Oakwood kis közösségét elkerülte a dráma évek óta. A lakosság semmiről nem tudott csámcsogni, míg haza nem tért a híres, autósversenyző, Knox, aki egyáltalán nem változott semmit, talán még rosszabb is lett, távolléte alatt. Egy biztos; semmilyen kö...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Viella
Az ajtófélfának dőlve nézem, ahogy apám pakolja be a bőröndjét. Nem hittem volna, hogy ennyire szívszorító lesz ennek a látványa, de ahogy a ruháit hajtogatja össze és egyre üresebb lesz a szerkénye olyan lenne, mintha végleg elhagyni készülne minket. Pedig csak három hónapra hagyja el a kontinenst. Egyik szemem sír, a másik pedig büszke arra, hogy ennyi idő után felfele ível a karrierje. Az írás neki kezdetektől fogva egy menekülés neki. Soha nem beszélt róla, hogy mit jelent neki, de mindig éreztem, hogy ez neki egyfajta stressz levezetés, amit magában elnyom papírja veti és máris könnyebb neki. A saját érzelmeivel, így törődik.
- Azért a házat nem fogod becsomagolni, ugye? - szólalok meg, mire egy kicsit összerezzen és felkacag.
- Csak izgulok. Remélem mindent elpakoltam. Ezt a bőröndöt is úgy kellett elkérnem nővéremtől - mutat a hatalmas kék, műanyag utazótáskára.
- Jézus itt járt Elda néni? A szobámban biztos benyitott és hallgathattad a maga nyivákoló hangján, hogy " Ez a gyerek sosem lesz képes felnőni!" vagy „Nem nevelted meg eléggé!", némber - utánozom a hangját. Apám nővére szerintem Isten átka, szerintem hálát adhat mindenki, hogy sosem akart gyereket, mert akkor szegényt nehéz sorsa lenne Elda nénin szigorának hála. Sokszor vigyázott ránk, mikor kicsik voltunk, amikor apa elment megbeszélésékre. De maga volt a pokol az a nap és a sátán vigyázott ránk. Apának teljesen az ellentéte a nővére. Kiállhatatlan és nagyon szeret kötekedni. Hála már egy jó ideje nem találkoztam vele, így örülök, hogy most is elkerültünk egymást.
- Nem szeretem mikor, így beszélsz róla. Tudom, hogy milyen, de attól még a nővérem - cipzározza be a bőröndöt, apa.
- Attól, hogy a nővéred, nekem pedig a nagynéném, nem feltétlen kell jóba lennem - vonom meg a vállamat egy fancsali képpel kísérve.
- A városba senki sem szívleli az tény. Sőt az itteni gyerekek, mindig mikor meglátják, akkor ördög néninek nevezik - neveti el magát végül, és követem a példáját. Odasétál hozzám, majd a karjaiba zárt. Tudom, hogy ez egy búcsú ölelés. Gyűlölöm a búcsúzkodást. Ilyenkor mindig meg kell állnom, hogy egy könnycsepp buggyanjon ki a szemeimből, ahogy most is megakadályozom, hogy összeszorítom a szemeimet.
- Tudom, nem örülsz neki, hogy úgy döntöttem, hogy valaki vigyázni fog rád. Nem nézlek kisgyereknek. Viszont az apád vagyok, így kötelességem még ilyen távolból is törődni veled. Nem várom a megértésed. Knox pedig nem fog rád akaszkodni, nem fog őrt állni a szobádnál, csak szemmel tart téged és ha bármilyen rohamod lenne bármikor - fogja meg a kezével az arcomat és egy puszit lehel a homlokomra.
- Elég lett volna egy képeslap is, ha törődni akarsz velem - nevetem el magam, ahogy ő is. - Taxival mész ki a repülőtérre?
- Igen, már felhívtam, hogy legyen itt délre. De ha késik seggbe rúgom - megy vissza a poggyászáért és kihozza az előszobába. Csoszogást hallok meg a hátam mögül és a hang Erichez tartozik. Egy piros fekete, kockás pizsama nadrágba, egy szürke köntösbe és egy hozzáillő papucsba jelenik meg mögöttem.
- Fúj. Nem akarsz valami pólót felvenni, nem vagyok kíváncsi a kockáidra - húzom el a számat.
- Pedig csak is neked basztam ki magamat ennyire - megy be a konyhába és önt magának egy forró kávét.
