Az igazságosztó(befejezett)

Fájdalom

Sötét van. Nem látok semmit. Az egyetlen ami bizonyítja hogy élek az az hogy hallom James hangját. Hallom ahogy azt kiáltozza: Caroline!
De mit tegyek? Nem tudok hozzászólni...gyenge vagyok...

Kinyitottam a szemem és visszatértem a valóságba. James állt felettem. Sírt. Sok mindenen mentünk már keresztül, de ő még sosem sírt. Nagyon aggódhat értem.

-Caroline! Hallasz?-mozgott James szája.

Nehezen értettem amit mond. Eléggé tompa volt minden. A képek elmosódtak, a hangok pedig duplán szóltak,mint a rövid visszhangok.

-Caroline!

Egyre jobban hallottam a nevem. A kép is kezdett kitisztulni..

-Kerlek válaszolj!-hallottam tisztán.

Mostmar minden érzékszervem kiélesedett.

-J..James!-nyogtem ki.

-Itt vagyok Car!-mondta nyugtatóan.

Olyan jo itt van. Orokke maradjon mellettem.

-Szeretlek!

Mi? Ezt jól hallottam?

-Mindjart itt vannak a mentők!-mondta.

-M..Mit mond..tál?-dadogtam.

Nehezen tudtam beszélni. Csak a gondolataimban tudtam kifejezni magam.

-Hogy mindjárt itt vannak a mentők! Ne aggódj!-nyugtatott.

Ahh.Nem ezt akartam, hogy megismeteld.

Meg akarok bizonyosodni arról, hogy azt mondta szeret. Nekem most ez a legfontosabb.

Hallottam a mentőautó szirénáját. Nee, nem akarok kórházba menni.

Bejött egy csomo mentős, feltettek egy hordágyra és vittek is. Mivel senkim sincs, James és az anyja ült velem a mentőben. Egyedül éreztem magam. Nincs ki itt legyen velem a bajban és szeressen. Úgy igazán szeressen.

Míg a mentőben voltunk és vizsgáltak rgy zeneszám játszódott le a fejemben. Régen hallgatuk azt Jamessel. Sokszor visszakívánom aa lelkifajdalom nélküli napokat.

Hallottam ahogy az egyil mentős hozzám szól..

-Hall engem?-kerdezte

Bólintottam. Ennyi telt tőlem.

Megvizsgálta a szemem, amitol ugyerzem majdnem megvakultam..
Még elég sokat beszélt hozzám, de csak egy részét értettem és azokra is csak bólogatással tudtam reagálni. Fáradt voltam. Nem csak testileg voltam kiütve, hanem lelkileg is.