Az igazságosztó(befejezett)

Reggel..

Nem olyan rég kezdődött a suli. Már eléggé összeszokott osztály lettünk. A szokásos hierarchia is kialakult.

Sokan furának tartanak. Próbálok normál emberként viselkedni, de nem rejthetem el a saját énem.

Egyik nap, azthiszem kedden, késtem, mert segítettem nagymamámnak. Vele élek 5 éves korom óta. Most 16 vagyok. Sok mindent köszönhetek neki. Felnevelt, megtanított hogy használjam a képességemet, gondozott és mindig mellettem volt mikor szükségem volt rá és tudom most is velem lesz szükség idejen.
Szóval segítettem neki reggel. 7-kor keltem, felöltöztem, reggeliztem valamit. 7:35-kor indultam volna, hogy be is érjek a suliba 5 perccel az első óra előtt, de mikor az ajtóhoz indultam meghallottam a kiáltását:

- Caroline! -szólt egy kétségbeesett hang.

Siettem hozzá, majd megláttam őt a padlón. Elesett. Idős volt már, s nem tudott felállni. Odaálltam mellé, lehajoltam, megfogtam a karját és elkezdtem húzni felfele. Felálltunk. Ő megsimította az arcom, megölelt majd azt mondta:

- Segítséget nem szégyen kérni, főleg ha van olyan, ki igyen adja!

Szerettem amikor idéz. Olyan szép, igaz és elgondolkodtató dolgokat tud mondani. Mamám nagyon bölcs, s ebből rám is ragadt, de ez csak az idő múlásával tejesedik majd be.

8-ra kellett volna beérnem, de 8:10-kor értem be az osztályba. Mikor beléptem mindenki úgy nézett rám, mint egy idegen bevándorlóra. Elnézést kértem a tanártól, majd leültem az egyetlen igaz barátom, James mellé.