- Hát, ha Phoebenek hívnának még megértenem - szólok vissza, majd ő megáll a reggeli kávé ivásába, így tizenegykor és felém indul.
- Ezért most meghalsz! - emel fel a vállára, azután pedig a kanapéhoz hurcol engem, ameddig én ütöm a hátát és sikítom, hogy tegyen le azonnal. Eleget tesz a kérésemnek, ledob a puha kanapéra, ezt követően pedig elkezdi csikizni a derekamat. Az érzéstől elkezdek nevetni és kapálózni a lábammal. Régebben is ezt csinálta, amikor valami igazat mondok neki, el akarja terelni a témát és ez mindig bevált. Semmi hasonlóság nincs köztünk. Mármint külsőleg biztos nem. Két petéjű ikrek vagyunk. Noha az anyajegyünk ugyanott helyezkedik el nekünk, a bal szemünk alatt, más egyezés az ég világon nincs.
- E-e-elég legyen! - kiáltom dadogva a röhögéstől. A kiáltásomra sem hagyja abba és addig megy, ameddig már el nem kezd fájni a csikizés.
- Na. Hagyjad békén a nővéredet, mert mindjárt belehal a csikizésbe - mondja apa, mire tényleg befejezi és Eric belenéz apa szemébe, míg én felülök és próbálom rendbe hozni a kócos hajamat. A testvérem lenéz a megpakolt bőröndre és megfeszül az állkapcsa.
- Miért ilyen sietős ez a munka? Éveken keresztül nem kapott semmilyen figyelmet a kéziratod, most hirtelen mindent hátrahagyva, eldobsz mindent és sietsz a croissant zabálókhoz - néz kifejezéstelen arccal, apán szemében. Ez a nézés már ismerős. Mindig így néz, amikor nem tetszik valami.
- Pont ezért fontos, fiam. Mert évekig vártam, hogy valakit foglalkoztasson az írásom és most egy francia könyvkiadó fel is figyelt rá - apa próbál nyugodt maradni, de amikor lenézek a lábára dobog a padlón. Ez sosem vezetett még jóhoz. Mármint nem az, hogy dobog a lábával, hanem ha ezek egy évben egyszer egymáshoz szólnak.
- Aha. Hát jó utazást és sok sikert a könyvedhez, biztos világmegváltó lesz - indul fel a szobájába, Eric. El sem köszön apától, csak ott hagyja, ezernyi kétellyel. Sosem értettem mi ez az ellenszenv iránta. Néha úgy érzem, hogy valami olyat tudhat, amit én nem, de nem gondolnám. Apám a légynek sem ártana, főleg nem a saját gyerekének. Mindkettőnket ugyanúgy szeret, nem volt sose kivételezés. Ha Eric kapott egy mekizést ajándékba, én is kaptam. Próbált mindent annak érdekében megtenni, hogy egyikünk se érezze azt, hogy valamelyikünket előtérbe helyezi, míg a másikat háttérbe. Ránézek apára, aki csak maga elé bámul, igyekszik nem sírni. Nem szeretem, így látni. Képes vagyok elbőgni maga, ha látok egy olyan videót, amin egy idős bácsi egyedül eszik, szóval nem nekem való, ha apámat látom sírni. Megrázza gyorsan a fejét, majd felnéz rám, mosolyogva.
Amint délt ütött az óra, tű pontosan megérkezett a taxi. Nem vártam ezt a pillanatot, viszont át kell esni ezen. Muszáj, hiszen iszonyatosan fontos ez neki. Tudom mennyire boldog lesz, amikor a könyvesboltokba fogja látni a saját könyvét, a nevével. Bármennyire is fáj, hogy pár hónapra itt kell hagynia minket, nem lehet mást, mint ugyanúgy megy tovább az élet, amint beszáll abba sárga taxiba.
- Tudod, hogy utálom a búcsúzkodást, így csak azt mondok, amit mindig is szoktam, ha elköszönök tőled, de te mindig itt vársz otthon. Szeretlek apa, hamarosan látjuk egymást - ölelem meg olyan szorosan, ahogy csak lehet. A könnyeimmel küszködök, amikor elengedjünk egymást és kimegyünk a taxihoz, amikor már milliószor dudált. Segítek kicipekedni az összes cuccai, majd beletettünk a csomagtartóba azokat. Ad a homlokomra két puszit és rámosolygunk egymásra és bólintunk egyet, anélkül, hogy megszólaltunk, értjük a másik. Beszáll a taxiba, azután a sofőr rátapos a gázra. Apa már nem néz vissza. Nem az a típus. Különben visszajönne.
