A szív dallama

V.

Egy hónap múlva...

- „Vitray Márkra nem csak a színpadon, de a valóságban is rátalált a szerelmet. Barátnője nem más, mint a konkurens csatorna vezérigazgatójának, Visnyiczky Richárdnak a csinos lánya. A fiatal pár a „Valóra vált álmok" címet viselő műsorban hozta nyilvánosságra kapcsolatát. Vajon kapcsolatukat a konkurens tévécsatornák is helyeselik, vagy Rómeó és Júlia története a modern korban is megismétlődik? ... P. M."- olvastam felháborodottan az egyik közismert pletykalap oldalhasábján lehozott rövidhírt, mely felett egy agyonszerkesztett kép díszelgett a barátomról és rólam, ami nagy valószínűséggel előző este készülhetett a műsorban.

- Ugyan, Fruzsi. Ne is foglalkozz ezekkel a rosszindulatú cikkekkel. Nekik csak az olvasottság kell, nyilvánvalóan olyasvalamit kell írniuk, amin csámcsoghatnak az emberek- ölelt át Albert bácsi, aki az utóbbi időben egyre több időt tölt velem.

Minden bizonnyal azért áll mellettem, hiszen még sosem volt komolyabb kapcsolatom, és apával ellentétben ő úgy gondolja, nagyon is fontosak ilyenkor egy élettapasztalt ember tanácsai.

- Albert bácsi, én attól rettegek, hogy kiderül, mire kért apa, és akkor mindennek vége. Én tényleg nagyon kedvelem Márkot, és semmiképp sem szeretném őt megbántani- gyűltek könnyek a szemeimbe, hiszen az utóbbi időben egyre többször futott át ez a gondolatsor az agyamon.

- Ne félj kicsikém. Soha, senki sem fogja megsejteni a dolgot. Főképp, mert fel sem hoztad a szerződés ügyet, igaz?- ölelt még most is szorosan a bácsikám.

- Ami azt illeti, a múlt héten egyszer említést tettem neki róla, hiszen apa egyre lehangoltabb. Mikor megkérdeztem, mi a gond, elmondta, hogy igen nagy problémák vannak a cégnél, és ha nem születik meg a szerződés, talán csődbe is mehetnek. Ismerve apát, annak katasztrofális következményei lennének. Ismét depresszióba esne, mint amikor anya elhagyott minket. Ha pedig elfogy a pénz, a nője is igen rövidúton távozna a „családi fészekből"- szöktek ki gyémántként csillogó könnycseppjeim barna szemeim sarkából.

Tulajdonképpen hálás vagyok a sorsnak azért, hogy ha már a szüleimet sosem érdekeltem igazán, legalább a nagybátyám törődik velem. Albert bácsi mindig itt van, ha szükségem van rá, sőt még szólnom sem kell, ha problémám van, ő szinte olvas a gondolataimban. Az ő házát sokkal inkább otthonomnak érzem, mint azt, ahol élek. Csupán a házvezetőnő az, aki már csak ha rám néz azzal a sunyi tekintettel, ahogyan mindig is tette, a hideg futkos a hátamon. Úgy érzem, sosem kedvelt engem igazán. Mindenhol ott van, s pletykásabb, mint Pest öregasszonyai együttvéve. Mikor a nagybátyámmal Márkról és kapcsolatunkról beszéltünk, azt is csak azért tettük, mert a házsártos asszonyság éppen elszaladt a boltba egy kis tejért a kakaómhoz, amit Albert bácsi mindig elkészít nekem, ha épp nála járok.

- Köszönöm, hogy meghallgattál, Albert bácsi- öleltem át hálám jeléül még egyszer.

- Ez a legkevesebb, amit megtehetek érted. Ha már saját gyerekem nem született, legalább te is vagy nekem- cirógatta meg vállamat.

Amint kiléptem a nappaliból, meglepődve tapasztaltam, hogy Lucia, a házvezetőnő nagyon is itthon van, s a valaha volt legfelhőtlenebb mosollyal az arcán törölgeti a konyhapultot, akkora boldogsággal, mintha csak a lottó ötöst nyerte volna éppen.

- Viszlát, Fruzsina!

- Ó, viszlát!- néztem rá összevont szemöldökökkel, hiszen sosem használt velem szemben ilyen kedves hangsúlyozást.

***

A házunk nappalijában ültünk, s éppen a kedvenc filmemet, a „Kedves John" –t néztük Márkkal. Hogy a megható részhez érkezve kicsorduló könnyeimet leplezzem előtte, vállára dőltem.