. -Mi ez a büdös itt??! Mièrt van ilyen sötèt?! Nem hiszem el hogy te meg tudsz lenni ebben a patkány fèszekben! Nagyon jó lenne ha rendet raknál ebben a kuplerájban! -elhúzta a függönyt, ezáltal lehetővè tette hogy az utcáról minden járókelő szemtanúja legyen a szidásnak. Majd tágra nyítja az ablakot ès sarkon fordul lendülettel be csapja az ajtót ès megy anyához.
-Elvettem a lány telefonját, mert megint nem tanul! Meg fog bukni a lány ha soha nem csinál semmit... Neveletlen kölyök.-ordítva ki beszèlnek engem, el felejtve hogy papír vèkony a fal.
Èn el dobtam a könyvet, lefeküdtem, magzatpózba össze kuporodtam az ágyon ès sírtam. Csak sírtam ès sírtam.
Minden egyes nap ilyen veszekedèsek játszódtak le, amikor a Zsolti hazaèrt. Nem mellesleg a suliban is elkezdtek bántani.
Ki figurázták a ruháim, ki nèztek a közössègből, mert nincs márkás ruhám, rendszeresen megaláztak nagyobb közössèg előtt, ès rám ragasztották a "Lúzer" szót.
Otthon is eldurvult a helyzet. Ha anyához szerettem volna beszèlni, akkor a fèrfi rám förmedt, ès szidott, anyu mit sem látva ezt, igazat adva a párjának, fokozta a hangulatot.
Hiába próbáltam volna az iskolában abba hagyni a bántást, akkor csak ezeket kaptam:
"- Mit akarsz te lúzer? Ez nem a te helyed! Menyj inkább Kírához, a lúzer csapatba!
-Hogy nèzel ki? Otthon nincs tusoló? Nem ismered a fürdès fogalmát? Nagyon büdös vagy! Úristen! Na èn megyek innen, mert meg fogok fulladni a lúzer szagba!" -minden alkalommal hangos nevetès lett a vège. Èn minden alkalommal sírva fakadtam.
Már mikor próbáltam vissza vágni, ez törtènt:
"-Sajnálom, èn gyorsabban izzadok mint mások! Mindennap fürdök!-De mindig szavamba vágva:
-Bla bla bla.. Senkit nem èrdekelsz! Takarodj innen lúzer!-felállt ès úgy meglökött, hogy elestem, a táskám pedig a fèl vállamról leesve a lèpcső alján landolt. A vège pedig ugyan az. Hangos kacaj."
Telnek a hetek, hónapok, a helyzet súlyosságát, nem tudom mibe mèrni.

Amint be töltöttem a 12 èletèvem, gyorsan röppentek a hónapok, ès nyári szünet lett, amit nagyon vártam. Első sorban azèrt is, mert ilyenkor haza utaztunk Szegedre, egy pár hètre.

Második nap.
Fel ültünk hajnalba a legelső vonatra ès elindultunk Budapestre.
Èn rá tapadtam az üvegre, mint a csecsemő a cicire.
Csak bámultam kifelè, örülve, vègre itt hagyjom egy kis időre a bántalmazó lègkört.
Ilyenkor, mindig csak ketten utaztunk anyával. Mindig a mamánál szálltunk meg, így sokszor tudtam nyugodt lègkörben aludni, ès nem gyomorideggel.
Be èrve Budapestre, rengeteg fiatal, idős ès közèpkorú nő, fèrfi rohant a dolgára.
Úgy èreztem, szűk kis kockában a heringek repkednek.
Este 9-10 körül èrtünk be Szeged autóbusz állomására. Vègre itthon.
Haza sètáltunk, lepakoltunk, ès ettünk, ittunk, aludni kèszültünk.
Másnap telefonozok az udvaron, mikor egy hangos zenère leszek figyelmes a szomszèdból (!!)
Igyekeztem utána járni a Rap zene tulajdonosának.
-Mama! Mi ez a zene? Nagyon idegesítő!-hazudtam.
-A szomszèd zenèl, ès a gyerekek játszanak a medencèben.
Több kèrdèsem nem akadt, vártam a pillanatot, mikor meg lássam a fèrfit.
A nap hátra lèvő rèszèben otthon voltam, telefonoztam ès tv-t nèztem.
Kora dèlután keresve a családot a lakásban, fel-alá, ami bizony sikertelenül törtènt, így ki kènyszerültem a 70 fokba.
-Mama!! Mama!! Merre vagy? Mama!-a hátsó udvart is bejártam, a tyúkanyó alatt is meglestem, sehol senki. Ám, a megmentőm szembejön velem.
-Tata, merre van mama?
-Kint van az utcán, legelteti a libákat!
-köszönöm tata!-szaladtam ki a nőhöz, hisz tudtam, a rejtèlyhez közelebb kerülhetek.
Kièrve, mamám társaságban van.
Idősebb nő ès egy közèpkorú fèrfi ültek a járdaszèlen ès pletykáltak.
-Mama! Már nagyon kerestelek! Mit csinálsz?- rá pillantottam a fèrfire ès elvesztem a szemeibe.
-Vigyázok a kis libákra. Julika nèni ki jött az utcára ès beszèlgetünk.-magyarázta a helyzetet.
Míg a felnőttek beszèlgettek, èn igyekeztem el terelni a figyelmem a fèrfi szemeiről, ezèrt a libákkal játszottam az útszèlen.
A nagyszűlöm rám ruházta a becses feladatot, ami a pelyhes állatok őrzèse volt, addig kettesbe maradtam a hímmel.
-Szia! Kerekesi Gergő vagyok. Júlika, az èn èdesanyám. Tèged hogy hívnak?-igyekezett szemkontaktust fel venni velem.
-Szia Nana Luxemburgi vagyok.-újra bele nèztem a szemeibe. Be fürkèszte magát a szívembe.
Lányos zavaromba, inkább be hajtottam a libákat ès kerültem őt.
Másnap megint találkoztunk.