A munkába menet meglátom a hirdetést egy bolt oldalán, az egyetemről, miszerint halloween-i partit tart és vár minden kedves érdeklőt, aki ott tanul. Kitágulnak a szemeim, amikor meglátom, hogy ki lesz a díszvendég. Nem, ez nem lehet igaz. Minden évben meghívnak egy olyasvalakit, aki az egyetemen tanult és mostanában népszerű vagy ismertebb lett. Tavaly valamiféle híres gamer volt, de egyáltalán nem foglalkoztatott, mivel nem mentem el rá. De ez most sokkol. Főleg az tény, hogy Knox erre az egyetem járt. Nem mintha sokat beszéltünk volna magunkról, viszont sosem mondta, hogy egyáltalán járt egyetemre. Már előre látom a lányok fele oda lesz érte, ha nem több. Inkább el sem megyek. Főleg úgy, hogy ott is csak szemmel tartani. Elvileg a buli a szórakozásról szól és nem arról, hogy valaki épp megfigyel engem. Mérgemben letépem a narancssárga színű plakátot, aztán belehajítom a legközelebbi kukába. Szegény Phoebe. Ki lesz akadva rám.
Megérkezem a munkába, ahol Mr.Palmer már a létrán áll és szereli a villódzó lámpát. Már elég idős ahhoz, hogy ilyeneket csináljon, de túl makacs, ahhoz, hogy le tudjam állítani.
- Csak óvatosan, Mr.Palmer. A végén mentőt kell kihívnom magára - megyek be a pult mögé, ahol leteszem a cuccaimat és felakasztom a tartóra a kabátomat. Feltűzöm a név táblát a lila, barna póló ingemre és máris megkezdődhetett a hat órányi unatkozás.
- Neked is szép napot, kedves Viella - néz le rám, szemüvege mögül, amikor tart egy kis szünetet a szerelésbe, mert megint beállt a nyaka a folytonos felfele nézésben.
- Attól függ kinek mit jelent a szép - vonom meg a vállamat, majd mindketten elhallgatunk, amikor megszólal az ajtó feletti csengő. Az ismerős széles és izmos vállát látom meg a létra mögött. Szóval akkor már most kezdődik a bébiszitterkedés. A főnököm lenéz az illetőre és máris meginog a létrával. - Óvatosan, mert a végén tényleg a kórházban fog kikötni - kerülöm meg a kasszát, majd szembe találom magamat Knox-szal. A meglepettség minden jele kiül az arcomra, amikor meglátom Sose láttam kiengedett hajjal. Mindig fel volt kötve egy kontyba, de most csak a fele hullámos haj tömegét fogta össze egy kis gombócba. A gyomromba egy hatalmas görcsöt éreztem, de ez valami más volt, mert nem fájt, sőt. Egész jó érzés volt. A megjelenése egészen komor, mivel fekete színű az öltözéke minden részlet. Bár az alsógatyáról nem tudok nyilatkozni. Egy elegáns nadrágot visel, egy övvel a derekán, egy egyszerű pólót kapott fel magára, a hátát bőrkabát borítja, a lábait pedig egy lakkcipő fogja körül. A bevallás része, hogy elég jól néz ki így, elég nehezen megy nekem, még saját magamnak is. - A Grease forgatásáról jössz?
- Az meg mi? - húzza fel a száját, én meg most készülök kiborulni.
- Te most ugye szórakozol velem? Te születtél előbb és te nem tudod melyik az a film? Nem volt gyerekkorod - hüledezek, mintha épp most hallottam volna, hogy zombik támadták meg a várost. A Grease egy klasszikus film. Lehetetlen, hogy nem látta.
- Lehet nem volt gyerekkorom, de nem néztem ilyen baromságokat. Gyere, mert nincs időm erre - mutat az ajtó felé a fejével.
- Nem tudom hova akarsz vinni, de még van öt és fél órám a műszakomból - váltok én is olyan el nem tűrő hangra, mint ő.
- Csodás - sóhajt egyet gondterhelten. Megmasszírozza az orr nyergét a feszültségtől és leül az ajtó melletti székre. - Akkor megvárom azt az öt és fél órát.
