emlékszel az érzésre? ahogy a bőrömre rajzoltad az eget,a földet, a virágokat... a testemen volt minden, amiből megszülethettem, univerzummá varázsoltál, az ujjaid hegyével. olyan varázslattal bírtál, ami megigézte a lényemet. és azt hittük, hogy miénk a világ, mert annyira, akartuk, hogy a miénk legyen, uralni akartuk az érzéseinket, mások érzéseit. tudni akartuk, annyira tudni akartuk mi van másokban... és közben nem uraltunk semmit, nem voltunk senkik, és nem tudtunk semmit. még a saját kis világunkat sem ismertük, a gondolataink rabságában voltunk szerelmesek. szerelmesek? szerelmesek másba, valakibe, vagy valamibe. az érzést akartuk magunknak, hogy tartozunk valakihez.
hogy ez a kéz, ami fogja a kezem, nem csak itt maradt, nem csak kényelemből tart meg, fantáziátlanságában rajzol köröket a csípőmre, és térképet a vállaimra. hogy az áll, ami a vállüregembe férkőzik, nemcsak meleget lehel, csókot ad. akartuk, hogy ne csak az érintés érzése legyen nyom bennünk, ne csak egy lenyomat-hamis emlék legyen az agyunkban. azt akartuk, azt képzeltük, hogy ez mind valós.
és talán még ma is hiszünk. hiszünk egymásnak és hiszünk egymásban, hiszünk abban, hogy ez nem csak barátság, hogy ez kevesebb, mint bármi,ami. hogy vagyunk egymásnak, mint jobb és bal láb. hogy te egy kicsit magasabb vagy nálam, hogy a bőröd szárazabb az enyémnél, hogy a mosolyodban ott van a mosolyom és a csendedben osztozik a csendbem
mert tudom, hogy mikor csak a légzésemet hallgatod, a csendemet hallgatod, hogy amikor a tüdőm megtelik füsttel és a nikotin a véremben lázad, tudom, hogy velem vársz a cigaretta végénél, és nem az Oktogonnál és nem a vasútállomáson, hanem az esőcseppben az arcomon, hanem a karban a hátamon.
mert tudod, hogy ismerlek, jobban, mint a tenyeremet, jobban, mint magamat. nyitott könyv vagy, aminek a meséjét nem untam meg. a barátom vagy, és talán reméled, hogy annál egy kicsit több, mert több vagy egy kézfogásnál, egy közös gyomormosásnál, több vagy a drognál a bőrömön.
mert a reggelig maradó illat vagy az ágyamon, az álom vagy a párnámon. egy élet vagy bennem, egy emlék élete , ami egyszer eltűnik
és tudom, hogy akarod
én nem akarok eltűnni
mert félek.
tőled is.
