Az igazságosztó(befejezett)

Kívánom őt!

Először is sajnálom hogy nagyon rég nem írtam ide. Nem fogom abbahagyni, csak a másik történetem( Friendship Zone) lefoglalt. Remélem ha van olyan aki abbahagyta az igazságosztó olvasását, akkor visszatér hozzám, megígérem nem fog csalódni. Mostmár ide is rendszeresen írni fogok. Előre is köszönöm a bizalmat. <333

Sötétség...ennyit látok. Annyira magányosnak érzem magam. Egy pontban fény csillan meg. Mi ez? Hol vagyok? Nem látom magamat, nem látom mi van körülöttem, csak azt az rgy pontot figyelem a távolban. Egyre nagyobb a fénye, de még így sem világít meg semmit. Mintha közeledne hozzám. Egy árnyalak jelenik meg a fény kozepen. Közeledik...mit tegyek?
Ott állok az ismeretlennel szemben és nem teszek semmit... Közelebb jön és egyre jobban kirajzolódik az arca. Mama! Nem lehet. Ez lehetetlen...nem láthatom őt kivéve ha...meghaltam. Meghaltam! Hát úgy látszik ennyi volt. Leküzdött a banat és fájdalom. Gyenge voltam, s az életemmel fizettem érte.

-Draga szívem! -szolitott meg a mamám. -Hat mit tettél magaddal angyalom? -nezett ram csalódott, de egybe kedves arccal.

-Én...-nehezen jött ki hang a torkomon-én..azthiszem...túlittam magam.-mondtam és levittem a hangot a végén.

-Figyelj rám kedvesem, kevés időnk van! Néha a jó út a nehezebb, de miért is könnyitenéd meg az utat, ha a vége nem a cél lesz, igaz?-hadarta, majd mosolygott.

-Mi? Én...nem értem...-mondtam értetlenkedve, majd minden homályosodni kezdett.

-Ne feledd! Én mindig veled leszek! Vigyázok rád és örökké szeretlek!-hallottam halkan, majd elvesztettem a szememmel a mamám. Eltűnt. A fény halványodott. Furcsa hangokat hallottam. Egyre erősödtek, végül rendesen hallottam őket...Sikerült, van pulzusa! Ezt a mondatot hallottam. Hirtelen fények égették a szemeim. Alig bírtam őket nyitva tartani. A büdös kórházi szag csapta meg az orrom. Éreztem egy erős szúrást a karomon, majd megrándultam. Egy nő hajolt felém azthiszem. Gyorsan egy másik doktor felé nézett majd azt mondta. Felébredt! Láthatóan az orvos meglepődött majd, adott egy injekciót és ismét találkozhattam a régi barátommal a sötétséggel. A partyra ellátogatott a tudatlanság is csak hogy ne legyünk kettesben és meghívta a félelmet is hangulatnak... Sokáig élveztük egymás társaságát, majd megéreztem egy hűvös fuvallatot. Megint nehezek voltak a szemhéjaim, de próbáltam erős lenni és kinyitni őket. Mikor kinyitottam a szemem, lassan, de kitisztult a kép és James aggódó tekintetével tálaltam szemben magam. Simogatta az arcom. Beszélt is hozzám. Először nem értettem, de aztán meghallottam, mézédes hangját...

-Caroline! Édesem! Hallasz engem?-aggodott

-J..Ja...James..-nehez volt beszélnem.

-Itt vagyok, itt vagyok veled! Ne aggódj, vigyázok rád!-igergetett

Megnyugtatott. Nagyon jól esett hogy velem van, aztán eszembe jutott miért is ittam le magam a sárga földig. Nem szeret! Nem szeret engem! De lényegében, nem hibáztathatom ezért...inkább örülnöm kéne, hogy itt van most is mellettem.

-Caroline jól vagy? Kérlek válaszolj!-zokkentett ki a gondolataimból.

-Én...igen..-mondtam bizonytalanul.

-Mondanom kell valamit neked...-kezdte

-Mondd...

-Én...nem is tudom hogy mondjam el neked...

-Csak kezd el..-nyogtem, mert egyre jobban kezdett el fájni a hasam...

-Inkabb pihenj! -makogott.

-De..

-Semmi de! Pihenned kell! Addig kimegyek!-mondta es mar indult volna el de megállítottam.

-Ne!-orditottam rá- Kérlek ne menj el! Ne hagyj el!-mondtam keservesen és egy könnycsepp futott le az arcomon.

James rámnézett, megfogta a kezem, leült mellém az ágyra, majd közelebb hajolt. Nagyon közel volt az arcomhoz. Szinte éreztem a szívverését. A szemembe nézett, majd még közelebb hajtotta fejét. Istenem! Nagyon szeretem őt! Miért kínoz engem? Kívánom őt! NAGYON!