- Minek kéne? - zavarodok össze. Ez a férfi csak a kérdőjeleket tudja előhozni belőlem.
- Hát, ha nem emlékszel, virágszálam, akkor én vagyok mától a gyerekcsőszöd - teszi a lábát a másikra, hogy kényelembe helyezze magát ezekre az órákra. Virágszálam. Hangzott el a szájából ez az ártatlan szócska, úgy pár másodperce. Egyben a legfurább volt és a legtermészetesebb volt hallani, hogy így hívott engem. Lehetséges, hogy a természet vele járóra a paradoxon, vagy az emberek csak annyira nem értik az érzéseiket.
- Ha már itt vagy Knox, akkor megsegíthetnél engem, hogy megjavítod ezt a vacak lámpát - mászik le, Mr.Palmer a létráról és adja át a szerszámait a kezében.
- Honnan ismeri? - kérdezem meg a főnökömtől.
- Én mondtam, hogy mindenki ismer engem, virágszál - áll fel és tényleg elkezdi megjavítani.
- Befejezed ezt a becézgetést? - akadok ki.
- Most, hogy már tudom, hogy idegesíthetlek vele, így nem - kacsint rám egyet, utána pedig teljesen a szerelésnek szenteli a figyelmét. Nagyszerűen fog eltelni ez a három hónap, már előre látom. Én szenvedek, ő pedig élvezi a szenvedésemet.
Az óra kattogása emlékeztet rá arra, hogy csak két óra telt el, amióta itt vagyunk. Azóta már Knox megjavította a lámpát és már nem pislákol, fel alá járkált vagy tíz percig, volt kint telefonálni és most ugyanott ül, ahol a legelején. A két ujjával támassza fejét és úgy pörgeti a mobilját. Valahogy így egész kibírható, amíg ki nem nyitja a száját.
- Miért is te vagy a díszvendég a halloween-i partin? - kérdezem meg, amit már az eleje óta megakartam.
- Hát tudod, a díszvendégeket meghívják. Ezért díszvendég - ironizál, amire egy szemforgatást kap ajándékba.
- Nem így értettem. Miért mondtál rá igent? Mellesleg nem is mondtad, hogy voltál valaha egyetemista. Ráadásul nem vagy az a típus, aki bármilyen bulira elmenne. Nem, hogy egy olyanra, ami tele lesz lerészegedett egyetemistákkal. Szerintem te a versenypályán találtad meg az adrenalint, nem egy alkohol szagú tömegbe. Vagy de? - érdeklődöm teljes figyelemmel. Beleteszi a telefonját a kabát zsebébe és rám emeli a tekintetét.
- Nem kérdeztél róla. Azért mondtam rá igent, mert régen láttam a professzorokat, akik tanítottak engem. Szóval nem az egyetemistákért megyek, csak szimplán az egyetemet is régen láttam. Eléggé meghatározta azt, aki most vagyok - fejezte be az őszinteség fröccsöt. - Kielégítő válasz adtam, Virágszál?
- Hogyne! - csuktam le a szemeimet és bólogattam egyet.
Az ajtó csengő azonnal zajt csapott, amint belépett a megszokott vendégünk. Már csak Walter hiányzott az egyenletből. Valahogy mindig ki tudja találni a műszakaimat. Kifújom a nehéz levegőt és felkészülök rá.
- Szép napot, kedves Viella! - veszi az irányt már a jól megszokott helyre. Knox felkapja a fejét a köszönésre, majd összevont szemöldökkel rám mered. Várd csak meg a végét. Walter ugyanabban a szürke melegítő szettben van, amiben szokott és csupa kaja foltos.
- Neked is, Walter! - köszönök vissza, elhalló hangon. Vagy már negyed órája bent volt a függöny mögött, amikor kijött hatalmas mosollyal.
- Nagyon nehéz volt választanom. Nagyon jó sok van most. Bár ez az Orgazmus Királynője, elég gyenge volt. Remélem ez a Szerelmi Háromszög, durván jó lesz - nyalja meg az ajkait, Walter, mikor felnéz rám. Nyelek egy óriásit, kellemetlenségemben. Oldalra nézek egy pillanatra és Knox a térdére támaszkodva, összekulcsolt kezekkel mered az előttem álló férfira. Mintha bármikor képes lenne tüzelni, amikor szükséges.
