Mikor még éltem

A szakítás

-Eressz el!- kiáltottam. De a kéz mely szorított nem engedett.
-Ez már fáj. Kérlek!- A szemembe könny szökött. Ugyan Chen nem engedett el de már kevésbé szorított.
-Nem, nem hagyom, hogy csak úgy elsétálj míg nem mondtad el, hogy miért akarsz hirtelen szakítani. - Tudtam, hogy erre a kérdésre nem válaszolhatok míg ki nem derül a teljes igazság. De egy dologban biztos voltam: nem akarom Chent belerángatni ebbe az egészbe.
-Úgy érzem a kapcsolatunk már nem működik.- A torkomban óriási gombóc nőtt. De sikerült visszatartanom a belőlem kitörni készülő sírást, még egy ideig. Egész életemben nem hazudtam még ekkorát senkinek. Utáltam hazudni. És most pont egy olyan embernek kellett akit igazán szerettem. Egyáltalán nem gondoltam úgy, hogy a kapcsolatunk már nem működik, sőt minden együtt töltött időben egyre erősebbnek, jobbnak éreztem. Chen hirtelen elengedte a kezem és én ebben a pillanatban elszaladtam a parkból amilyen gyorsan csak tudtam. Hátra se néztem csak futottam és futottam míg el nem értem anya kocsiához.