Mikor még éltem

Vissza a jelenbe

Miután szakítottam Chennel borzalmasan éreztem magam. Pont azt löktem el magamtól akit a legjobban szerettem. Szörnyű gondolatok cikáztak a fejemben miközben a kórház felé haladtunk. Mire odaértünk némileg sikerült megnyugodnom. Úgy éreztem, hogy már nem sokáig tudok magamtól levegőt venni. Ez az érzés néha tört rám. Utáltam, utáltam, hogy már levegőt is alig tudtam venni. Mikor odaértünk az előtérben már ott várt minket az orvos. Gyors léptekkel haladtunk felé, majd mikor már oda érünk intett, hogy kövessük az irodájába. Helyet foglaltunk vele szemben és egy perc kínos csönd után végre belekezdett a mondandójába.
-Nos, a kollégáimmal arra jutottunk, hogy a legjobb lenne ha haza mennél és még azt a pár hónapot úgy töltenéd ahogy kedved tartja. Próbálj ki mindent amire eddig nem volt lehetőséged, de úgy érzed meg kell tenned. Tudom, nekem mint orvosnak pozítívan kéne ehez a helyzethez állni de- itt őszínte megbánást láttam a szemeiben- mi már nem tudunk segíteni. Hetente, vagy mikor rosszul érzed magad, mindig jöjj vissza egy vizsgálatra.
Anya és én egyszerre bólintottunk, mivel erre a hírre nem tudtunk mást reagálni. Szörnyen éreztem magam-bár tudtam ez nem az én hibám- úgy éreztem cserbenhagytam anyát, és én is el fogom hagyni őt úgy mint apa is annak idején.