miután elszoksz,megszöksz a szavak elől nehéz visszaszokni, újra rájuk szokni. pedig ismerős ám, a régi merengések melegsége. átjár, átragyog,megnyugtat és közben kikészít a gondolat, hogy a mesékre épített álomvilág sosem lesz az enyém. lássuk csak, nem akarok összegzést írni, nem akarok elemzést írni. csupáncsak annyit szeretnék mondani, leírni. megköszönni...a rendkívül JÓ nyaramat.viszont amilyen jó volt, olyan erős lett a váltás szeptember kapcsán.
mikor azt hiszed, hogy őszinte lehetsz a barátaiddal, de valójában azt sem tudod kik a barátaid. mikor a szavak jönnek, de azt sem tudod, hogy valójában mit akarsz leírni, mit akarsz elmondani. azt sem tudod, mik a problémáid, a kétségbeesés szélén vagy, hogy megint zokogsz valahol, vagy a körmeiddel marcangolod magad. már századszorra is elképzeled,hogy meghalsz vagy valaki más szeretted hal meg. hogy ez az egész egy nyomorult szar világ...és mindezt csak azért, mert te tematikusan, periódikusan eltaszítod magad mellől az embereket.
azt mondom, nincs rájuk szükségem.
mert fájdalmat okoznak,
egy ideig elhittem, hogy ők azok akik fájdalmat okoznak nekem, de ez a fájdalom semmi ahhoz képest, amit én okozok magamnak azzal, hogy ellököm őket magamtól.
mert azok csak apró dolgok, hanyagolt észrevételek, elhanyagolt szavak,köszönömök,ölelések. olyan őszinte pillanatok, amikre egyébként szükségem lenne.
erre, megszabadulok tőlük.
mert azt mondom, nekem nem kell se veled se nélküled kapcsolat, az élet, egyik terén sem. ha én szeretet adok, akkor elvárom...hogy viszonozzák. mert én nem fénylény vagyok, én szeretetlény vagyok, igenis szükségem van arra, hogy az a valaki, akitől elvárom törődjön velem. hogy, amikor ellök én visszamegyek hozzá....
