-Nocsak, nocsak uraim! Ilyen könnyen beadják a derekuk és átadják a bankszámlájuk adatait? Nem hittem volna.-Rázza meg a fejét nevetve. Mindannyian rá nézünk. Egy negyvenes évei körül járó férfi támaszkodik az ajtófélfának, kezei a melle előtt összefonva, öltönyben. Mégis mit képzel?- Egy kislány mely még fogja az anyja szoknyáját.-Na ez volt az a pont ahol elszakadt a cérna.- Elhúzza a mézes madzagot és mi csak úgy ráharapunk?
-Már megbocsájtson, de mégis mit képzel magáról. Ez itt egy bemutató találkozó, nem kötelező. Akik itt vannak azok önakaratukból vannak itt. És mint ahogy a meghívó levélben is állt ez egy bemutató amelyben jobban megismerhetik az iskolát, a képzéseket és mindenről nyugodtan kérdezhetnek ami csak érdekli önöket. Ajánlunk egy jó befektetés, melynek részleteit elmagyarázzuk. Természetesen a szerződéseket nem velem kötik, de van rá lehetőségük amint az igazgatónő megérkezik. A korom vagy én magam nem szeretném befolyásolni senki véleményét ezért most magukra is hagyom. Kérem a halottakat gondolják át. Mrs.Rovensz bármelyik pillanatban meg fog érkezni. Köszönöm a figyelmet. Viszont látásra.-Mosolygok a vendégekre. Bólintók a lányoknak, hogy osszák szét a szórólapokat. Összeszedve a papírjaimat megindultam kifelé. Szúrós szemel próbáltam betekinteni az idegen gondolataiba, de nem halottam semmit. Érdekes, még nem találkoztam egyetlen ilyen üresfejű emberel sem. Jobb szemöldökét érdeklődve felhúzza. Átdobom a hajam a másik vállamra és kilépek a küszöbön, megindulok a folyosón. Útközben találkozok Mrs.-el. -A szerződések megfelelnek?
-Igen drágám. Köszönöm a segítséget, most meny nyugodtan pihend ki magad.-Simogatja meg a felkarom.
-Nincs mit, nagyon szívesen tettem.
-Lexi tudná nekem holnap segíteni a papírólogiában?
-Persze hisz úgyis a Gardent látogatja meg az osztály. Ott meg már voltam hát és tudja.
-Rendben, meg van beszélve, de most már ideje mennem.-Bólintok és már tovább is halad. Nyílik az ajtó és amint belép az igazgató, kilép a két lány.
-Tudott te egyáltalán, hogy mit tettél?-Néz rám elképedve Brittani. A zavarodott képem láttán folytatta.- Az előbb akit kioktattál.
-Tudod egyáltalán ki az?-Kérdezi érdeklődve Krisztáll
-Nem én.
-Andrew Vandern!!!-Mondták egyszerre mind a ketten.
-A Vandern cég elnöke? Fantasztikus.-Turok a hajamba.-Na de most már mindegy.-Fújok ki egy nyugtató sóhajt.
-Elképesztő. A New York egyik legnagyobb cégének az elnöke.-Forgatta meg a szemeit Krisztáll.
-Nem hittem volna, hogy ennyire faragatlan.-Egyezett vele Brittani.
-Most már mindegy. Inkább menyünk.-Böktem a kijárat felé, majd mindhárman elindultunk a kollégiumba.
Másnap...
-Lexi kész vagy már?-Pakol a táskájába Krisztáll.
-Nem, de ti menyetek én ma nem tartok veletek.
-Mért?-Kapja fel a fejét.
-Mégis mit gondolsz?-Neveti el magát Brittáni.-Ha így folytatod Lex egyetlen egy épületbe sem lesz szabad belépned.
-Nem már, már onnan is kaptál ajánltatott?
-Igen, na de legalább megnézhetem melyik cégek csatlakoztak tegnap óta, míg segítek az igazgatónőnek.
-Majd szólj nekünk is.-Kacsint rám Krisz és felkapja a táskáját a vállára.
-Na jó, akkor szia.-Csukja be az ajtót maguk után Britt.
-Sziasztok.
-Lexi már itt is vagy, drágám?-Néz fel az íróasztal mögül Mrs.Rovensz.
-Igen, de kérem mesélje milyen sikereink voltak tegnap.-Nagy kacaj tört ki az igazgatónőből.
-Gyere inkább nézd meg magad.-Gyorsan átfutottam a szerződéseken, de a szemem megakadt az egyiken."Andrew Vandern" - Milyen érdekes.
-Képzeld csak el menyi végzős kaphat lehetőséget rögtön állásra. Beleegyeztek, hogy még ebben az éven bírjanak náluk gyakorlatozni.
-Az tényleg fantasztikus.
-Neked van mégy jó hírem. Nem kell választanod az év végéig melyik állásra akarsz jelentkezni, hanem nyugodtan mehetsz gyakorlatozni ugyanúgy ahogy a többiek is.
-Ezt mégis, hogy érti? Hisz a végzősök gyakorlata arról szól, hogy a második félévet munka ajánlat kereséssel töltik. Miután az is megvan leteszik az érettségit és ezzel befejezik az iskolát. Nekem már van.-Bökök a kis szekrény felé ahol a munka szerződéseimet tároltuk.
-Igen tudom és úgy volt, hogy a félévet te a számodra megfelelő cég kiválasztásával és a tesztekre való készüléssel töltöd. Ám tegnap rájöttem, hogy ez nincs rendben veled szemben. Megfosztanánk téged egy élettapasztálától. Ezért arra a döntésre jutottam, hogy jobb volna ha te is gyakorlatoznál és azt is tudom már, hogy hol.
-És kiről lenne szó?
-Andrew Vandern.-Na ilyen nincs.
ESTÁS LEYENDO
Szótolvaj
FantasíaMit tenél ha egyszer csak elkezdenél hangokat hallani? "Kikapcsoltam a kávéfözőt?" "Elkések a munkából." "Csokisturmix vagy eperturmix?" "Átkozot rágógumi. Hogy szedjem le a cipömről az utca közepén?" "Az oszi le fogja tépni a fejem." " De én ezt...