A Boldogító Gyilkosság

5.rész

Londoniak érkezése

Egy kis fekete kocsi kipufogójából hatalmas mennyiségű gáz áramlott ki. Motorjának zajára a legtöbb sofőr felfigyelt. „Szegények, biztos valami gond van a motorral. Csak nehogy lerobbanjanak az út közepén!" Pedig nem volt semmi gond a motorral. Egyszerűen csak ilyen hangos, nem is csoda, hiszen elég régi fajta autó. A sofőr a legközelebbi táblára figyelt fel: „Hilltown: 3 km". Egyszer csak odaszólt anyós ülésén ülő útitársának:

- Nahát! Hamarosan ott is vagyunk!

- Egész gyorsan ideértünk! Mit gondolsz?

- Miről is?

- A munkánkról. Mit is mondtak? Adtak meg valami adatokat?

- Tulajdonképpen semmit, azt mondták, menjünk a megadott címre és ott majd útba igazítanak bennünket. – nevette el magát a sofőr.

- Már mennyiszer mondtam, hogy ne fogadj így el egyetlen egy feladatot se! Pláne a megkérdezésem nélkül! – sóhajtott az anyósülésen ülő férfi.

- Tudod jól, hogy én imádom az ilyen ügyeket! Így sokkal izgalmasabbak!

- Persze, persze. Akkor milyen címre is kell menni?

- Hát az biztos, hogy Hilltown. De milyen utca is? H...Hem...Nem, nem, biztos valami H betűs...Ho... Az sem...Hill...Hopp az nem. Oda tartunk... Ott van a kesztyűtartóban egy kis papírra ráírva. Vedd ki és megtudod!

Megigazította kerek szemüvegét és kinyitotta a kesztyűtartót. Az esernyő mellett talált egy tépett papírt, amin kávécseppek voltak. Kihajtogatta és hangosan felolvasta:

- Hilltown, Halley Street 26.

- Igen! Igen! Halley Street! Itt volt a nyelvem hegyén! – örvendett a sofőr.

- Gondolom! – nevetett a sofőr útitársa.

Beértek Hilltownba. Egész kellemes helynek találták. Csendes, nyugodt, békés hely, ahol igen kedves emberek élnek. Egyetlen egy embert kérdeztek meg, és rövid idő után már le is parkoltak egy kávézó előtt. „26...26...26... Hol van már?" Meg is találták és kicsit meglepődtek. Egy hatalmas, kívülről gyönyörű ház, s a ház előtt 2 rendőrautó állt. Beléptek a kapun, s a bejárati ajtó előtt egy rendőrt pillantottak meg. Közeledve hozzá a rendőr megállította őket:

- Álljanak csak meg, kérem! Kik maguk? Van engedélyük itt tartózkodni?

A két úriember elővette jelvényüket zsebeikből, majd komolyan a sofőr ezt mondta:

- Steven Rogers. Londoni nyomozó, ő pedig a társam, Harold Harlow.

- Harold Harlow. Londoni nyomozó. – erősítette meg Harold – Egy bizonyos ügy miatt küldtek ide minket. Azt mondták, itt majd eligazítanak minket.

A rendőr egy pillantást vetett a két jelvényre. Hümmögött egyet, majd megszólalt:

- Igen, igen, jöjjenek utánam.

Zsebre tették jelvényüket, s a rendőr után eredtek. Még az előszoba is olyan nagy és gyönyörű volt, hogy Harold szája csak tátva maradt, Steven pedig csak fütyült egy nagyot. Egy egészen kellemes nappaliba értek, s egy kellemetlen látványban volt részük. Harold nagyot nézett, s ezt suttogta:

- Ó, istenkém!

Egy másik rendőr vette át a szót, feltehetőleg ő vezette a rendőrcsapatot. Steven a holttest mellé guggolt és tanulmányozni kezdte azt. A rendőr pedig rövid ismertetőt tartott:

- Janet Gray, 25 éves, szabónő és egyben menyasszony volt. 11:56-or talált rá holtan barátnője. A halál beálltát úgy 11:43-ra becsülik. Levegőhiány okozta halálát.

