A szív dallama

IV.

A nyári éj kellemes szellője simogatta bőrömet, s csupasz hátamat, melyet a babarózsaszín ruhám teljes egészében láttatni engedet. A kerti kislámpások kellemes hangulatot teremtettek, meleg félhomályban tartva a kikövezett utat, ami egyenesen a kerti lugashoz vezetett. Az apró kavicsok, melyekben néha megbotlottam magassarkúmban idétlenül egyensúlyozva, kitűnő ürügyet adtak arra, hogy néha-néha a fiúba kapaszkodjak. Így kissé talán ügyetlennek tűntem, de kit érdekel ez a kis bibi, ha valaki Vitray Márk vállát foghatja?

- És íme, gyermekkorom kedvenc búvóhelye- szaladtam előre, hogy helyet foglaljak a puha párnákkal bélelt padon, mely a lugas alatt húzódott meg csendes magányában.

- Gyönyörű hely, azt meg kell hagyni. És milyen békés, itt aztán egy „szalmaözvegy" sem találhat rám, hogy téged idézzelek. Pontosan mit is jelent ez a kifejezés?

- Olyan nőt, aki távol van a férjétől. Ebben az esetben azt, hogy a férfi faképnél hagyta őt egy vagy néhány esetben több, csinosabb 20-30 éves nőért- magyaráztam egy kispárnát a kezemben ölelgetve.

- Aha, értem. Hűha, ez a gazdagok világa csupa meglepetést tartogat a számomra- vakargatta fejét látszólag megértve a dolgot, de hogy valóban felfogta-e mire is céloztam, az már korántsem ilyen biztos. Túl tisztalelkű ő ahhoz, hogy ilyesmikben gondolkodjon.

- Annyit járt már a szám ma este, ha akarod, szívesen csendben maradok. Semmiképp sem szeretnélek untatni.

- Ugyan már, mégis honnan veszed azt, hogy untatsz? Épp ellenkezőleg! Feldobtad ezt a mai napot- vigyorgott rám amolyan Vitray Márk stílusban, majd megtekergette elfáradt nyakát. – Annyi viszont szentül igaz, hogy sok mindent megtudhattam rólad.

- Ó, jaj. Ez már rosszul kezdődik- bújtam a kispárna mögé, ahogyan azt kiskoromban tettem, valahányszor valami rosszasággal borzoltam fel Albert bácsikám kedélyeit.

- Nyugi. Például az a történet kifejezetten tetszett, mikor világgá akartál menni, de a következő sarokról vissza is fordultál, mert a bundakabátba öltözött nagymamádat Szörnyella de Frásznak nézted.

Egy emberként nevettünk fel, hiszen Márk szájából valóban nevetségesnek tűnt az eset, még az én számomra is, aki részese volt az eseménynek, s akkor cseppet sem tekintettem annyira mulatságosnak. Nem is beszélve a fejmosásról, amit apától kaptam, miután a nagyi hazavezetett. Tekintetünk ismét egybeforrt, és már-már az a benyomásom támadt, mintha a közöttünk feszülő távolság egyre csak megszűnne létezni, de ahogyan az a filmekben is szokás, a lehető legrosszabbkor csörrent meg a telefonja, s mivel a sofőrje volt az, minden bizonnyal ezzel véget is ért kettőnk csodás estéje. Vagyis inkább csak az enyém...

***

Apa ismét behívott a munkahelyére, ami csakis rosszat jelenthet. Legutóbbi találkozásunkkor, ami az irodájában történt, szintén egy ördögi tervet eszelt ki, s rángatott bele engem is. Azt hittem, még ő sem képes ennél messzebbre menni, de mint minden másban, ebben is igen nagyot tévedtem.

- Fruzsina, mélységeset csalódtam benned! Mégis hogy tehetted ezt velem és a csatornával? Nem mutatkozhattál volna Vitray Márkkal. Ő a legnagyobb ellenségünk- járkált fel-alá egészen idegesen, ahogyan körülbelül fél éve én tettem.

- Miről beszélsz? Nem mutatkoztam vele sehol, csak a bácsikámnak tettem szívességet, mikor elszórakoztattam addig, míg a színpadra nem szólította- használtam a szokottnál egyel magasabb frekvenciát.

- Tehát a bácsikád, aki egy börtöntöltelék, többet számít neked, mint a saját apád?

- Ami azt illeti, több kedves dolgot tett már értem, mint te, apám!- folytattam az üvöltözést immáron én is fel-alá járkálva.