-Hogy mi?- kérdezte Adam és eltolt, vagyis inkább ellökött magától.
-Jól hallottad, két hónapos terhes vagyok.
-De hát tablettát szedsz. –gondolkodott hangosan majd hallgatott egy ideig. – Szándékosan csináltad ugye?- kiabált.
-Nem dehogy, hogy gondolhatsz ilyet?
-Gondoltad, hogy egy gyerek miatt el fogok válni, hogy így magadhoz láncolhatsz örökre?
-Adam életem, én nem...
-Ne mond nekem,hogy életem!!! Én vagyok egyáltalán az apja?
-Persze, hogy te . Sose lennék képes megcsalni téged. Kérlek hidd el, hogy nem szándékosan tettem. – mondtam neki már sírva.
-Nem hiszek neked. Mindenáron el akartad érni,hogy elváljak és most ezzel próbálkoztál.Szánalmas vagy. – ezt már ordítva vágta a fejemhez.
Nagyon fájt, hogy így gondolta. Csak sírtam csendben amíg Adam dühöngött és mindenfélét vágott a fejemhez. Hát ennyit jelent neki a szerelmem... Megértem, hogy úgy érzi szándékosan csináltam, de akkor is nagyon fáj, hogy így bánik velem.
-Tűnj el a házamból, nem akarlak látni egy darabig. – mondta végül aztán berohant a szobába és becsapta maga mögött az ajtót.
Kivettem a táskámból az ultrahang képet amin két pici pötty látszik még csak. A babáim, nem a babáink.
Kerestem egy tollat és a kép hátulján egy üzenetet hagytam Adamnek.
Ezt a konyhaasztalon hagytam egy mappa mellett, aztán elmentem.
Adam
Az első dolog ami eszembe jutott az az volt, hogy átvert. Az egyetlen ember akiért bármit megtennék és meg is tettem nagyon csúnyán rászedett.
Terhes. Szándékosan tehetbe esett, hogy maga mellé láncoljon. Milyen hülye voltam. Otthagytam miatta a családomat.
Az ágyunk szélén ültem, szégyen vagy nem, férfi létemre potyogtak a könnyeim.
Nagyon csúnyán beszéltem Emmával, és elküldtem őt itthonról. Lehet, hogy ez az én házam, de nélküle nem érzem otthonnak.
Szégyelltem magam amiért így elküldtem őt. Fogalmam sincsen hogyan tudom ezt jóvá tenni. Ha kell térden állva fogok könyörögni, hogy bocsásson meg nekem.
Emma terhes,és én örülök neki, mindig is szerettem volna gyereket tőle. Utálom magam, hogy ennyire kiakadtam ezen.
Beszélni fogok vele, megkeresem őt, talán a Könyvkuckóban van.
Felálltam az ágyról és elindultam a konyhába a telefonomért és a kcsikulcsomért.
Az asztal ugyanúgy volt ahogy megterítettem, nem is tudom mit vártam. A válási papírjaimat tartalmazó mappa is ugyanott volt ahová tettem, de mellette volt valami.
Egy ultrahang kép, hátulján egy üzenettel.
„Az első kép a gyerekeinkről"
A képen két pici pötty volt látható. Két babánk lesz.Újra elsírtam magam. Hihetetlenül boldog voltam. Meg kell találnom Emmát, méghozzá azonnal.
Miközben zártam az ajtót megcsörrent a telefonom. Ismeretlen számról hívtak, furán rossz érzésem támadt, úgyhogy azonnal felvettem.
-Halló.- szóltam bele.
-Jó estét kívánok! Adam Swan-t keresem.
-Én vagyok az. Kivel beszélek?
-A kórházból hívom. Emma Blackstone az ön elérhetőségét adta meg.
-Mi történt vele? Mondja már!!
-Telefonon nem adhatok információt, jó lenne ha be tudna jönni.
-Máris indulok.
Ahogy csak bírtam rohantam le az autóhoz, még a kulcsot is otthagytam a zárban.
Meg akartam tudni mi történt Emmával és hogy vannak, ő és a babáink is.
Ha elveszíteném őket azt nem bírnám elviselni.
