5. Fejezet

227 14 0
                                    

Nem tudom a pontos dátumot  de nem ugorhattam olyan sokat vissza mert a nappaliban szinte minden ugyanolyan volt mint az én időmben. A házban csend volt és mivel fogalmam sem volt mennyi ideig leszek itt megpróbáltam átgondolni mit fogok tenni.

 Először is pánikba esek , sírok és követelem anyámtól mondja el az igazat, vagyis játszom a hülyét aki semmit nem tud és talán beveszik.

      Sok időm nem volt a gondolkodásra mert újra elfogott az ismerős érzés, szédülni kezdtem minden összemosódott előttem és a következő pillanatban a családom előtt találtam magam. Szép lett volna ha sikerül normálisan érkeznem de hoztam a formám és elterültem a nappali padlóján.    Egy előnye volt, legalább azt hiszik alkalmatlan vagyok mindenre és a bénaságom miatt nem jelentek veszélyt számukra. Ahogy felálltam körbenéztem az első dolog amit észrevettem anyám kétségbeesett arckifejezése, a 2. tökéletes unokatestvérem amint bőg és közben gyűlölködő pillantásokat vett rá Glendával együtt.

Az első aki megszólalt Falk de Villies volt anya ex pasija

-Nos azt hiszem ez alaposan összezavarja a terveinket, meg tudnád magyarázni Grace ,hogy lehet a lányod a rubin mikor nem a megjósolt napon született.

-Nagyon egyszerű Gwen és Charlotte egy napon születtek de miután saját szememmel láttam mit műveltetek Lucyval és Paullal jobbnak láttam titokban tartani. Így legalább nem tömték tele a fejét mindenféle hazugságokkal, normális élete lehetett legalábbis eddig a pillanatig. Egyébként reméltem ,hogy nem Gwen lesz a rubin végül is csak 50% esély volt rá.

- Nem megvédted hanem veszélybe sodortad mindenféle felkészülés nélkül ugrott azt sem tudja mit kell csinálni meg sem tudná védeni magát.

Erre aztán Glenda néni is bekapcsolódott a beszélgetésbe.

-Tönkre tetted a lányom életét a hazugságoddal,nem hiszem el ,hogy ez a neveletlen senkiházi a rubin miközben az én Charlotte-om nyomába sem ér . Nem tud semmit kétballábas, neveletlen egy ostoba kis tehén aki semmire nem alkalmas.

-De legalább van önálló esze nem mások mondják meg nekik mikor mit csináljon ,hogy viselkedjen miket gondoljon, saját véleménye van a dolgokról. Nem egy robotot neveltem aki parancsra cselekszik akire a ti csodálatos páholyotok csupán eszközként tekint


RubinvörösWhere stories live. Discover now