8. Fejezet

189 16 0
                                    

Be kell valljam csalódtam, azt hittem a kronográf valami hatalmas szuper gép mint a filmekben de ehelyett egy nagyméretű zenélődobozra hasonlított.

Egy kis nyílásba kellett az ujjamat tenni, majd a tűszúrás után már jött is az ismerős szédülés.

Tök sötét volt mint a legelső ugrásomnál, legalább egy elemlámpát adhattak volna, de nem mégis mit gondoltak ,hogy talán azzal támadok rájuk. Mérgelődésemet Gideon zavarta meg miután ő is megérkezett rögtön elkezdett vonszolni maga után .

Negyed óra mászkálás után végre kiléptünk egy hatalmas ajtón át a szabadba, tátva maradt a szám. Körbe néztem mindenhol lovas kocsik, régi automobilok és ósdi ruhába bújt emberek. Nem sokáig gyönyörködhettem mert egy autó márt várt ránk ami egyenesen Lady Tilney házához vitt.

 Nagyon hasonlított Charlotte-ra vörös haj, fehér bőr ,magas és csinos volt . Nagyon megörült mikor megtudta ki vagyok.

-Lady Tilney elhoztam Gwent ahogy kérte hajlandó végre beleegyezni a vérvételbe.

-Azt mondtam beszélni akarok vele de arról nem volt szó ,hogy hajlandó leszek vért adni neked.

-Ne hagyd Margaret befolyásolni magad ismered már a módszereiket. Mondta egy magas sötét hajú férfi az ajtóban.

Azonnal felismertem Paul az  felálltam ,hogy üdvözöljem de Gideon az utamat állta, velem ellentétben ő azon a véleményen volt ,hogy Paul a véremet akarja mert kell neki a lopott kronogáfba. Alaposan össze is vitatkoztak ezen és míg apám próbálta meggyőzni Gideont az ajtóban megjelent Lucy könnyes szemekkel bámult rám.

Nem bírtam tovább odaszaladtam hozzá és szorosan átöleltem, s a fülébe súgtam -szia anyukám.


RubinvörösWhere stories live. Discover now