Red Riding Hood and the Wolf: An Untold story

2

2. Fejezet

Néha elgondolkodom, milyen lenne az életem, ha egy filmszereplő lennék. Mármint nem színész, hanem igazából megélném azokat, amiket a filmekben szoktak. Vagy a könyvekben. Egy apokalipszis utáni világban túlélőként, egy lakatlan szigeten egyedül, egy zombi árasztotta városban menekülni, hercegnőként lovagba szeretni, misztikus lényekkel találkozni. Újra és újra elönt ez a hideg érzés, egészen belül, a gyomrom fölött, miután kiolvastam egy jó könyvet, vagy megnéztem egy filmet és vissza kell kerülnöm a saját unalmas... úgy értem átlagos életembe. Kíváncsi vagyok, abból a sok lehetetlennek tűnő dologból, abból a rengeteg csodából, vajon mennyi igaz? Igaz akár egy is? Úgy konkrétan nem tudnám kimondani, hogy hiszek valamilyen nem evilági dologban. De azt tudom, hogy igazán meglepődnénk, ha tudnánk dolgokat, amikkel valójában egy azon világban élünk. Talán már láttunk is csodát, csak nem vettük észre. Nagymama mindig azt mondja, hogy az anyukám az ég világon, mindent csodának tekintett. Hajlamos volt kint állni az esőben, két karját az égnek nyújtani, csukott szemmel állni és élvezni, ahogy a hűvös esőcseppek a bőrére hullottak. Ha egy bizonyos oldalról nézem, elismerem, hogy mindent csodának lehet venni. Ám ha minden csoda... akkor már semmi sem az nem? Ilyen, és ehhez hasonló gondolatok cikáztak végig az agyamban, miközben próbáltam elaludni. Először a jobb oldalamra fordultam, aztán a balra. Majd hasra, végül háttal, majd kezdtem újra előröl az egészet. Néha igazán bosszant az alvászavarom. Az még hagyján hogy órákig tart mire végre sikerül elaludnom. Ám másnap egészen délig nem ébredek fel – feltéve ha nem kell iskolába menni – ezáltal pedig a fél napról lemaradok. Na nem mintha olyan hű de sok dolgom lenne. Néha megszoktam próbálkozni a futással az erdőben. De sosem tudom rendszeresen véghezvinni a tervet. Sajnálatos módon ugyanis, túlságosan lusta vagyok. És azzal nyugtatom magam, miután megeszek egy egész zacskó csipszet, hogy a napi sétálás Rozmaringgal, elég, hogy formában tartsam magam. Ami persze hatalmas tévedés. De hála Nagyi házilag készített almaecetjének, amiből minden héten meg kell innom egy üveggel, az elhízás veszélye nem igazán fenyeget. Viszont, ha az izomról van szó, nos... még egy vizes palack kupakjának a kicsavarásában is segítségre szorulok. A párnámat a fejemre szorítottam. Túl sok gondolat. Túl sok gondolat cikázik az agyamban, pedig még csak nem is akarok gondolkodni. Pláne nem almaecetről és futásról. Aludj! Aludj! Próbáltam kizárni minden gondolatot, mindent, ami zavart, és azt is, ami nem. Mindent. És mint –majdnem- minden este, most is sikerült. Csak egy kis idő kellett hozzá.

***

A Little Talks nevezetű szám, az Of Monsters and Men nevű együttestől, hangosan és kitartóan szólt a fejem melletti éjjeli szekrényen, ezzel nem adva más választást, mint hogy felébredjek. Amint kinyomtam az ébresztőt, vissza dőltem az ágyba, és nagyot sóhajtottam. Csak még egy kicsit hadd tartsam csukva a szemem. Megállapodtam magammal, hogy tíztől vissza számolok. Csakhogy amikor odajutottam, hogy „egy" csak nem vett rá a lélek, hogy fölkeljek. De ha nem akarok végül rohanni, és ezáltal kócos hajjal, kitudja milyen ruha összeállításban megjelenni a suliban, kénytelen leszek felkelni. Nagy nehezen felültem az ágyamon és sóhajtottam egy keserveset.

- Utálom a hétfőt. – suttogtam magam elé. Elvégeztem a szokásos reggeli rutinomat, majd lementem a lépcsőn, hogy a nappaliban lévő kosárkából kivegyek egy piros almát, amit megtöröltem a pólómba, majd betettem a vállamon lógó táskába.

- Ne hagyd itt a reggelidet, mint múlt héten. – jelent meg Nagyi, egy barna zacskóval a kezében.

- Köszi Nagyi – mosolyogtam rá. A falon lévő órára néztem, ami azt jelezte, hogy épp ideje indulnom. Megsimogattam Rozmaringot, aki egészen a zöldre festett kapuig kísért, és már be is dugtam a fülembe a fülhallgatót, hogy elindítsak valami pörgős zenét, amitől valamelyest felébredek. Csak akkor vettem ki a fülhallgatót, amikor megláttam Lucyt az iskola bejáratánál. Amint észrevett, megállt, hogy bevárjon amíg odaérek. Végigmentem a kikövezett úton, ami a bejárathoz vezetett, majd felmentem a lépcsőn.