Mire a péntek eljött Luket már enyhén idegesítette a szobatársa.
"Gyerünk már Luke, jó móka lesz!" Suttogta Calum miközben vörös-fekete ingét gombolta be.
Luke már azóta küzdött a hülye buli ellen, mióta Calum elsőnek megkérdezte, és lényegtelen hányszor mondott nemet, a sötét hajú fiú nem akarta feladni.
"Hányszor kell még nemet mondanom, hogy átjusson a vékony kis koponyádon, nem akarok menni?" Csattant fel Luke az ágyon fészkelődve.
Még soha életében nem volt buliban, nos, ha nem számoljuk az unokatestvére hetedik születésnapját. De azon kívül, az összes buli egy határozott nem volt. Egész életében magántanuló volt, sosem hívták meg semmiféle szociális rendezvényre, de nem is bánta.
Szeretett egyedül lenni.
Calumot nem hatotta meg Luke undoksága. Már hozzászokott. "Gyerünk már, Lucas." Helyezte mindkét kezét Luke vállára. "Élj már egy kicsit. Figyelj, tudom, hogy szerinted a buli hülyeség, és inkább itthon lennél és szomorkodnál, de ez egy olyan dolog, amit én nagyon szeretnék, jó? Kérlek?" Sóhajtott Calum, lebiggyesztve alsó ajkát.
Luke ajkát rágcsálta, mielőtt kiengedett egy sóhajt.
"Ha mégis igent mondanék." Kezdte. "Csak egy pár órára maradnánk?"
Azzal már érezte is, hogy két kar a dereka köré fonódik egy szoros ölelésbe vonva őt, mitől még levegőt sem kapott.
"Köszönöm köszönöm köszönöm! Nem fogod megbánni, Lukey!" Hadarta Calum.
Luke összerezzent a gügye becenévtől. "Mindegy. Csak engedj már el." Morogta Calum mellkasán, erősen próbálkozva a szabadulással.
Calum gyengített a szorításon, mielőtt visszaszerezte higgadtságát.
"Oh! Szereznünk kellene neked valamit, amit felvegyél. A szárnyaim alá veszlek ma estére." Kiáltott örömtelien Calum, a gardróbba futva.
Luke pedig csak sóhajtott, míg barátja azt ecsetelte, mennyi szép lány lesz ott, és mennyire nem fogja megbánni ezt az estét.
