Az igazságosztó(befejezett)

Félek...

Az óra őrült lassan telt el. De végülis vége lett, és jött a szünet. Ahogy megszólalt a csengő már kaptam fel a táskámat és gyors léptékkel rohantam ki a teremből. James próbált utolérni, majd a folyosó végén megállított.

-Miért rohansz ilyen sebesen Car?-kérdezte, őszinte hangsúllyal.

-Csak nincs kedvem most emberek között lenni..

-Miért?-kérdezte gyorsan.

-Mert!-vágtam rá és elmentem.

Jó barát létére, tudta, hogy ma történt valami, mert nem ilyen szoktam lenni és ismét utánnam sietett.

-Carol, bármi is történt ma, bármi is nyomja most a lelked, nekem elmondhatod. Mindent tudok rólad, eddig megbízhattál bennem és ezentúl is megbízhatsz. Ígérem.-mondta.

Ez olyan őszinte és tiszta volt, mint egy könnycsepp. Egy kristály tiszta könnycsepp. Nem tudtam neki azt mondani, hogy menjen el vagy hagyjon békén. A lelkemnek ő jelentette a békét.

- Ma reggel mielőtt indultam, mama összeesett vagy elesett. Nem láttam, csak annyit, hogy a földön fekszik és próbál felállni. Felsegítettem. És ezután indultam suliba.

- És ez miért olyan nagy probléma? Már jól van nem?-kérdezte.

- Hát jól, csak nem tudom,meddig lesz ez még így. Mivan ha legközelebb a kórházba kerül?

-Ne is gondolj ilyenekere. A mamád nagyon erős.-nyugtatott.

-De öreg már. Anyukámon kívül nevelt engem is. A szervezete és lelke is elfáradt már. Félek. Rossz érzésem van.