A Boldogító Gyilkosság

8.rész

A kávézó belseje egy hangulatos, nyugodt kinézetet kapott. Legfőképpen a fehér és zöld színek váltakoztak benne. Gyönyörű, rokokó stílusú oszlopok tartották az épület mennyezetét.
Egy kis táblára ékes betűkkel írva üdvözölték az ide látogató vendégeket. Egyből kávé illat csapta meg a 2 nyomozó orrát. Ez a kellemes illat egyből arra késztette őket, hogy a legközelebbi asztalhoz leüljenek és lepakolják holmijukat. Ezután Harold szólalt meg:

- Igazán kellemes kávézó!

- Így van! Egy kicsit jobb lett a kedvem a kávé illatától! Nem hiszem el, hogy az itteni rendőrök ilyen... Felkészületlenek, tudatlanok és tapasztalatlanok legyenek! Hogy kaptak ezek rendőri tisztséget? – háborgott Steven.

- Én nem tudom. De még, hogy bambák is! Ahogy elhaladsz előttük, azt csinálják, mintha dolgoznának, aztán mikor eltűnsz a látókörükből, akkor már olyanok, mint a birkák! Eszméletlen! – legyintett Harold.

- Na, mindegy. Azt hiszem, ideje lenne rendelni. Kérnél nekem egy erős feketét? Niné! Még süteményt is árulnak! Rendben... Akkor legyen... Toldjuk meg egy krémessel!

- Rendben. – csettintett Harold.

Beállt a sorba. Előtte két nő állt, az egyik a süteményeket nézegette, a másik pedig a megvásárlandó süteményeket sorolta az eladónak:

- ...Igen és akkor még 2 krémes lesz. Úristen! Az ott puncsos? Akkor abból kérek 3 darabot. Az a túrós pite finom? Tudja mit, ne árulja el! Csomagoljon abból is kettőt. Szeretem a meglepetéseket! Csokis sütemény? Az újdonság is ráfér az emberre! De abból csak egy darabot kérnék. Ez a habos tekercs se néz ki rosszul! Abból 4 darabot. Jaj, hogy nem fér már rá? Sebaj! Kezdjük meg a második tálcát. Akkor szerintem még legyen...

Harold türelmetlenül nézett körbe, s egy tükörben az idegességtől vöröslő fejét pillantotta meg. Az előtte álló hölgy suttogni kezdett neki. Tetőtől-talpig bíborvörös ruhája csak úgy lobogott vékony karjain:

- Ez a nő nem csoda, hogy ilyen nagy darab! Nyugodjon meg! Én is már egy ideje itt állok. De ha elviszi az összes süteményt, akkor biztos nagyon mérges leszek!

- Hát akkor én is! – értett egyet Harold.

- Jézus istenem, már a harmadik tálcát tölti! Nézze! Nézze az eladót! Szegény, már ő is kifullad! – kuncogott a hölgy.

- Szegény! Lehet, hogy a vásárló vendégeket vár.

- A fenét! – legyintett egy kicsit a hölgy. – Ismerem őt. Sosem szokott a vendégeknek édességet venni, csak a férjének meg magának vesz meg mindent.

- Ah, tehát maga idevalósi! Az arca olyan ismerős! Szabad a nevét asszonyom?

- Brenda Blake. Bár nem hiszem, hogy valaha találkoztunk volna, én minden arcra tisztán emlékszem! – mosolygott Brenda. – Ha már az én nevemet megkérdezte, én is megkérdezhetem a maga nevét?

- Akkor ezek szerint összekevertem valaki mással. Egyébként Harold Harlow a nevem.

- Örvendek! Jaj, végre! – kiáltott fel Brenda. – Legközelebb ne nagyon válogasson, Charlotte!

- Nem fogom azt tenni! – integetett Charlotte, s kiment a kávézóból.

- Jaj, kérem, Brenda ne mondja ezt neki! Már így is kiakaszt azzal, hogy kell neki, aztán mégsem kell neki! – sóhajtott az eladó.