5SOS Advent

December 9 - Megleckéztetés és esés

December 9

Az éj már rég leszállt a hóval fedett városra. A lámpák gyér fényében csillogott az utakra fagyott jég. A bokrokon vékony hóréteg ékeskedett. A sötétségben alig lehetett észrevenni akár egy járdán elhaladó személyt is.

A hatalmas bokrok takarásában két fiú állt. Egy szőke és egy ébenfekete hajú. Az utóbbi kezében egy slag ékeskedett, és arcán valamiféle határozott mosoly, amit talán senki nem tudott volna kivenni. Mind a ketten a jelre vártak, amit majd a szomszéd ház kertjéből kapnak. Mert a bosszú akár másodjára is édes lehet, ha azt jól kitervelik és végrehajtják.

- Oké, ha jelez Mike, akkor lelocsoljuk a kocsi feljárót? – kérdezte meg utoljára Luke a terv részleteit. Calum csak helyeslően bólintott. Szeme előtt ott lebegett a holnapi nap édes történései, amint Cindy elesik korán reggel a feljáróra locsolt, majd megfagyott víztől, ami eléggé csúszósnak bizonyul majd.

- Póni – hangzott a halk kiáltás a fiúktól úgy tíz méterre. A két barát egymásra nézve röhögni kezdtek, majd Cal akcióba lendült. A kreol bőrű fiú ügyesen szlalomozott a bokrok között, majd jelt adott, hogy kezdődhet a móka. A kék színű slagból hamarosan színtiszta víz kezdett el csordogálni, amit srác gondosan a kocsi feljáróra locsolt.

Az éjszakai hideg levegőben pár másodperc alatt megfagyott a víz, így vékony páncélréteg húzódott a betonon, és akár a nyári égen a csillagok, úgy csillogott. Felszínén visszatükröződött a házra felaggatott égősor színei, így gyönyörű látványban úszott a jég, de amilyen szemrevaló volt, olyan veszélyes is.

Calum elégedetten elmosolyodott, majd csatlakozott izgatott barátaihoz, akik már ugyanúgy várták a holnap reggel, mint az ébenfekete hajú fiú. Kicsinyes és gyerekes volt az ilyesfajta bosszú, de a srácok számára csak egy kis apró Karácsony előtti megleckéztetés.

- Srácok, ez lesz életünk legjobb csínytevése – kacagott fel mosolyogva Ashton, és abban a pillanatban jobban hasonlított egy téli ruhákba öltözött gonosz manóra, mint egy banda dobosára.

A hópelyhek hamarosan szállingózni kezdtek alá az égből, így befedve a vékony jégréteget, ebből fakadóan a reggel első sugarai nem a veszélyforráson fognak megcsillanni, csupán csak a téli fehérségen. A szél is egyre erősebben kezdett el fújni, mintha csak vészjóslóan próbálná elmondani a holnapi nap történéseit, sikertelenül, hiszen mostanra az utca mély csöndbe burkolózott, és csak a kopasz fákon átsüvítő fagyos szél hátán lovagló hópelyhek adtak ki némi, már szinte tompa hangot. A jégpáncél mindent beborított, és egyszerre volt gyönyörködtető látvány, és életveszélyes.

A halványan derengő napsugarak tompán törtek utat maguknak a felhők között, hogy felmelegítsék a hideg levegőt, sikertelenül. Minden fagyos volt tél lévén, de ez az embereket nem igazán zavarta, hiszen tudták, hogy az évszakváltás az élet rendje, és ameddig létezni fog a Föld, addig ez minden egyes évben meg fog történni.

Mind a négy évszak tartogatott magában szépséget. Az ősz volt az évnek az az időszaka, amikor is minden növény ledobja magáról ruháit, hogy majd a tavasz kezdetével új színekbe öltözhessenek. A tél kopár tájat hozott magával, mégis a leeső hó szépséges csillogása minden szemet elkápráztatott. Tavasszal a természet megtisztulva hozta el az első langyos fuvallatokat a szelek szárnyán, és a nyár a csodás naplementéjével volt egyedi. Mindennek megvan a maga szépsége, amit a rohanó emberek nem vesznek észre, pedig ott lakozik a legapróbb dolgokban a csoda.

Az egyik ház ablakában négy, talán felnőttkor küszöbén álló fiatal fiú egymást lökdösve próbált az ablakhoz jutni, hogy megszemlélhessék munkájuk gyümölcsét.

- Húzz arrébb, Mike! – morgott Ashton, aki a kezével próbálta arrébb lökni kíváncsi bandatársát. Michael mintha meg sem hallotta volna úgy támaszkodott tovább a csillogó szemű Calumra.

- Így jár az, aki törpe – nevetett fel a banda legmagasabb, és egyben legfiatalabb tagja, Luke. Valóban Ash volt a legkisebb, de nem mondhatta senki sem azt rá, hogy alacsony, mivel az összes érte rajongó lánynál magasabb volt, akik gyakran csodálkozva néztek a dobosra.

- Lehet, hogy én vagyok négyünk közül a legalacsonyabb, de annál izmosabb, és hamarabb kiverem belőled és Michaelből a szart, mint ti ketten belőlem egyszerre – fordult a szőke hajú fiú felé a dobos, közben szemei villámokat szórtak a bandavezért felé.

Luke egy grimasz vágva hallgatott el, aztán átnézett a szomszéd ház felé, ahonnan Cindy lépett ki maga mellett tolva rózsaszín biciklijét.

- Most figyeljetek! – dörzsölte össze a tenyereit Calum, miközben mind a négy fiú szeme az ablakra tapadt. Cindy komótosan ráült a járműre, aztán meglökte magát, de amint a kocsi feljáróra ért, a bicikli kereke csúszkálni kezdett, és egy szempillantás alatt meglódult.

Cindy sikoltva haladt végig az úttesten, aztán az egyik út menti bokorba száguldott. Hatalmas csattanás kísérte az esését.

- Bosszú – ordított el magát Mike, de nem volt jó ötlet. A szomszéd lány azt a pillanatot választotta, hogy kikecmeregjen a bokorból, és pontosan rálátott az ablakban hevesen vihorászó társaságra. Cindy valami érthetetlent motyogott az orra alatt, majd felmutatta a középső úját a bandatagok felé.

Lehet, hogy rájött a csíntevésre a lány, mindenesetre nem tette szóvá, hiszen a bosszút bosszú követi, és most egy igazi csata vette kezdetét, melyben csak egyetlen egy fél győzhet. 

----------

Sziasztok!

El sem hiszem, de már a kilencedig részt gépelem be nektek. Hihetetlen, hogy mennyire peregnek a napok, és már itt tartunk.

A mai részben szegény Cindy megint kapott a fiúktól, de holnaptól már a srácok lesznek nagy bajban, hiszen egy nőt soha nem szabad alábecsülni.

Köszönöm a visszajelzéseket, és véleményeteket ezúttal is szívesen várom. Holnap találkozunk, addig is legyetek jók.

Puszi, Frida Beth Holloway