Blake [l.h.]

9

Magányosan és kissé kedvetlenül baktatok az iskola felé. A fejemben gondolatok ezrei cikáznak. Nem tudom, hogy mégis mi tévő legyek, ha esetleg találkozom Luke-kal vagy, hogy miként viszonyuljak hozzá a szombaton történtek fényében. A tanácstalanság mellett, a bűntudat is mardos belülről. Félek, hogy a felelőtlenségem miatt tönkrement Luke és Stephanie kapcsolata, amit a legkevésbé sem szeretnék.

***

A harmadik óra után, a tesi öltöző felé veszem az irányt. Hálát adok az égnek, amiért eddig elkerültem a Luke-kal való találkozást. Természetesen láttam a folyosón, de mindig idejében kiszúrtam őt, így észrevétlenül sikerült elsurrannom mellette. Ahogy láttam az egyik szünetben a két szőkeség között újra béke honol, legalábbis a majdnem tíz percig tartó nyálcseréjükből ezt a következtetést vontam le.

Az öltözőbe belépve rengeteg lánnyal találom szemben magam. Némelyikük egy szál melltartóban flangál, míg a többségük már teljesen átöltözve ücsörög és beszélget. Lehuppanok az egyik szabad padra, és lehúzom a lábbelim. Amikor újra felkapom a fejem, megpillantom Stephanie-t, aki szintén rám vezeti tekintetét, majd mond valamit a mellette öltöző lánynak és ezt követően hangosan felnevetnek. Valahol számítottam rá, hogy az említett lány nem fog egykönnyen átsiklani a köztem és a Luke között történő majdnem csók felett. Ráadásul ismerem már annyira Őfelségét, hogy tudjam, ha valakivel nem szimpatizál, azt kipécézi magának és mindenféle gonosz dolgokat terjeszt el róla. Én pedig már vasárnap reggel nyugtáztam magamban a tényt, miszerint jó magam lesz az új áldozat.

A testnevelés óra három kör futással indult, aztán jött az erősítés, végül a röplabda játék. Az osztály egyik fele lehuppan a teremben lévő padokra, míg a másik csapatba rendeződik. Én az utóbbiba tartozom, ezért miután kiválasztotta a tanár a két kapitányt, a maradék diákkal álltam csoportba rendeződve. Meglepetésemre Stephanie választ magához már az elején, amit bevallom őszintén túlságosan furcsának tartotok, de nem adok neki hangot. Elhelyezkedünk a pályán, és kezdetét veszi a játék. A csapatunk tarol, 3 - 0-ra vezetünk a másik fél ellen. Pontosan azután, hogy sikeresen megszereztük a harmadik pontunkat is, Stephanie-n áll a sor, hogy a szervával megnyissa az újabb kört. Viszont ő ahellyett, hogy az tette, amit kellett volna, erősen hátba dob a labdával. Az ütés hatására a térdemre esek, ő pedig felém kiált egy álszent "bocsi"-t.

- Jól vagy, Tessa? - lép hozzám a tanár, és aggódóan kezdi fürkészni arcomat.

- Igen - felelem elhaló hangon, de látszólag Mr. Will-t nem sikerül meggyőznöm.

- Gyere, menjünk fel az orvosiba - karol belém, és húz fel a földről.

Nagy nehezen feltápászkodom a hideg földről, majd továbbra is az ősz férfibe csimpaszkodva hagyom el a helyszínt. Ám mielőtt kilépnénk a terem ajtaján, Mr. Will Stephanie-t húsz kör futásra utasítja.

***

Már legalább egy órája ülök az orvosi szobában, ha nem több. A doktor nő szerint csupán zúzódásom van, semmi több, mégis jobbnak látja, ha megnézetem magam az orvosommal. A kezembe nyom egy jéggel teli tasakot, majd utamra enged. Kissé bicegve, de sikerül elhagynom a helyiséget. Az öltözőben villám sebességgel kapkodom magamra a ruháim, és a pokoli fájdalom ellenére is, felsétálok egészen a második emeletig a szekrényemhez. Biztos vagyok benne, hogy már mindenki fülébe jutott az én kis "balesetem", ugyanis mindenki megbámul, aki mellett elhaladok.

A tanítás vége után a könyvtárban kötök ki, és a szokásos helyemre lekuporodva bámulok ki a fejemből. A térdem még mindig iszonyúan fáj, ezért akaratlanul is egy könnycsepp szánt végig az arcomon. Nem kizárólag a fizikai fájdalom hatására, ebben egyaránt nagy szerepet játszik a lelki nyomás is. Egyre több könnycsepp tör utat magának, alig győzőm őket letörölni a pulcsim ujjával. Ennek köszönhetően észre sem veszem Luke-ot, mindössze a hangjára kapom fel a fejem.