Oakwood kis közösségét elkerülte a dráma évek óta. A lakosság semmiről nem tudott csámcsogni, míg haza nem tért a híres, autósversenyző, Knox, aki egyáltalán nem változott semmit, talán még rosszabb is lett, távolléte alatt. Egy biztos; semmilyen kö...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Viella
Szombat reggel hatalmas zajra kelek fel, amit a szomszéd okoz, mert neki kedve támadt fát vágni. Kisváros szépségei. Az ágyamban ezután csak forgolódni tudok és úgy döntök, hogy nem fogok szenvedni, hanem felkelek, így hajnali fél hétkor és bemegyek a városba vásárolni. Nem szokásom egyedül elmenni vásárolgatni, viszont most muszáj lesz, hiszen már apának már rég landolt a gépe Franciaországban. Különös érzés ez a hatalmas távolság, ami beékelődött, amióta beszáll abba a taxiba, hogy valóra váltsa álmait. Még nem teljesen fogom fel, hogy mi is történik vele, hogy itt hagyott minket nyomos indokkal, ami egyben szomorúvá és felhőtlenül boldoggá tesz. Szomorú vagyok, mert nagyon üresnek érzem a házat és magamat is egyaránt, de boldog mert elérte azt, amit egész életében akart. Hatalmas sikerélménnyel fog haza jönni hozzánk, három hónap után. Végülis az annyira nem sok idő. Nem sok minden fog történni.
Megdörzsöltem a szemeim, majd nagy nehezen kitápászkodtam, a meleg bundás takaróm alól. Vajon miért van, hogy mindig akkor a legkényelmesebb az ágyunk, amikor fel kell kelni. Nem tudom, de ilyenkor inkább nyomnám még a lóbőrt, de mostanában sokkal több lesz a kötelességem, mint ami alapjáraton szokott lenni.
Ásítok egy nagyot, miközben baktatok le a lakozott, fa lépcsőn. Megtámadom a konyhát, azon belül pedig megragadom a kancsót, ami tele van kávéval. Beleöntöm a szokásos télapósapkás macis bögrémben és adok hozzá tejet. Sosem tudtam meginni simán a kávét. Cukor nélkül még ha nagyon muszáj kibírom, de tej nélkül szerintem, mint az epe olyan kesernyés. Kettő kiskanállal teszek bele kristálycukrot, azután pedig beteszem melegedni a mikróba. A forró bögre felmelegíti a hideg ujjaimat, amint kiveszem. Belekortyolok a finom, meleg italba és máris minden színesebb lesz körülöttem. Észreveszek valamit a konyhapulton. Közelebb megyek hozzá, és egy kis pénz összeget látok meg. Mellette egy kis cetli, amin az áll, hogy „Vegyél valamit szombatra, amikor átjön Phoebe. Puszi, apa." Nem mondott hülyeséget, amikor közölte velem, hogy törődni fog velem, még ilyen távolból is. Biztos azelőtt rakhatta oda, mielőtt elment volna.
A tesóm lépteit hallom meg a hátam mögül.
– Te neked nem most kéne hazajönnöd egy buliból? - vonom kérdőre, hiszen nála ez a normális, ha péntektől vasárnapig járja a várost, a buli helyekért.
– Az ember változik, na - ezt ugye te sem gondoltad komolyan, Eric Frost, fejjel nézek rá, majd ő is farkas szemet néz velem. – Jól van na! Megyek nyilván, csak tegnap sokáig maradtam bent az egyetemen tanulni, aztán nem volt időm, kiadni a gőzt, így ma este fogom.
– Hát azért ez se a megszokott tőled, hogy egy napot kihagysz a buliból. Különben is péntekenként nem szoktál te tanulni. Van is erre egy szabályod. „Hétfőtől csütörtökig a tanulásnak élek, de péntektől vasárnapig engem nem láttok." Vagy valami ilyesmi - utánozom azt a mondatot, amit még a gimis korszakában hozott be az életében és annyira elterjedt ez, hogy majdnem mindenki mondogatta és így cselekedett, akik hajlamosak voltak az esti kimaradásokra. A testvérem volt ennek a szabálynak az Atyja, de ezt aput annyira nem zavarta. Sosem csinált baromságot, kitűnőre érettségizett, szóval nem érdekelte, hogy mennyiszer nem jött egy napra a buli után, mert vigyázott magára.
– Nem valami ilyesmi, hanem tűpontosan megjegyezted. Ennek ellenére is, azt kell mondanom, hogy az egyetemen tanultam tegnap. Hamarosan ZH, szóval muszáj voltam - von vállat, majd ő is önt magának kávét. – Egyébként ma is pizsama partiztok, Phoebevel? - kérdezett rá, amire igazából nagyon jól tudja a választ. – Szerintem anélkül is tudod erre a választ, hogy válaszolnék - hörpintem fel az utolsó korty kávémat.
– Azt javaslom, hogy addigra cseréld le ezt a pizsamát - néz rám a kék bögréje mögül. Lenézek a pizsamára és nem értem mi baja van ezzel. Egy egyszerű, szürke rövid ujjú póló van rajtam és egy kék, rövid nadrág, amiből a fenekem kis része kilátszik, de annyira nem problémás. Jó, ezen a pólón egy hatalmas cica éktelenkedik egy rózsaszín masnival a fején.
– Mert mi a probléma vele? - húzom fel a számat érthetetlenül a számat, amikor felemelem a tekintetem.
– Szimplán úgy nézel ki, mint aki most szabadult volna egy gyerekmeséből - szól be a pizsamámra, amit már vagy öt éve hordok.
– Igen? Nehogy ez a macska megkarmoljon - vágok vissza, mire ő felmutatja a középső ujját és azonnal reflektálok és én is felmutatom. – Kell valami a boltból?
– Nem köszi - és azzal fel is megy a barlangjába. Sok mindenben jeleskedik a tanulásba ott van, de pocsékul tud hazudni. Ráhagytam, mert tudtam, hogy nem én leszek az a személy, akinek el fogja mondani, mit is csinált tegnap este. Én is úgy teszek, ahogy ő, felballagok a szobámba, és felöltözök. Felveszek bordó garbót, a feszes, fekete farmerem alá húzok egy vastagabb harisnyát, hogy ne fázzak ilyen hidegben. Felhúzom a bakancsomat a lábamra, a szokásos kabátomat magamra aggatom és egy vászon táskával elindulok be a városba.
