A szív dallama

VI. (Befejezés)

Apa megváltozott. Az elmúlt két hétben egyáltalán nem szólt egy rossz szót sem a történtek miatt, még csak le sem szidott, ahogyan tenni szokta. Talán bűntudata támadt, de az is lehet, hogy csupán megérezte cégének, s csatornájának végnapjait. Némán gyászolta az, úgy, mint még soha, semmit. Igaz egész élete munkája benne van... A nagybátyám néhány napja megkért arra, hogy utazzak el vele a nyárra Rómába, hiszen a sajtó és a paparazzik konkrétan a nap minden egyes órájában zaklatnak. Úgy vélem, a menekülés mégsem lenne megkönnyebbülés, a tetteimért mindenképpen meg kell kapnom a büntetésemet. Márk sajtósai igen ravasz bosszút álltak a rögzített beszélgetés miatt, s az egyik napilapban napvilágra került egy cikk, mely szerint ez egy gyenge bosszúhadjárat kezdete lett volna részemről, amiért elhagyott engem a gimis exbarátnőjéért. Végtére is örülök, hiszen így legalább kettőnk közül ő nyertesként jött ki a helyzetből, s a karrierje semmiféle csorbát nem szenvedett apám ostoba ötlete miatt.

- Azt hiszem, beszélnünk kellene, Fruzsina!- szólt hozzám apám az egyik vacsora közben.

- Állok elébe- tettem le a kezembe emelt villát és kést, majd kérdő pillantást mértem rá.

- Nem is tudom, hogy kezdjek neki. Márkról van szó...- húzta el ezt a csupán három szavas mondatot, mintha csak a világ leghosszabb kifejezését próbálná ajkaira formálni.

- Ha a baklövésem miatt akarsz hegyi beszédet tartani, akkor azt hiszem, nem kell fáradnod. Tudom, hogy az egész tervedet romba döntöttem. De nem szeretném, hogy emiatt mérges légy rám. Te vagy a családom... és azt hiszem, talán még sosem mondtam ezt, de szeretlek- nyögtem ki nehézkesen a szavakat, melyeket már nagyon régen ki kellett volna mondanom.

- Akkor ez az érzés mindjárt megváltozik benned, és azt fogod kívánni, bárcsak sose mondtad volna ezt nekem.

- Ezt mégis hogy érted, apa?

- Minden miattam történt. Úgy értem, aki hibázott ebben a történetben, semmiképpen sem te vagy. Már jóval azelőtt, hogy te igent mondtál arra, hogy kapcsoltba lépj Márkkal, már mindent elterveztünk. A fiú egyébként is leszerződött volna hozzánk, de mivel a cég csőd közelben van és az ő karrierje sem alakult túl fényesen, legalábbis nem úgy, ahogy az ügynökei először várták, ezért kellett egy nagyon ütős történet, egy botrány. A nézettségi mutatók az utóbbi két hétben háromszorosára nőttek, ő pedig nagyon sok új felkérést kapott.

- Tehát akkor a szakítást is előre megterveztétek?- hőköltem fel szörnyen felháborodva.

- Ami azt illeti, igen. Csak azt nem tudtuk, milyen formában, és milyen indokkal történik majd. Aztán a nagybátyád házvezetőnője felkeresett és megzsarolt a felvétellel, amit készített. Én megvásároltam tőle, és névtelenül elküldtem Márk ügynökeinek. Ők pedig nyilvánosságra hozták az egészet, vagyis nem... Csak azokat a részleteket, amik számodra kínosak.

- Márk is benne volt ebben?- sápadtam halálra.

Az egy dolog, hogy apámról mindig is tudtam, hogy képes a legnagyobb gonoszságra céljai elérése érdekében, de az exbarátomban mélységesen csalódnék, ha kiderülne, ő is benne volt ebben a mocskos kis játékban.

- Nem, természetesen semmit sem tudott az egészről.