- Ööö...igen, gondolom - mosolygok kínosan. Újra megnyalja az ajkait és végig néz rajtam.
- Már nagyon sokszor gondolkodtam azon, amit most akarok mondani, de sosem mertem, de most úgy jöttem le ide, hogy már pedig megteszem, ha esik, ha fúj. Szóval, amióta itt dolgozol kinéztelek magamnak. Nagyon dekoratív és hát mondjuk szexi nő vagy. Anyukám szerint, pont illek hozzád. Tehát az lenne a kérdésem, hogy munka után, nem lenne kedved feljönni hozzám? - kérdezi remegő hangon, de mégis az egész képzeletét láttam a szemében, hogy legszívesebben, mit csinálna velem.
- Hát...ööö...bocsánat, de ezt el kell utasítsam - préselem össze az ajkaimat. Az egésztől hányingerem van. Amint kimondtam ezt, a mosolya eltűnt az arcáról és inkább hasonlított egy pszichopatára. Vett egy mély levegőt, majd higgadtságot mutatva, megérintette a kezemet. Reflexszerűen elkapom a karomat az érintéséből.
- Ugyan már! Tuti benned is megvan az, amiben ezekben a filmekben van. Nem kell itt az ártatlant játszani, mint ahogy először mindenki csinálja. Ugyanolyan ribanc vagy, mint a többi - nyúl át az arcomért, de mielőtt, hozzám nyúlhatott volna a mocskos kezével, egy kar nyúl érte és szorítja meg a csuklóját.
- Ha hozzáérsz eltöröm a kezed. Ha továbbra is beszélni fogsz eltöröm a kezed. Ha képes vagy olyanra, amit abba az okádék fejedben tervezel, nem csak a kezedet fogom eltörni, hanem a fejedet is betöröm és még a leféltetettebb kincsedet is levágom, egy kibaszott metszőollóval. Remélem elég érthető voltam, ha nem nyugodtan szólj, reprezentálom neked. Kezdhetjük a kezeddel - mondja el, Knox a monológját, a leghiggadtabban, ahogy hallottam eddig, majd megszorítja jobban a csuklóját. Walter elkezd remegni a félelemtől. Kitáguló szemekkel figyelem a történteket és már készülök kettejük közé állni, hogy ne sérüljön meg senki. - Ha még egyszer meglátlak itt, nem leszek ennyire kegyelmes. Ne aggódj, meg fogom tudni, ha a közelébe mentél, és eljövök érted - löki el a kezét, majd utána dobja mocskos filmeket. Walter kifut az üzletből és csak a csengő hangját hagyja maga után.
- Ööö...ki kellett volna fizetni - ennyit tudok kinyögni a történtek után. Se többet, se kevesebbet.
Knox tényleg megvárta, míg véget ér a műszakom, hogy elvigyen haza. Mellette ülve az anyós ülésen, csak bámulok ki, felhúzott lábakkal, az ablakon. Nem tértem magamhoz teljesen, amióta megfenyegetett értem valakit. Ijesztő volt egyben, de örültem neki, hogy ott volt. Mivel el sem tudom képzelni mit csinálhatott volna az rohadék. Rühellem az ilyeneket. A hozzá hasonlókat csak felgyújtanám és táncolnék miközben ők ordítanak a fájdalomtól.
Knox leparkol a házunk előtt, de egyikünk sem mozdul meg.
- Hogy érzed magad? - szólal meg ő először a semmiből.
- Sehogy. Ürítem ki a fejemet és le szeretnék fürdeni, hogy lemossam magamról az érintését - kikapcsolom az övemet és odafordulok hozzá, a fejemet fejtámasznak döntöm. - Sokszor járt oda, Walter, de mindig csak pornót vett, kacsintott rám és elment. Nem ment tovább. De most nagyon megijedtem tőle, ha nem vagy ott...
- De ott voltam, ez a lényeg - egy biztató mosolyt ajándékoz nekem, ami eléggé fura látvány mert soha nem igazán mosolyogni. - Amúgy is kivesz manapság már videotékában pornót?! - hüledezik.
- Ugye! Soha nem értettem én sem - nevetünk fel együtt. - Köszönöm, Knox.
- Ezért vagyok itt, ugyebár. Apud nem véletlenül kért meg engem - tette szét a kezét.
Elköszöntünk egymástól, én pedig beszaladtam a házba. Micsoda nap.
