New Chance (hungarian)

6.rész

  Carla új elhatározást hozott: szingli lesz. Ennek nagyon megörültem, mivel nem lesz megbántva...egy ideig.
  Oliverrel is minden jól alakul mostanában, azzal a kivétellel, hogy azt érzem, tovább kell haladnunk. Nem arra gondolok, hogy most feküdjünk le, vagy másfajta testi kontaktus. Csak...nem érzem azt, hogy megbízna bennem. Azt érzem, hogy ő benne él az én világomban, de én nem az övében. És ezzel nem tudok mit kezdeni.
  Sóhajtva törölgetem a poharakat. Egyiket, a másik után. Őszintén szólva szeretek törölgetni. Az olyan békés. Dörzsölöd le a vizet az üvegről. De mit is gondolok én? A párkapcsolatom így nem fog helyrejönni, ha a poharakon gondolkodom.

~~~

  Miután végzek a délelőtti műszakommal, Oliver lakása felé veszem az irányt, mert próbáltam hívni, de nem veszi fel a mobilját. Nekem pedig fontos mondandóm van. Az Olivertől kapott kulccsal belépek a kapun, felszaladok a lépcsőn, majd kinyitom az ajtót. Az elmúlt hetekben sokszor voltunk itt ketten. Csak úgy...gondolkodni. És Oliver megengedte, hogy ha csak kedvem támad, jöjjek fel, és nyugodtan használjam a zongorát.
  Végig nézem a szobákat, de Oliver nincs sehol. Lehet, az árvaházban van. Erre a gondolatra büszkeség tölt el.
  Leülök a zongora elé, és elkezdek egy dallamot játszani. Azután eszembe jut, miről is szól. Barátokról, akik megbíznak egymásban, és mindent elmondanak a másiknak. Annyira szeretem ezt a dalt. Az ujjaim teljesen belemerülnek a dallamjátszásba, hogy amikor meghallom Oliver mély hangját, megrezzenek.
  - Szép hangod van - jegyzi meg. Megfordulok. Haja kilóg fekete sapkája alól, vállát az ajtófélfának támasztja, úgy mosolyog rám. Lába keresztbe rakva. Neki aztán könnyű mindig lazának lennie.
  Lenézek az ujjaimra.
  - Én... - kezdem. De nem tudom, hogy folytassam. Mégis hogy kellene ezt megfogalmazni?
  - Nem tudom, miért, de azt érzem, hogy nem vagy velem teljesen őszinte - bököm ki. - Megértem, hogy nem akarsz a múltadról beszélni, de... - nézek bele a szemébe. - Te is segítettél tovább lépni anyukámon. Hadd segítsek én is neked.
  Oliver gondterhelten, halványan rám mosolyog.
  - Tudod, ez - mutat rám, majd magára - nekem még új. Régen nagyon sokan becsaptak, és elárultak. Egy idő után már nem bíztam meg az emberekben. Azután jöttél te - mosolyog rám. - Mindenhol ott voltál. Aztán megkértél, hogy menjek veled abba a halloween-os dologba. És hát aztán nem tudtalak lerázni magamról.
  Párat lép, felemel a karjaiba, majd hosszan megcsókol.
  - Mert annyira...nem is tudom... - gondolkozik. - Megfogtál.
  Elnevetem magam. Karjaimat a nyaka köré fonom, és erősen megcsókolom. Odavezet a kanapéhoz, majd lerántom magammal. Karjával megtartja magát, és mélyen a szemembe néz. Felemelem a fejem, hogy ajkát az enyémen tudhassam, ő pedig hagyja, sőt, viszonozza is.
  Talán azt hittem, máshogy is meg lehet ismerni jobban valakit, minthogy lefeküdjünk, viszont még nem jöttem rá, hogyan...