- Köszönöm, hogy elmondtad nekem az igazat. Nem mondom, hogy jól esett, hogy még engem is képes voltál felhasználni, méghozzá a hátam mögött, de nagyra értékelem, azt, hogy hajlandó voltál leszállni a magaslóról, és bevallani mindent.

- Tehát meg tudsz nekem valaha bocsátani?- sóhajtott nagyot reménykedve.

- Azt hiszem, idővel menni fog a dolog. Kezdetként például megölelhetnél, hiszen kiskorom óta nem volt rá példa.

- Ez a legkevesebb- ölelt át a papa, életében először őszintén. Most már nem csak szavai, de arckifejezése is igencsak arról árulkodott, hogy elindult egy új, talán sokkal jobb úton. –Jut eszembe, valaki vár rád a nappaliban. Siess, nehogy megunja a várakozást!

Igencsak kíváncsian iramodtam neki, s nem kis meglepetésemre Márkot találtam ott, amint a zongoránkon elhelyezett kiskori képeimet tanulmányozza.

- Márk, te vagy az?

- Igazán aranyos kép- emelt ki egy fehér keretes fotót, mely úgy 4 éves koromban készülhetett. Nagypapa ölében ültem, s ősz haját simogattam, miközben mindketten önfeledten nevettünk. Ez az utolsó fotó, amely megörökítette kettőnk csodálatos kapcsolatát.

- Igen, szerintem is- léptem hozzá közel, olyan közel, ahogyan ember csak teheti.

A képet óvatosan visszaillesztette a többi közé, majd smaragdzöld szemeivel az enyéimet fürkészte.

- Mit szólnál ahhoz, ha most azt kérném tőled, hogy kezdjünk újra mindent. Szeretném addig az estéig visszamenőleg minden zavaros dolgot kitörölni az életünkből, amikor megismertük egymást.

- Na látod, ez egy nagyszerű ötlet.

Ott álltunk egymással szemben, kéz a kézben, szemem sarkából pedig a nagypapa képét néztem, amint mosolyogva tekint ránk. Most minden bizonnyal boldog lehet odafenn, ahol van, hiszen a tanácsát követve valóban boldogságra leltem. Igaza volt, mindenkinek van egy saját útja, melyre a szerelmet keresve lépünk, amit a remény tart egyenesben, s melyen az a személy kísér végig, aki a legméltóbb arra.

- Ha jól emlékszem, azt mondtad, minden dalt el tudsz játszani kottából- mosolygott kisfiús bájjal Márk.

- Így van. Vagyis volt. Már rég nem próbáltam a zongorán játszani.

- Nos, épp az ideje- vezetett a hangszer elé, majd a széket kihúzta nekem, s ráültetett, majd ő is helyet foglalt ott, szoros közelségben hozzám.

- Kell ott fenn egy ország- olvastam a kottatartóba helyezett papírlapra ékes betűkkel vetett sorokat. – Nagypapám kedvenc dala volt- mosolyodtam el keserédesen, miközben az éppen előttem álló fotójára tekintettem.

Az első billentyű lenyomásával visszataláltam a zene igaz ösvényére, melyet olyan régen elhagytam. Üres lelkem új reményekkel telt meg, minden egyes lejátszott hangjegy után visszaadva egy-egy újabb álmot. Márkra pillantottam, aki lehunyt szemekkel élvezte a muzsika hatalmát, s bár nem látta, hogy én is hasonlóan cselekszem, de arca mosolyra szökkent. Ajkai rejtekéből lágy hangok törtek elő, s nekikezdett énekének. Apa az emelet korlátjának támaszkodva kedves arccal szemlélt minket jobbján a barátnőjével, Anitával. Talán így tökéletes minden, hogy semmi sem igazán egész. Talán csak a szív dallama hiányzott nekem, mely Márk által új életre kapott.

- Kell ott fenn egy ország, mely talán ránk is vár. Kell ott fenn egy ország, amit senki nem talál...