Tangó Az Árnyékban -- Tiltott Szerelem

Mcgalagony megtudja

Mesélő

A Roxfort falain belül, néma csend honolt várván a lakóit, aki minden évben nyáron hátra hagyják. A park és a tiltott rengeteg is szomorúan kongott. A nyár szépen lassan múlott és egy két tanár már visszatérve odabent tervezhette az idei évet. Az idilli tájon, egy vidám kisugárzású nő és egy annál komorabb férfi sétált. A szél kellemesen ringatózott, olykor bele - bele kapva a fák, dús lombkoronájába. Ahogy egyre közeledtek a kastélyhoz, úgy távolodttak el egymástól. A titkok, amely körbe lengi őket, oly súlyos, mégis gyönyörű. Szerelmük itt nyitogatta szárnyait az ódon falak között és most pedig pedig magukban hordozzák titokként ezt a csodát. Tudták a világ még nem áll készen arra hogy meg tudja hogy kik is azok akiknek a lelkük összefonódott.
        A hatalmas kastély igazgatója fel alá járkálva irodájában várta a furcsa párost. Apró sejtése sincsen mi lehet az amiért ők ketten kértek látogatást nála de érezte a vén csontjaiban hogy a mai nap nem lesz egy egyszerű sétagalopp.
– Minerva kérem nyugodjon meg. - szólalt meg hosszú várakozás után a falon lógó képkeretből Dumbledor professzor.
– Hogy lehetnék nyugodt Albus. - csattant fel hirtelen. - Hermione hirtelen újra visszatért és persze azzal az emberrel jön ide, akivel az ittléte alatt, csak folyton összeveszett. - állt meg az öreg varázsló előtt akinek apró mosoly bujkált a szája szegletében.
- Járj nyitott szemmel kedves és akkor majd, nem fáj annyit a fejed. - A nő újra szólásra nyitotta a száját, amikor kopogtak az ajtaján.
- Tessék. - intett az ajtó felé miközben megpróbálta összeszedni minden méltóságát.
– Jó Napot igazgatónő. - lépett be elsőként Hermione, majd mögötte Perselus. A régi profeszoron hábar próbálta leplezni, látható volt a változás.
Bőre sötétebb lett, a haja igényesebb és már az arca sem beesett.
– Üdvözlöm Minerva. - biccentett a férfi is mire az igazgatónő szája, mosolyra húzódott.
– Jöjjenek foglaljanak helyet. - ült le és a hatalmas asztal, másik oldalán álló, két karos székre mutatott. Elsőnek Hermione mozdult és amikor a székekhez ért, vissza pillantott Pitonra, aki még mindig egy helyben állt. Amikor a tekintetük összetalálkozott a férfi lemondóan sóhajtott egyet és követte a nő példáját. Perselus sok mindenben megváltozott. Az elején rengeteget vitatkoztak, mivel a férfi nem tudta pontosan, milyen is egy kapcsolat. A kezdetleges irányítása, egy idő után sok lett a nő számára. Perselus megtanulta, hogy néha engedni kell Hermionénak és nem lehet minden úgy, ahogy ő azt szeretné. – Minek köszönhetem a látogatásukat?  - zökkentette ki Minerva mindkettejüket a gondolataikból. Perselus egyből kedvesére pillantott, mert most rajta a sor hogy beszéljen.
– Tudjuk mindannyian mi történt a múltban, így azon történéseket, nem szeretném fel hánytorgatni. - szögezte le már az elején Hermione, majd lehunyta a szemét és vett egy mély lélegzetet. - Szeretnék visszatérni, hogy befejezem a tanulmányaimat Perselus pedig vissza jönne tanítani. - az idős boszorkány szemöldöke egy pillanatra a magasba emelkedett, amikor elkezdte kapizsgálni azt, hogy mire is utalhatott neki valójában a mögötte lévő képen, szereplő mágus.
– Értem, nos hát szerintem semmi akadálya ennek, mivel a bájital mesterünk éppen nyugdíjba készül. - dörzsölte össze a tenyerét.
– Ez remek hír, viszont lenne még valami amit jobb ha tud. - hajtotta le a fejét egy pillanatra a nő. A pánik és a félelem kezdett el uralkodni rajta de amikor, meg érezte Perselus kezét ami az övét kutatta, vett egy mély lélegzetet. - Perselus csak óraadó tanárként, tudna jelen lenni mivel engem nem taníthat. - emelte fel a fejét és remélte, hogy ennyi információ elég Mcgalagony számára.
– Ezt hogyan érted kedvesem? - nézett rá kikerekedett szemmel, habár legbelül már tudta a választ.
– Úgy ahogy mondom.
– De hát Perselus remek tanárod lehetne, nála talán nincs is jobb.- adta az érthetetlent a boszorkány mire Piton megelégelte a dolgot.
– Minerva, pontosan tudod hogyan érti ne add az ártatlant. Igen. Én és Miss Granger egy párt alkotunk, emiatt nem lehetek a tanára. - zörrent fel, most már Piton is amikor látta, hogy Hermione nem ura a helyzetének és kezd kiborulni. Mcgalagony egyszerűen csak. mint egy elégedett macska, hanyatt dőlt a székében és elmosolyodott. Hermione bosszúsan nézet Perselusra a kirohanása miatt, de a szívét melegség töltötte el, hogy ilyen könnyedén vállalta fel a kettejük kapcsolatát.
– Nagyon örülök nektek gyerekek, de lehet hogy mindezt titokban kellene tartani az itt létetek alatt, mert a gyerek száj, bántalmazó tud lenni.- dőlt előre és meg fogva a pálcáját és az egyik ajtó mögül, egy kancsó teát lebegtetett be, mögötte a három csészével.
– Igen, erre mi is gondoltunk. - mosolyodott el szelíden Hermione, miközben elvette az elé szálló csészikét.     
– Nagyszerű és most hogy ezt megbeszéltük, gondolom hiába kérem, hogy meséljék el nekem, hogy miképpen is történt mindez.
– Jól gondolod. - vágta rá egyből. mire csak egy újabb rosszaló nézést kapott Hermionétól.
– Rendben azt hiszem igazad van, majd elmesélitek, amikor készen álltok majd.
– A lakosztályainak visszakaphatjuk? - kérdezte Perselus, miközben próbált nyugalmat erőltetni magára.
– Természetesen. - biccentett miközben a hatalmas mosoly még mindig ott volt az arcán.
– Akkor ha nem bánná, mi most el mennénk kipakolni .- állt fel Hermione mire Piton rögtön követte a példáját.   
– De hogy is, menjetek nyugodtan, én addig elintézem a papírokat és várlak vissza titeket délután, egy teára. - állt fel most már Mcgalagony is. Hermione és Perselus, szinte szinkronban bólintott. Elsőnek a nő indult el, utána pedig a férfi hogy mihamarabb a lakosztályukba érkezhessenek.