- Megfojtották. – szólt közbe Harold.

- Egyértelmű. – jelentette ki társa – Méghozzá egy díszes övvel, nézze csak!

- De az öv nincs itt. – nézett körbe Harold.

- Viszont tanúskodnak erről a nyakán lévő nyomok. Eléggé dühös lehetett rá a gyilkos! Nem kis ereje volt!

- A gégerésznél. Ez egy madár?

- Igen. Méghozzá egy papagáj. Elég szép lehet övdíszként! – tette hozzá Steven, majd a főhadnagyhoz fordult – Van még valami információ Gray kisasszonyról?

- Már régebb óta együtt élt jegyesével. Anyósa kb. 1 éve költözött hozzájuk.

- Volt összeütközése a törvénnyel? – kérdezte Harold.

- Soha! – mondta keményen a főhadnagy.

- Kik voltak itthon a gyilkosság előtt? – kérdezte Steven.

- Reggel még mindenki. A háztulajdonos szerint reggeli előtt édesanyja elment, és úgy kb. 11:20-or hagyta el ő is a házat. Attól kezdve Janet egyedül volt a házban.

- Kabát, magassarkú... – motyogta Harold, majd kinézett a nappali ajtaján. – Az a bőrönd az ajtóban! Tudják, hogy hova készült a fiatal kisasszony?

- Kérdeztük róla élettársát, de azt mondta, nem tudott arról, hogy el akart menni innen.

- Mit találtak a táskában? – kérdezte Harold.

- Ruhákat, tisztasági eszközöket, sminkes dobozt, néhány gyógyszert, egy-két süteményes receptet, néhány blokkot, pár fényképet és... Hagytam ki valamit? Jaj, igen és egy naplót!

- Szegény, pedig még próbált védekezni is... – sóhajtott Steven – Nézzenek körbe, valószínűleg észrevették a dulakodás jeleit. De nézzék csak a bal kezét!

- Az egyik körme le van törve! – lepődött meg Harold – Az ott a vérfolt?

- Pontosan, ezek szerint a támadóban sebet ejtett. Bal kézzel karmolt, úgyhogy olyan embert kell keresnünk, akinek a bal kezén karmolás helye látszik és csicsás, madár díszítésű öve van.

- Miből gondolja, hogy a bal kezén van a seb? –kérdezte a főhadnagy.

- Onnan kedves uram, hogy a leghülyébb ember se fogja küszködve keresztbe karmolászni egy olyan ember kezét, aki éppen meg akarja ölni őt. – mosolygott Steven. – Egyrészt tapasztalat, másrészt pedig az ember ösztönei és reflexei így diktálnak.

- Amíg tanulmányozod a holttestet, én addig a konyha előtti táskát nézem meg. – jelentette be Harold.

- Jól teszed! – bólintott Steven – Milyen magas teremtés volt ez a nő! Ritkán találkozok ilyen magas hölgyekkel!

- Meghiszem! Pláne olyan magas hölggyel, aki még él is! – nevetett a főhadnagy.

- Ez nem volt vicces. – mondta komolyan Steven. – A halál nem vicc, pláne ha más keze által történt. Most menjen! Hagyjon a társammal magamra, mi itt éppen nyomozást folytatunk!

Steven folytatta a holtest elemzését. Észrevette, hogy Janet nyakán 1-2 vérző kis seb is van. Harisnyája kiszakadt, biztos a dulakodás közben. Bal zsebének belseje ki van fordítva. „Ez furcsa! Valami volt az áldozat zsebében. A gyilkos biztos, hogy arra a dologra pályázott! Mint mindig, természetesen, az ilyen esetekben ez a fő ok a gyilkolásra. Elég kis dolog lehetett benne és talán több is, de nem biztos."

Körbenézett a nappaliban, s egy furcsa dolgot figyelt meg. Ahol a dulakodás történt, a komód nem borult fel! „Nem, ez lehetetlen! Ennek is fel kellett volna borulnia. Niné! A komód egyik kilincse le van törve!"