Ökörként gondoltam, ha igyekszek
és elég jó vagyok, ha elég jót teszek,
ha elég sok szabálynak megfelelek,
akkor elérem, megragadom, az enyém lesz
a kincs, mit senki el nem vehet...
Gondoltam, csak van mód kicseleznem,
figyelmét elterelnem s magam
mégiscsak sikerülhet átmentenem.
Hittem: megállva majd kérdőre vonom.
Hiszen mégiscsak jobban tudom...
Már nem magamban hiszek,
por-létemben egyet teszek:
nem gondolom, hogy elég jó
tudok lenni,
lekenyerezni,
átvergődni séróból,
a bürokrácia útvesztőin
s valahogy rávenni,
hogy beengedjen,
már nem reményem.
Ma már az Ő feltételei szerint adom
meg magam, és egyedül benne bízom.
Ígéretére állva hiszem:
örök élet az örökségem.
