Álmokból Valóság: Az Út az Önmegvalósításhoz

Hétköznap, 3. fejezet

    Tudom mit gondoltok. És nem, nem vagyok lelkironcs. Csak egy 16 éves lány vagyok, aki önmagának akar megfelelni. Semmi több. Ja, mondogasd csak ezt magadnak, Lisa.

   Ma reggel korán ébredtem. Anyám már csörömpöl a konyhában, mert ma vendégeket vár, valami éttermes szituáció miatt. Megdörzsölőm a szemem, aztán elindulok a fürdőszoba felé. Megmosom a fogam, megmosakodom, aztán a szokásos arcápolási rutinom. Visszamegyek a szobába, rendet teszek, megfésülködőm, és most itt állok a szekrényemnél, ami tárva nyitva áll. Ismét az a kérdés, mint mindennap, mit vegyek fel? Bizonyára a ruhatáram tele van mindenféle színű ruhával. Anyukám szereti a szivárvány színeket. Még a ruháim anyagáról és színéről is ő dönt. Én inkább a sötétebb színeket szeretem, mint a bordó piros, a sötét olivazöldet, a sápadt violavöröst. De meghagyom neki az örömöt. 
   Eldöntöttem: egy krémleves-barna színű ruhára gondoltam, egy fekete, vékony övvel. Fel is húztam, és nagyon tetszett. A hajamat hullámosítottam, és egy visszafogott sminket dobtam. Még a dér a nyakunkon ül, úgyhogy még egy pár hétig muszáj melegen öltözni. Felkaptam a táskámat, aztán leindultam az emeletre. A szüleim arca felcsillan, miközben lesétálok a lépcsőről. A bátyám szája egyenesen tátva maradt. 

- Hűha! Hugi, bedobtad magad! Nagyon csini vagy! - mondja szemét csillogtatva James. Elmosolyodom. Már régen hallottam ilyen kedves szavakat.

- Lányom, hova öltöztél így ki? - kérdezi Apa, tarkóját vakargatva. Mindenfelé nézek, aztán mire beszélnék, Anya közbe vág:

- Ugyan már, John! Hagyd a lányunkat, hadd vegyen fel azt amit akar. Már 16 éves - ment meg tőle Anya. Rámosolygok, mire visszamosolyog. 

- Rendben, de ez nem azt jelenti, hogy a haspólókat, a combnál rövidebb nadrágokat satöbbi. Érted? - magyarázza nekem Apa. Csak előre-hátra mozgatom a fejemet, mert ez a beszélgetés kezd kínossá válni. 

- Emily? Nem jön?

- Nem, ma Anyának fog segíteni a vendégekkel - szólal fel James, két falat szendvics között. Felkapjuk a táskánkat, elköszönünk a szüleinktől, aztán el is indulunk. Még jó hogy Jamesnak van jogsija, így nem sokáig tart eljutnunk a suliba. Már 3. hete hogy iskolába járunk. A suliban már gyakorlunk az egyetemre. Önéletrajzokat gyakorlunk írni, a szakokat, ki-minek szeretne menni. Természetesen van olyan, aki egyáltalán nem jön egyetemre. Vagy nincs rá pénze, vagy csak nincs életcélja. A mai generáció eléggé visszamaradott, sajnos. Mi, az osztályunk nagyon jó esszéket írtunk. Belle, az egyik legkedvesebb lány az osztályból, gyönyörű esszét írt. Orvos szeretne lenni. Több mindenki önéletrajza gyönyörű lett, de a tanároknak az enyém tetszett a legjobban. Azt mondták kreatív vagyok, nagyon tetszik nekik az ok, amiért színésznő szeretnék lenni, és hogy mit szeretnék átadni az embereknek. Nem hittem volna, hogy megtetszik majd nekik, de ez történt. Azt mondta a felkészítő tanárom, Mary Black, hogy már most küldjem is el az adott egyetemre, hátha megtetszik nekik is, és könnyebb az esély, hogy felvesznek. De én nem hiszem. Csak pár mondattól, és egy másik színészi motivációtól még nem fognak elalélni. Nem hiszem, hogy tetszene nekik. És nem csak hiszem, tudom, hogy nem tetszene nekik. 

   Magyar órán ülök. A Rómeó és Júlia című filmet nézzük, mert ez fogjuk előadni következőnek, jövőhónapban. A magyar tanárnőm, Mary Black, őrült színház rajongó. Minden színházi előadáson ott volt.