Egymillió fontos bébik | ✓

14.2 Hosszútávú kilátások

Temze Gyöngye, London, május vége

– De édes kutyus! – visított fel Amy, majd azonnal a golden retriever nyakába vetette magát. Ward vigyorogva nézte a jelenetet. Egy kellemes külsejű nővel kézen fogva várták őket a Temze sétányán, alig pár lépésre tőlük egy durcás külsejű, Amyhez hasonló korú lány álldogált.

Langyos szellő fújdogált, megrezegette a platánok leveleit. A jó idő miatt a folyópart túlcsordult a turistáktól. A Temzén tekintélyes méretű hajó ringatózott, ránézésre egy vagyonba kerülhetett fenntartani. És Miranda tényleg ezen költött el egy vacsorát Leyton háta mögött?

A férfit lenyűgözte a saját vaksága, még felháborodni sem tudott igazán a dolgon.

– Mr. Landon, öröm újra látni! – Ward lelkesen kezet rázott vele. Láthatóan túltette magát a kávéházban történteken, míg Leyton még mindig vegyes érzésekkel állt a férfihoz. – Jöjjenek, mindjárt kihajózunk!

– Tényleg hajózni fogunk? – fordult felé Katie, pedig már odahaza is biztosították róla, hogy ez lesz a program. – És mi van, ha elsüllyed a hajó? Vagy felborulunk?

Ward jót nevetett a kijelentésen, majd átsétált a pallón, és a kezét nyújtotta a lány felé.

– Ettől nem kell félnie, kisasszony, segíthetek? – Katie gyanakodva meredt rá. – Vagy akkor majd az édesapja.

Miranda szintén nem fogadta el Ward segítségét, érthető módon, így végül Leytonnak kellett először átsétálnia azon meglehetősen keskeny hídon a hajóra, majd átsegítenie a lányokat. Igyekezett nem összerándulni, amikor Amy lendületet vett a karján, és beugrott a fedélzetre. A Rose nevű kislány karba tette a kezét, és inkább egyedül sétált át a pallón, miközben az anyja láthatóan végig rettegett.

A gyerekek el voltak ájulva a fedélzettől, a lampionoktól, a pincérektől, és a míves porcelántányéroktól is.

– Eredeti Herendi, Viktória dekor, az apám kedvence – mosolygott Ward kitartóan, amikor Amy azon visongott, hogy lepkéket festettek a tányérjára. Leyton remélte, hogy nem ér egy vagyont.

A férfi taktikusan úgy ültette le őket a hosszú asztalhoz, hogy Leytonnal szemben ő foglaljon helyet, míg Miranda az asztal túlsó végébe került a barátnővel és a gyerekekkel. Amy miután megcsodálta a tányérokat, a kutyának csettintgetett állandóan, de az állatot jobban lekötötte a saját tálja, feltételezhetően az étel felszolgálásáig rá se hederített.

– Bort, pezsgőt?

– Vizet, vagy ha esetleg van, teát – válaszolta Leyton.

– Igazi angol... Természetesen!

Ward a lányokat is körbekérdezte, mindkettő természetesen kólát kért, mert otthon az anyjuk nem engedte nekik.

– Örülök, hogy elfogadta meghívásom, és elhozta a teljes családját, bájos kislányok, akárcsak Rose. – A lány válaszképp egészen hűvösen meredt Wardra az asztal túlsó végéből, ezért a férfi mosolya egy leheletnyivel erőltetettebb lett.

Leyton már értette, Ward miért ragaszkodott ennyire az ő lányai jelenlétéhez is egy üzleti vacsorán. A jelenet láttán tíz évet repült vissza az időben, amikor Spike hasonlóan gyilkosan meredt rá, valahányszor belépett a manchesteri lakásuk ajtaján. Nem volt hajlandó elfogadni, hogy ez az öltönyös figura mostantól állandó része az életüknek, és kénytelen vele osztozkodni az anyja értékes figyelmén.

Wardra még viszontagságos hónapok vártak, feltéve, ha hosszútávra tervezett Amandával.

– A lányok is örülnek, étterembe és hajózni is ritkán járnak.