Két hónappal a Könyvkuckó nyitása előtt.
A nappaliban feküdtem a kanapén, körülbelül egy órája kezdtem el filmet nézni, de már félig aludtam. Hallottam, hogy kattan a zár azajtón, ami azt jelentette, hogy Adam hazaért.
Én nem dolgozhattam másfél hétig, mert sikerült összeszednem egy vesegyulladást. Az orvos szeribt felfázhattam a buszon és nem kezeltem időben. Kaptam gyógyszereket és egy hétig ágynyugalomra voltam ítélve és további négy napig nem emelhettem semmi nehezet, így a bolt felújításában sem tudtam részt venni.
Adam ledobta a kulcsait az előasztalon lévő tálba és hallottam a lépteit ahogy a nappali felé közeledett.
-Már megint elaludtál a kanapén drágám? Nem csoda, hogy folyton fáj a hátad.- mondta magában miközben leguggolt mellém és homlokon csókolt. Ekkor kinyitottam a szememet és a nyaka köré fobntam a karjaimat, ajkamat az ajkára tapasztottam.
Csak egy lágy csókot szerettem volna adni neki, de Adam elmélyítette a csókot, nyelvével a nyelvemet keresteés miközben szenvedélyesen csókolt felemelt és bevitt a hálószobába. Egy másodpercre sem szakította meg a csókot, lerakott az ágyra és megszabadított a ruháimtól, miközben apró csókokat hintett minden porcikámra. Én is megszabadítottam őt a ruháitól.
Húsz perc múlva, miután szenvedélyesen szeretkeztünk, ami most is olyan fergeteges volt mint szokott lenni és amióta tablettát szedek és határok nélkül érezhetjük egymást még jobb, egymás karjaiban pihentünk és hallgattuk egymás még szabálytalan légzését.
-Ennyire hiányoztam szívem? – csókoltam meg Adam mellkasát.
-Három napig nem láttalak, kibaszottul hiányoztál bébi. – mosolygott rám és homlokon csókolt. – Hogy van a veséd? – nézett rám aggódva miközben gyengéden végigsimított az oldalamon.
-Jobban mint pár napja, lassan elfogy a gyógyszer, remélem elmúlik. Nem szeretnék urológushoz menni.
-Kicsim ígérd meg, hogy ha nem leszel jobban elmész orvoshoz és nem próbálsz titkolózni előttem, tudod, hoggy úgyis észrevenném.
-Igen, tudom. –biggyesztettem le az ajkamat.
-Tudom, hogy utálod az orvosokat, ha szeretnéd elkísérlek majd.
-Rendben. –adtam be a derekamat, úgyis addig nyaggatna amíg meg nem ígérném neki.
-Szeretlek kicsim. –mondta, majd lágyan megcsókolt.
-Én is téged életem.
A vállára hajtottam a fejemet, így pont hallottam egyenletes szívverését, ami valamiért midig megnyugtatott.
Így aludtunk el, egymás karjaiban.
